BRIDGE STORY
Az írás olyan, mintha egy életben Te lennél a sors...
Segítség - titkos ügynök vagyok! A címe annyit tesz: Az ügynök története. Ezt is mostanában írtam, de már egy ideje nem folytattam... Ha írtok, akkor folytathatom! :) 1. Fejezet - Lisa, gyere már! - Kiáltotta Angelica, miközben folyamatosan kitekintgetett a fehérre meszelt falak között, hogy nem jön-e egy nővér, aki elkaphatná őket. A lány aggodalmaskodva beharapta az ajkát, s kisöpört egy barna tincset a szeméből. - Jövök... - Lisa Ohayer fél lábon ugrált ki a folyosóra, miközben másik lábára egy cipőt próbállt felcibálni, több kevesebb sikerrel. - Már itt is vagyok! Végül a lány sikerrel járt, s diadalmas mosoly terült szét fehér arcán, amitől kék szemei jobban csillogtak, s ében fekete haját meglebegtette a nyitott ablakon át beáramló, friss Júliusi szellő. Angelica megragadta barátnője karját, és lerohant vele a lépcsőn. Milyen jó, hogy Ők ketten itt vannak egymásnak! Lisa ugyanígy volt ezzel, hiszen a Strange Right árvaházban Angie volt az egyetlen barátja. Ez a hely tele volt gyerekekkel, szóval érthető, ha felvetődik benned a kérdés: egy ilyen helyen hogy lehet, hogy az embernek csak egy barátja van? Nos, erre a kérdésre könnyű a válasz. Bár sok volt a gyerkőc, az összes más volt. Mindegyiknek volt egy barátja, aki olyasmi jellem volt, mint Ő, így el voltak kerülve a veszekedések. A hatalmas ebédlő hosszú, méteres asztalainál már nyüzsgött az élet, s inkább hasonlított egy hangyabolyra, mint ebédlőre. Lisa és Angelica is elfoglalta a helyét, majd megvárták a nővért, aki elmondott egy asztali imát, aztán mindenki enni kezdett. - Bele gondoltál már - Kezdte Lisa, miközben felszúrt a villájára egy borsó szemet -, hogy milyen lehet híresnek lenni? - Aztán álmodozóan az asztalra könyökölt, és nagyot sóhajtott. - Hmm... Nem igazán. de most, hogy mondod... Nem lehet olyan rossz... Mikor mész az utcán, és mindenki felismer, autogrammokat kérnek tőled... - Majd Ő is felkönyökölt, és barátnőjéhez híven sóhajtott egyet. Hirtelen egy nővér jelent meg mögöttük, és mindkettőnek megfogta a vállát. - Gyermekeim, ne könyököljetek az asztalnál, ez nagyon tiszteletlen dolog! A lányok elmotyogtak egy "bocsánat"-ot, majd befejezték az evést. Mivel ma nem volt tanítási órájuk, úgy tervezték, hogy egész délután az udvaron lesznek a diófán, abban a kis bunkiban, amit Charlie-val építettek, még nagyon régen. Azóta Charle már régen nem az árvaház lakója... Mert a kisfiút örökbe fogadták. Mikor a lányok megtudták, hogy elmegy, nagyon elszomorodtak, de abban biztosan voltak, hogy barátjuk újdonsült szülei kedvesek, így Charlie-nak boldog élete lesz. Lisa elmerengett ezeken a régi időkön, s közben lassan oda is értek a fához. Felmásztak a szegecsekkel megerősített "lépcsőkön", majd helyet foglaltak a párnákon. Ez náluk már amolyan "rítus" volt. Míg Angelica a rózsaszín, Lisa a kék párnán foglalt helyet. Egy apró, fából eszkábált kis szekrényben mindig tartottak valami harapnivalót, így Lisa elő vett egy zacskó chipset, kibontotta, és a padlóra helyezte. A póstás, akit Louis-nak hívtak, könnyen lefizethető volt. A lányok sokszor kisegítettek az árvaházban, így kaptak pár dollárt érte, s ezt a pénzt eljuttatták a póstásnak, aki cserében hozott nekik egy magazint. Ezekből a két lány megtudhatta, mi zajlik a világban. 2. Fejezet Lisa most elővette a legújabbat, majd adott egyet barátnőjének is, és bele lapozgattak. Közben a chipset is ették, így egész hamar elment a nap. Már sötétedett, mikor odalent megreccsent egy lépcsőfok. A két lány egymásra nézett, majd lassan, egészen lassan az ajtóhoz lopakodtak, s kinéztek rajta. Miest megnézték, ki van odakint, a hangok elhalkultak. Aztán valaki megérintette Lisa, és Angelica hátát... A lányok egyszerre sikíltottak fel, s Lisának kiesett a kezéből a magazin, amely mellette, szétterülve landolt a földön. Először meg se mertek mozdulni, de a fekete hajú lány erőt vett magán, s lassan megfordult. Legnagyobb meglepetésére nem volt ott senki. Aztán egyből leesett neki: bárki ijesztett is rájuk, már minden bizonnyal az udvaron van. Így Lisa gyorsan lemászott a lépcsőn, s a távolba kémlelt. Strange Right hatalmas udvara tele volt gyerekekkel, de egyik sem látoszott olyannak, mintha az előbb ott lett volna... Vagy mégsem? Lisa kék szeme megakadt egy fiún. A srác nem volt több tíz évesnél, de olyan volt, mint egy buzgómócsing. Mindenhol ott volt, nem volt olyan dolog, amiről nem tudott, szeretett hízelegni, de Lisa nem ismert nála rosszabb gyereket a kerek világon. Hatalmas, egetrengető léptekkel elindult felé, majd jó hangosan elkilátotta magát. - August Lackye! - Aztán mikor a fiú meghallotta a nevét, a szemei tágra nyíltak, és hátrállni kezdett. Köztudott volt ugyanis, hogy bár August nagyon vagány gyereknek vehető számba, Lisától akkor is félt. Nem volt a lály durva, se kemény, se fiús, csak olyan lelki erővel bírt, amely az árvaházban senkinek sem volt. - August, azonnal gyere ide! - Lisa futásnak eredt, s hamar utolérta a kisfiút. Megfogta a vállainál, majd maga felé fordította, és a szemébe nézett. - August, miért ijesztettél meg minket? Látva, a fiú mennyire fél, két kezét az arcára fektette, és rá mosolygott. - August, nem foglak bántani. Bántottalak már valaha? És amúgy is... Láttál már valaha is bántani engem valakit? - A fiú megrázta szőke fürtökkel befedett, kerek kis fejét, majd Lisa folytatta. - Akkor most monnd el szépen: miért ijesztettél meg minket? - Halljuk! - Mondta ellentmondást nemtűrően Angelica, aki időközben odaért melléjük. Kezét összefonta a mellén, és lesújtóan nézett le a fiúra. Lisa barátnőjére nézett, majd megrázta a fejét, hogy jelezze: ezt inkább ne. Angelica az égre meredt, majd a szemét meresztette. - Oké... Szóval légy szíves. Erre már Lisa is elmosolyodott, s újra a fiúra nézett. - Akkor elmondod nekünk, hogy miért csináltad? August annyira feszült volt, hogy majdnem "elszakadt". Beharapta az ajkát, s a földet nézte zavarában. - Hát... Én nem akartalak titeket megieszteni... Csak a chipsből szerettem volna venni egy kicsit... - Itt megállt, s Lisa kihasználta az alkalmat. - És miért nem kértél tőlünk? Mert a lopás nem szép dolog, ugye tudod? - Persze, hogy tudom! De ha kérek, akkor biztos, hogy nem adtok... Lisa felállt, majd leporolta a nadrágját, végül elmosolyodott. Csípőre tett kézzel az ágre meredt, amelyen közben a csillagok is elfoglalták helyüket. Nagyot sóhajtott, végül lehajolt, és összeborzolta August szőke haját, amit a kisfiú utált. - Hé, te is tudod, hogy ezt ki nem állhatom! - Te is tudod, hogy én sem szeretem, ha lopnak a kajámból! Mégis megtetted, nem igaz? - De én... Én nem is... - Aztán a fiú megázta a fejét, és könnyek csillogtak szalmaszín szemében. - Bocsánat... Igazán nem akartalak megijeszteni titeket... A fekete hajú lány barátnőjére mosolygott, majd bele karolt. - Mi nem haragszunk rád - ugye, Angie? - Azzal Lisa barátnőjére nézett, aki egyetértően bólintott. - Bizony. Csak legközelebb kérdezd meg, mielőtt vezsel belőle, oké? Biztos lehetsz benne, hogy adunk neked. August arcán hatalmas vigyor terült szét, megölelte a nevető lányokat, majd elfutott. 3. Fejezet A másnap reggel ugyan úgy indult, mint az összes többi. Lisa és Angelica felkeltek, fogat mostak, felöltöztek, közben persze jókat nevettek, majd lerohantak az ebédlőbe. Választottak pár ételt, amit ma reggelire enni akarnak, aztán leültek, és nekiláttak. Lisa ma csak egy teát, és gabonapelyhet evett, mígy Angie tükörtojásokkal tömte magát. - Ahhoz képest, hogy ez egy árvaház - bólogatott tele szájjal - egész jó a kaja... Nem? Lisára nézett, aki éppen ivott egy kis teát. - De... Tényleg jó. A két lány megreggelizett, s az udvarra siettek. A feke hajú lány látta August-ot, s oda intett neki, mire a fiú vigyorogva viszonozta a köszönést, aztán tovább játszotta a háborúsdit barátaival. Lisa és Angelica a diófa tetjén állót, biztonságot nyújtó bunkerbe igyekezett. Felmásztak a recsegő lépcsőkön, s elfoglalták helyüket a párnákon. A fkee hajú lány ásított egyet, majd barátnőjére nézett. - Én most nem akarok olvasni... Te? Angelica megrázta a fejét, majd kinézett az udvarra. - Tulajdonképpen mióta is vagyunk mi barátnők? - Tekintete lassan visszatévedt Lisára, s elvigyorodott. - Amióta itt vagyunk a Strange Right árvaházban. - Vagyis? - Vagyis... Tizenkét éve. Lisa, és Angelica ugyanis egyidős volt: mindketten tizenhárom évesek voltak. A két lány egyszerre sóhajtott fel, majd felnevettek. Olyan viccesek tudtak lenni néha! Saját magukon is jókat nevettek, de volt, mikor egyszerűen kirobbant belőlük a nevetés. Hogy ez miért volt, nem tudni. - Gyermekem, oda bent vagy? Ott vagy, Lisa Ohayer? Lisa kővé dermedt, majd lassan barátnőjére nézett, s kikukucskált az ajtón. Lent egy nővér nézett vele farkas-szemet, majd megcsillantak a szemei, mikor meglátta a lány fekete, aláhulló haját. - Igen... Itt vagyok Sarah nővér... De miért? Lisa egészen megdermedt mostmár, hiszen számtalanszor látta Sarah nővér szemét így ragyogni. Ez csak akkor történt meg, mikor egy gyereket el akartak vinni... - Gyere le drágám, kérlek. Valaki látni szeretne. A nővér mostmár újongott örömében, de Lisa egyre jobban kikészült. Angelica is meg volt rémülve, hiszen az tragédia lenne, ha legjobb barátnőjét el akarnák vinni. Így inkább Ő is előmászott, s követte Lisát a lépcsőn. Mikor leértek, leporolták a nadrágukat, majd Angie megszorította a lány kezét. - Csak nyugalom... Játszd el, hogy őrült vagy, akkor majd nem akarnak elvinni... Az mindig beválik! Aztán elindultak, s meg se álltak, csak a szobában. A szobában. Ha egy gyerekre új, nevelőszülők vártak, akkor mindig itt, ebben a szobában. Így a lány mostmár biztos volt benne, hogy rá is vár valaki... És így is volt. 4. Fejezet Egy magasabb, de mégsem felhőkarcoló, negyvenes éveiben járó, nem kövér férfi állt vele szemben. Barna, kissé kopott bőrdzsekit viselt, alatta piros inngel. Fekete napszemüveg volt rajta, amely körbe ölelte sötétbarna, kicsit hosszú haját. Nem volt hippy kinézete a haja miatt, mert nem hosszú, csak kicsit hosszú volt. Körülbelül tíz centis lehetett, néhol kicsit göndör is talán. Kezét zsebre tette, és a sötét napszemüvegen keresztül egy, a falon függő képet nézegetett. Mikor Lisa bestétált a szobába, egyből felé fordult, és levette a szemüveget. Gyakorlott, amolyan féloldalas, "filmes" mozdulattal szabadult meg tőle. A lányra nézett, egy pillanatig csönd, majd elvigyordott. Kezet nyújtott, s megrázta Lisa kezét. - Szia! Szóval te vagy Lisa Ohayer. Örülök, hogy megismerhetlek. Lisa az arcára erőltetett egy mosolyt, majd az orra alól válaszolt. - Jónapot... Igen, én vagyok az, és nemkülömb örülök a szerencsének. Ahhoz, hogy ezeket a szavakat kiköpdösse, nagy lelki erőre volt szüksége, amiből szerencsére Ő bővölködött, s most ki is ürült a tára. A férfi ekkor a nővér felé fordult, majd átnyújtott neki egy papírt. - Akkor mindent megbeszéltünk? - Igen... Lisa már mehet is. A nővér arca ragyogott, de Lisával megprördült a világ. Hirtelen rosszullét lett úrrá rajta, s meg kellett támaszokdia az ajtóban. A férfi egyből észre vette, hoghy a lánynak valami baja van, s megfogta a karját. - Jól vagy? - Látszott az arcán, hogy tényleg aggódik újonnal örökbefogadott lánya miatt. Lisa erőt vett magán, majd megállt, és bólintott. - Igen... Jól vagyok. - Majd megpróbálta elterelni a szót, s más nem jutott eszébe. - Mit is mondott, mi a neve? A férfi a fejéhez kapott, majd elmosolyodott. - Ó... Bocsáss meg. Nem is mutatkoztam be. A nevem Jack Telled. - Értem... Akkor én el is megyek összepakolni... Azzal lassan hátrálni kezdett, de még látta, amint Jack a parkoló felé int, és azt mondja: Ott áll a kocsim, egy fekete Opel. A lány bólintott, majd becsapta maga mögött az ajtót. Szédült, mindenből kettőt látott, s majdnem átesett egy gyereken, aki vele szembe jött. Minden bizonnyal leginkább egy részegre hasonlíthatott, mert a folyosó másik végén pár gyerek jót nevetett. De ez Őt nem érdekelte. Nem is tudta, merre megy, csak vitték a lábai. Angelica az ajkát harapdálva várt barátnőjére, kezeit összefonta, s le-föl járkált. Mikor meglátta Lisát, odarohant hozzá, egyik lábáról a másikra állt. - Na? Mi lesz? Ugye nem mész el? - Angie szeme egyre homályosabb lett a könnyektől, pedig nem akart sírni. Néha annyira haragudott magára! Érzékeny volt, mint egy egér, szinte bármin tudott sírni. Lisa lehuppant az egyik, ott álló székbe, majd nagyot sóhajtott. Barátnője leült mellé, de ekkor már hangtalanul folytak a könnyei. - Szóval akkor elmész... A két lány csak ült és ült, majd Lisa magához szorította barátnőjét. - Soha soha, de soha nem foglak elfelejteni! Örökre te maradsz a legjobb baránőm... - Lisa megtörölte a szemét, majd lassan felállt. - Most össze kell pakolnom... - Azzal elindult, s Angelica is követte. Folyamatosan ott volt barátnője mellett, hogy az ne legyen egyedül. Miután összepakolt, lesétáltak a parkolóba, ahol Jack már a kocsinál várta. Angelica oldalba bökte Lisát, majd a füléhez hajolt, és suttogni kezdett. - Ez a hapsi fogadott örökbe? Lisa bólintott. - Fura egy muki... Az már biztos. A lány megvonta a vállát, majd odasétált az autóhoz. 5. Fejezet Mikor Jack meglátta a lányt, elmosolyodott, s elvette tőle a bőröndöt. Angelicának is odaköszönt, majd látszólag tekintettel volt a két lányra, s beszállt a kocsiba, miután a bőröndöt berakta a csomagtartóba. Lisa barátnője felé fordult, s kissé hunyorognia kellett a szembe sütő naptól. Ő már nem sírt, egyszerűen beletörődött a dologba. Utált búcsúzkodni, így gyorsan túl akart lenni az egészen. Vele ellentétben, Angelica arcán patakzottak a könnyek, s magához ölelte barátnőjét. - Annyira hiányozni fogsz! El sem tudom mondani... De minden héten írj levelet, oké? Lisa viszonozta az ölelést, s lehunyt szemekkel válaszolt. - Oké. Aztán kibontakoztak az ölelésből, Lisa beszéllt a kocsiba, és érezte: most lezárt egy fejezet. Jack hátrafordult, és Lisára nézett. - Megvagy? - A lány bólnitott, mire Jack előre fordult, és felvette a napszemüvegét. - Akkor indulhatunk. Felejts el mindent - mondta férfi, mikor bele taposott a gázba -, ami eddig történt veled. Teljesen új életet fogsz most kezdeni. - Lisa hallotta, amit a férfi monnd, de csak bámult ki az ablakon, és figyelte a fákat, amint elhajtanak mellettük. - Ugyanis nem lesz átlagos életed. Iskolába fogsz járni, barátaid lesznek. Eddig normális leszel. De két életet fogsz élni. - A lány feje előre kúszott, és összevonta a szemét, miközben egyre jobban figyelte a szavakat. - Nem véletlenül én, és nem véletlenül téged fogadtalak örökbe. Már egy ideje figyelünk, és te vagy az úgynevezett "kiválaszott". Lisa nyelt egyet, s az ülés közelpre kúszott. - Figyeltek... Kiválaszott... Kik figyelnek, és milyen kiválasztott? - A lány értetlenkedve nézett Jack-re, s megrázta a fejét. A férfi megnyomott egy piros gombot az autóban, s elvigyorodott. - Egy kémhálózat tagja vagyok. És mostmár te is. Ez a világ legnagyobb ilyesfalyta hálózata, de csak a tagok tudnak a létezéséről. Esküt tesznek, hogy sohasem beszélnek senkinek. És ez nagyon fontos. Ha a létezése kitudódna, az egész világ nagy bajba kerülne. Ide csak olyanok kerülnek be, akiket már egy jó ideje figyelünk, és biztosan vagyunk benne, hogy nem beszélnek. Te is ilyen vagy. Lisa arca lassan eltorzult, s a gondolatok zuhatagként árasztották el az agyát. Hogy egy kémhálózat tagja.. Ő? Ez hihetetlen... Aztán nem volt több ideje gondolkozni, mert az autó megállt. Lisa kiszállt, s magába szívta az utca illatát. Tehát itt fog élni. Mostmár ez az otthona... Jack a kezébe adta bőröndöt, majd kinyitotta a kaput. A lány árnyékként követte, s nemsokára besétált az ajtón. Otthonos, ám korátnsem színes látvány tárult elé. A legtöbb bútor fekete, fehét, vagy szürke volt. Ha jobban megnézte magának, nem is nézett ki olyan rosszul ez a szín-kombináció... Észre vett egy kis sarkot, amely nagyjából egy íróasztalból állt, melyen nagy volt a kupi. Annyi holmi, papír, és irat volt rajta, amennyit még életében nem látott egyszerre. Jack felakasztota egy kampóra a bejárati kulcsot, majd a két fal között elvezetett lépcsőre mutatott. - A te szobád az emeleten van, Lisa. Balra az első ajtó. Fönt még két szobát találsz. A folyosó végén van a fürdőszoba, a te ajtóddal szembeni pedig... Nos ott fegyverek vannak, meg a munkámhoz szükéseg felszerelések. Lisa elindult föl, közben bólintott, és járt az agya. Fegyverek... Munkához szükséges felszerelések...? Na mindegy, Jack maj úgyis megmutatja azokat a "felszereléseket". Mikor belépett a szobába, arra számított, hogy nem lesz benne semmi, de kellemesen csalódott. Be volt rendezve. Képek, posterek a falon, porcelán figurák a polocokon, a fal zöldre volt mázolva, s az összes bútor passzolt hozzá. A szoba pontosan olyan volt, amilyenre Lisa mindig is vágyott. Ladobta a bőröndöt, majd kinyitotta, és az első ruhacsomót kézbe fogva, elindult a szekrényhez. Mikor kinyitotta, már készült rá, hogy üres lesz, azonban ismét csalódott! A szekrényben rejlő polcok roskadásig voltak tömve ruhákkal... Lisa ledobta az ágyára a saját ruháit, kivette az első, kezébe aakdó pólót, majd kifeszítette a levegőben. Magához mérte, s óvatósan visszatette a helyére. Nem csak tetszett neki, hanem méretben is jó volt... Honnan tudják, milyen az ízlése, a mérete? Honnan tudnak róla ennyi mindent? A lány gerincén végig futott a hideg, majd otthagyott mindent, és lerohant a földszintre. Szemével Jack-et kereste, s nemoskára meg is találta. Az egy pizzát dobott éppen be a sütőbe, s mikor meglátta a lányt, felvonta a szemöldökeit. Lisa odarohant, és a szemébe nézett. - Mégis honnan... Honnan tudtok ti ennyi mnident rólam? A férfi elnevette magát, majs egyik kezével megtámaszokott az asztalba, s sóhajtott egyet. - Ugyan már, Lisa. Mi az ügynökségnél mindent tudunk rólad. És nem csak rólad, de mindenkiről. Olyan technikával dolgozunk, amit Kínában még csak fel sem találtak. Sokkal a kor előtt járunk. Holnap beviszlek majd, hogy megismerkedj a légkörrel. Bemutatlak a főnökasszonyunknak, meg a barátaimnak is... A lány agya még mindig zakatolt, de lassan megnyugodott. - Rendben... Szóval akkor, ha akarom, megmondod nekem, hogy kicsoda, és hogy hol él most mondjuk Charlie Alpan? Jack megrázta a fejét, majd mosolyogva válaszolt. - Nem, én nem. De ha holnap megmondod a főnökasszonynak, ő biztosan meg tudja neked mondani. Hát lehetséges lenne? Lisa tényleg egy ilyen furcsa életbe csöppent? Még minden új, és furcsa volt, de biztos volt benne, hogy az idő múlásával majd egyre jobban beleszokik a dologba. 6. Fejezet Másnap reggel Lisa reményekkel telve ébredt. Ugyan furcsa volt még a hely és hogy nem Angie hangja keltette, de egészen tűrhető volt. Elvégezte a reggeli alapműveleteket, majd lerohant a lépcsőn. Az asztalon egy tálka volt, mellette három fajta műzlivel, és egy doboz tejjel. Lisa egyből helyet foglalt, majd körbe nézett a házban. Egyből megpillantotta Jack-et, aki az íróasztal mellett ülve, egy halom papírból intgetett felé, de az arca nem látszott a fehér lapok tömegétől. - Jó reggelt, Lisa! - A hangja viccesen szűrődött át a lapokon, mire a lány kuncogni kezdett. - Egyél valamit, aztán már indulunk is, csak be kell fejeznem ezeknek az aktáknak az olvasását... A lány mosolyogva bólnitott, majd neki látott a reggelinek. Evés közben barátnőjére gondolt. Vajon hol ül most? Aztán a falon függő órára nézett. Nem... Már minden bizonnyal a kuckóban van, és egy magazint olvasgat... Egyedül. Lisát ekkor hirtelen kirázta a hideg. És mi van, ha mégsem egyedül? Ha máris szerzett magának egy új barátnőt? Egy régi, esetleg új lakót? Angelicától kitellett, mert könnyen barátkozó típus volt. Lisa felsóhajtott, majd a müzlibe temetkezett. Ha így is van, hát az ő dolga. Mostmár külön kell folytatniuk az útjukat, s nem szólhat bele, Angie hogyan képzeli el a saját útját tovább. Miután befejezte az evést, elpakolt maga után, s lehuppant a puha kanapéra. Ráült a kezeire, vállait borzonga felhúzta, majd fújtatott egyet. Jack összevont szemöldökkel meredt a papírra, s egyik kezében ceruzát fogott, amivel épen egy szövegrészletet húzott alá. Aztán a helyére tette a ceruzát, hátrabőlt a székben, és elégedetten nyújtózott egyet. - Áhh, végre kész. Már hajnali hat óta fent vagyok... - Majd ő is az órára nézett. - Most pedig tíz van. - Aztán a tekintete Lisára esett. - Indulhatunk? A lány bólintott, mire Jack felállt, majd felnyalábolta a papírlapokat, felvette a szemüvegét, megfogta a kulcsokat, s Lisa után kibukdácsolt az ajtón. Egyik lábával behajtotta, majd a kulcsokkal biztonságosan bezárta. A kocsihoz sétáltak, majd Jack bedobta hátulra a lapokat, aztán beszálltak. Lisa becsatolta magát, s már indultak is. Az út még ismeretlen volt a lány számára, s kissé sivár is... Miután elhagyták a várost, egyre ijesztőbb lett minden. Lisa amennyire csak tudott, bele süppedt az ülésbe, s nyakáig magára húzta a pólóját. - Uram ég... - Szörnyölködött - Milyen ijesztő egy hely...! Jack csak mosolygott, majd a visszapillantó tükörbe nézett, aztán ismét az útra koncentrált. Még egy darabig ilyen helyeken hajtottak át, aztán egy éles kanyarban befordultak, s hihetetlen, de a semmi közepén a föld alatt, egy parkolóban találták magukat. - Mi a... - Lisa szeme csodálkozástól kikerekedett, s tátott szájjal szállt ki a kocsiból. Jack most vigyorgott, s kivette a lapokat az autó hátuljából, aztán megnyomott egy gombot, mire a kocsi ajtaja bezárult. Egy ajtó felé vették aztán az irányt, s mikor besétáltak rajta, Lisa először körbe sem mert nézni, de a kíváncsisága végül győzött. Hatalmas, egekbe szökő üvegtető alatt, biztonságos, vastag vasfalakkal körbevett, de mégis elképesztően modern, civilizált, és szép hely volt ez. Amerikában egyetlen helyen sem találni ilyet, ebben a lány biztos volt. Mikor beljebb értek, jobban hasonlított egy rendőrségre, ahol sorban, apró szobákkal elkerített íróasztaloknál, gépies emberek bámulták a monitort. Jack lépten nyomon odaköszönt valakinek, s valakitől egy pohár kávét is kapott. Lisa kezébe egyszercsak valaki egy üdítővel teli üveget nyomott, mire a lány megpördült, de még arra sem volt ideje, hogy köszönetet mondjon, mert egy ajtón léptek be, ami egyből be is zárult mögöttük. - Jó reggelt, asszonyom! - Jack hangja hallatszott, amint köszön valakinek, majd letette az iratokat egy íróasztalra, s hadarva folytatta. - Itt van, amit kért. Kijelöltem, amit fontos, a többit áthúztam, és tegnap este óta legalább tízszer átolvastam, így már mindent vissza tudok mondani, amit csak akar... De nem tudta rendesen befejezni, mert a nő félbe szakította. - Magának is jó reggelt, Jack. Örülök, hogy sikerült. - Aztán tekintete az odébb álldogáló Lisára esett, aki mikor észrevette, hogy a nő őt figyeli, szorongva megmarkolta az üdítőspalackot. - Ó, és látom, sikerült becserkészni a kisasszonyt is. Gratulálok! Jack arcán diadalmas mosoly terült szét, majd maga elé tolta a megszeppent lányt. - Hát igen... Ő itt Lisa Ohayer, a legfiatalabb növendékünk... - Tudom ki ő, Jack. Hiszen saját magam néztem ki. - A nő kedvesen Lisára mosolygott, majd közelebb hívta, mire Lisa előre lépett. - Üdvözöllek nálunk, Lisa. - Jónapot... Miss... A nő a levegőbe csapott, majd ismét elmosolyodott. - Ugyan már! Szólíts csak Marry-nek. Az igazi nevem Maria Solten, de nyugodtan tegezz. Lisa zavartan bólintott, majd az arcára erőltetett egy mosolyt. - Van valami, amit most kérdeznél, esetleg nem értesz? Mert később ugyan mindent megtudsz, de csak most lesz leehtőséged feltenni nekem a legelső kérdésed... - Maria olyan reménykedve nézett a lányra, hogy Lisának muszály volt válaszolnia valamit. - Hát... Lenne valami. Honnan tudnak mindent mindenkiről? A nő mosolygott, majd pötyögött valamit a számítógépbe. - Nos, ez egy nagyon kifinomult technika. Ebben a számítógépben mindenki nyilván van tartva. Persze most kérdezheted, hogy ez hogy lehetséges, de el is mondom. Mikor megszületik egy ember, akkor még nem kerül bele. Hanem csak azután, miután elérte a három éves kort, hiszen ekkor már szinte biztos - és morbidan fog hangzani - hogy megéli a felnőttkort. Mikor meghal valaki, akkor automatikusan törlődik, s mikor eléri a három éves kort, akkor autómatikusan bekerül. Kíváncsi vagy valakire? Lisa nem tétovázott, bemondta régi kedves barátjának a nevét. - Charlie Alpan. A nő bepötyögte a nevet, majd várt egy kicsit, s sorolni kezdett. Elmondott mindent a fiúról. Hogy hol él most, hány éves, mennyi testvére van, hány háziállata, ki a legjobb barátja, szeme, haja színe, lábmérete... Egyszóval mindent. Még azt is meg tudták határozni, hol van most pontosan. 7. Fejezet Miután egy darabig még Jack beszélgetett Maria-val, végre elhagyhatték a szobát. A nő nagyon kedves volt, de Lisának mégis olyan fura volt a légkör odabent... - Gyere, most bemutatlak a barátaimnak. Lisa a hang felé fordult, majd Jack-re nézett, aki gép módjára szlalomozott az asztalok között, s közben egyik kezével a pohár kávét egyensúlyozta. Lisának erre nem volt szüksége, mert megmarkolta a palack száját, s úgy könnyűszerrel meg tudta tartani. Nemsokára újra besétáltak egy ajtón, de ez egészen más volt... - Jó reggelt, fiúk! - Jack hangja kettéhasította a levegőt, majd egy határozott mozdulattal lerakta a kávét az egyik asztalra. A szobában csak három íróasztal volt egymás mellett, s mindegyik mögött egy ember ült. Az első kissé kövérkés volt, arca pufi, és telt ujjaival feléjük intett, de nem nézett ki a papírokból - pont mint Jack aznap reggel. A második mögött egy magas, vékony férfi ült, de nem lehetett több húsz évesnél. Az arca fiatalos volt, s szeme piros az egész napos monitor - bámulástól. A harmadik asztal mögött pedig... Nos ott nem ült senki. Ebben a pillanatban Jack egy széket húzott a legutolsó asztal mellé, majd leült mögé, a szabad széket pedig megpaskolta. - Ez lesz itt a te helyed, Lisa. - Aztán a két férfira nézett, és elvigyorodott. - Fiúk, ő itt az én tanítványom, Lisa Ohayer. Mostantól a mi gondjainkra van bízva. A két ember feje egyszerre emelkedett föl az íróasztal mögül, majd az álldogáló lányra néztek. Lisa kissé feszengve érezte magát, s ettől mosolyognia kellett. A szája húzódó mozdulatát kihasználva óvatosan intett egyet, mire a két férfi elvigyorodott, és visszaintettek, de kissé bugóbban, mint Lisa. - Szia, Lisa! Örülök, hogy megismerhetlek. Aztán vigyázz Jack-kel, mert egyből a mélyvízbe dob! - A kövérkés embernwk a hangja is telt volt, s ettől a lánynak ismét mosolyognia kellett, közben bólintott. A vékony férfi helyeslően bólintott, Lisa felé bökött, majd harsányan felnevetett. - Úgy ám! Jack megrázta a fejét, majd az első asztalnál ülő emberre mutatott. - Nos, ah már ilyen szépen be is mutattatok, akkor én is bemutatnálak titeket... Ő ott Tom, - keze átsiklott a másikra - Ő pedig Jon. De most gyere, és ülj le végre. A lány megpróbálta elraktározni a két nevet, hogy emlékezzen rájuk, majd lehuppant a puha székre. Ismét körbenézett a szobában, de ne látott semmi érdekfeszítőt, aminek utánakérdezhetett volna. Így inkább csak ült, és hallgatott. Mikor Jack bekapcsolta az íróasztalon álló monitort, megcsörrent a telefonja. Gyorsan előkapta, még beleinvott a kávéba, aztán felvette. - Halló! Ó, igazgató úr... Aha... Szóval felvették? Ez nagyszerű! ... Köszönöm, viszhall! - Lisa felé fordult, majd elvigyordott. - Felvettek a gimnáziumba, ahová beirattalak. Szóval ősszel kezdesz, addig pedig gyakorlunk. Lisa bólintott, de a szeme össze szűkült, s eszébe jutott valami. - De Jack... - A férfi bólintott egyet, amivel a lány tudtára adta, hogy hallja, amit mond neki. - Szóval az jutott eszembe, hogy ahoz, hogy felvegyenek, kéne írnom egy felvételit... de én nem írtam. Akkor hogy vettek fel? Jack felsóhajtott, majd lemondóan legyintett egyet, miközben fel se nézett. - Nos, ez bonyolult, és hosszú dolog. Ha nem haragszol, inkább hanyagolnám... Mivel a lány tudta, hogy semmi eséje, bólintott, és bánatát leöntötte az üdítővel. Bár a szobában légkondicionáló működött, azért jóval a föld alatt voltak, s meleg volt... Így tényleg üdítően hatott az ital. A lány behunyta szemeit, s hallgatta, ahogy Tom és Jon halkan társalog, s néha nagyokat nevet, ehhez pedig hozzávagyült a Jack álltal keltett csattogás, mikor szöveegt írt be. Lisa elgondolkozott. Eszébe jutott, mikor megkérdezte Angelicától: "Szerinted milyen lehet híresnek lenni?" Leehtséges, hogy most a lány megtudja? Lehet, hogy igazi titkosügynök lesz belőle, olyan, mint amit a filmekben látni, és egyszer talán megmenti a Földet is? Milyen szép álmok... Jólesően belesüppedt a székbe, majd Lisa elmosolyodott. 8. Fejezet Még egy darabig a központban voltak, aztán Lisa legnagyobb megkönnyebbülésére elindultak haza. Nem kell félreérteni, a lánynak nagyon is tetszett a hely, csak kicsit talán sok volt ez így egyszerre... Az új arcok, a sok ember, a hely... Sok. Mikor az autóban ülve kiértek a levegőre, a lány nagyot döbbent. Azt hitte, hogy még világos van, de a nap már régen lement. Pedig biztos volt benne, hogy még reggel van... Nemsokára haza is értek, ezután a másnap igen hamar el is érkezett. Jack megint bevitte Lisát az ügynökséghez, ahol a lány tovább ismerkedett. Egészen jól bele illett a képbe… Kezdett beilleszkedni. Ehhez hozzá segített az is, hogy szinte minden nap bent volt, és az Angelicához intézett heti levelekre mindig kapott választ. Barátnője hosszan regélt arról, hogy mennyire hiányzik neki, és hogy a dolgok annyira, de annyira másaik, mióta ő nincsen ott… Lisa levele pedig általában tele volt mesélnivalóval, hiszen rengeteget írt Jackről, az új barátairól, de Jack szigorúan meghagyta neki, hogy semmiképpen ne írjon az ügynökségről. A lány ezt el is fogadta, s ezekről sosem írt. A napok csak teltek, s Lisa azon kapta magát, hogy nagyon is jól érzi magát itt! Sokat nevetett, szombat esténként általában megnéztek Jackkel egy filmet, és volt, hogy Tom és Jon is átjöttek. Aztán az idő elfutott, és a férfi egyik nap két táskával jelent meg, a másik kezében pedig egy hatalmas, szakadásig megrakott papírzacskó volt. - Hát ezek meg? – A lány éppen az asztalra rakott le egy üres poharat, s összevont szemekkel meredt a csomagokra. Jack elmosolyodott, és lepakolt mindent az asztalra. - Lisa…! Egy hét, és kezdődik az iskola! A lány megszédült, és görcsbe rándult a gyomra. Iskola… Nagyszerű! Meg kellett támaszkodnia, ahogy a gondolat teljesen elborította. Egy hét, és kezdődik! Alig merte elhinni… Új arcok, új barátok, új környezet… Új, új új! Ha őszinte akart lenni magával, akkor a gondolat egy kissé megrémisztette. Ijesztőnek hatott az, hogy minden új lesz… Mint mikor egy kezdő úszót a mélyvízbe dobnak… és nem azért, Lisa szeretett barátkozni, csak hát… Egyszerre ennyi új emberrel…! És utált az egyetlen új lenni. Gyűlölte az érzést, mikor mindenki ismeri egymást, egyedül ő lóg ki a sorból… - Nyugi, biztos jó lesz! És arról is meg vagyok győződve, hogy hamar be fogsz illeszkedni. Mint itt is. A lány felsóhajtott, és be látta: Jacknek igaza van. Az ügynökségénél is otthon érezte magát, és boldog volt, mikor ott lehetett… Hát biztos, hogy itt is így lesz. Abba hagyta a gondolkodást, mert azt akarta, hogy jó érzéssel nézzen az iskola elé. Inkább a csomagokba vetette magát, és megemelte a két üres, „friss” táskát. - Minek vettél kettőt? - Ó… Hát nem tudtam, hogy melyik tetszene, így megvettem mind a kettőt. Legalább lesz egy tartalék. A lány elmosolyodott, és be kellett látnia, hogy nevelő apjának igaza van. Miért is ne lehetne kettő…? Aztán bele nézett a papírzacskóba, s elkezdett kipakolni. Nem volt most már meglepő számára, hogy csupa olyasmi holmit talált benne, ami tetszett neki. Szinte az összes szín ment a másikhoz, mert a zöld különféle árnyalataiban csillogtak. A zöld volt Lisa kedvenc színe. Leginkább az almazöld, de a többit is kedvelte. Mikor végzett velük, kiválasztotta a világosabb zöld táskát, a holmikat bele pakolta, és felrohant velük a szobájába. Odafönt nyugodtan ismét végig rághatja magát a soron. Így is tett: minden ismét megnézett, majd az összes holmit visszarakta a táskájába. Aztán a falnak dőlt, és felsóhajtott. Az az iskola biztosan nem lesz olyan rémes… 9. Fejezet A lány ebben a tudatban sétált be a Right High School hatalmas kapuin. A gyerekek elrohantak mellette, hatalmas port kavarva a száraz udvaron. Lisa folyamatosan mély levegőket vett, hogy így vezesse le a feszültséget. Nemsokára már a lépcsőn tartott fölfelé, s belépett az épület ajtaján. - Milyen hatalmas… - Az ajkai hangtalanul mozogtak, s világoskék szemeit végig futtatta az iskolán. A folyosón elindulva két oldalt egész végig csak a diákok szekrényeit látta, s a legtöbbnek a gazdája is ott volt. Ránézett a papírra, amit ott szorongatott a kezében, s magában elolvasta a számot. 2/10, vagyis a második emeleten a 10-es számú terem. Elindult hát a lépcsőn, s meg sem állt az osztályig. Összeszorult a gyomra, mikor arra gondolt, hogy nincsen más választása. Nincs mese, be kell mennie. Kinyújtotta a kezét, és megfogta a kilincset. Óvatosan, egészen lassan elkezdte lenyomni, de ekkor az ajtó kinyílt, és két fiú rohant ki rajta. Lisa majdnem hátra esett, de szerencsére időben sikerült kikerülnie őket. Egy darabig még a két srác után nézett, aztán belépett a terembe. Legnagyobb megkönnyebbülésére senki sem vette észre: a legtöbben beszélgettek, zenét hallgattak, vagy egyéb dologgal foglalták el magukat. A lány leült az első padhoz, amit meglátott, és körbe nézett az osztályban. Fiúk és lányok együtt beszélgettek, látszólag nem volt széthúzás, mindenki jól megvolt a másikkal. Lisának feltűnt, hogy sokan egy személy körül vannak. Mivel szinte mindenki azt az egy embert állta körül, nem sok látszott belőle. Azonban mikor az egyik lány arrébb lépett, Lisa szeme acélszürke tekintettel találkozott. A lánynak hosszú, mélyen vállai alá érő szőke haja, és szabályos porcelán arca volt. Mikor meglátta Lisát, szabályos szemöldökei felsiklottak, és leugrott a padról, amin eddig ült. A tömeg, aki folyamatosan vele volt, utána nézett, és mikor a lány elindult Lisa felé, azok követték. Lisa előre fordult, és lehunyta a szemeit. Nyelt egyet, és imádkozott, hogy ne vele akarjon beszélni… De hiába. Egy kéz fogta meg a vállát, és maga felé fordította. A lány óvatosan kinyitotta a szemét, s felnézett. Egy másik lány állt előtte, fölényesen nézett le rá, a kezeit csípőre tette. Lisa még csak most látta közelebbről: az arca sima volt, a haja teljesen szőke, a szemei pedig természetellenesen szürkések voltak… Lisa sajnos túl sok filmet látott ahhoz, hogy most ne tudja, mi fog történni. Ráadásul ott volt még az a tömérdek gyerek, akik körül állták őket. - Hát te meg ki vagy? Lisa lefagyott, egy szót sem tudott kinyögni. De muszáj volt, mert a tömegre kínos csönd ereszkedett. - A nevem Lisa… - Aha. Oké, nem akarok többet tudni. Az én nevem Jessy. Többet neked sem kell rólam tudni, érted? A lány bólintott, majd ismét nyelt egy idegeset. Ahogy bemutatkozott, Jessy már el is ment, vissza a padjára, a többiek pedig követték. - Hála az égnek… - Lisa maga elé suttogott, s visszafordult. Ez a lány eléggé különös… - Ne is foglalkozz vele… A lány annyira hirtelen érte a hang, hogy összerezzent. Ismét megfordult, s egy mosolygós, kedves arccal találta magát szembe. - A nevem Monica, de szólíts csak Monic-nak. - Én… - Lisa, tudom. Hallottam az előbb. – Magyarázta Monica, miközben levette a táskáját, és leült Lisa mellé. – És ami Jessy-t illeti, amint mondtam: ne is foglalkozz vele. Azt hiszi, hogy ő itt a királynő… Igazi elkényeztetett kis liba. Jót mosolygott, mire Lisa a lányra nézett, és kirázta a hideg. Tényleg nem keltett benne valami jó benyomást… - Új vagy itt, ugye? Lisa bólintott, majd ismét Jessy felé kémlelt. Be kellett vallania, hogy egyáltalán nem nézett ki gonosznak, és csúnya sem volt. - Tudom, most arra gondolsz, hogy „Mss. Tökéletesség” nem is olyan borzasztó. De hidd el nekem: Ő csak azzal barátkozik, aki a kutyája lesz. Ha jót akarsz magadnak, akkor messziről kerüld el. Lisa összevonta a szemöldökét, és bólintott egyet. Az eszébe véste Monic tanácsait, s meg is fogadta, hogy igyekszik betartani. A nap többi része egészen jól telt, újdonsült barátnője végig vezette az iskolában, bemutatta pár barátjának, akik kedvesnek tűntek, és Lisa megpróbálta az összes arcát, és nevét megjegyezni. Szerencsére a lánynak eléggé jó volt az arcmemóriája, így ez nem okozott különösebb nehézséget. Éppen a folyosón sétáltak az utolsó óra előtti szünetben, mikor Lisa egy újabb csoportra lett figyelmes. Monic mellé hajolt, és a csoport felé mutatott, minek közepén egy fiú állt. - Ők is egy „kaszt”? A lány a csoport felé nézett, és elhúzta a száját. - Hogy ők? Háát… Nem is tudom. Elvileg igen, de Giles nagyon jó fej srác, sokan bírják… Szóval nem tartoznak sehova… De attól függetlenül még azok. Vagyis… Jaj Lisa! Ez bonyolult! A lány elmosolyodott, és felsóhajtott. – Tekintsd őket azoknak, aminek csak akarod. Lisa bólintott, majd a két lány tovább állt. 10. Fejezet Miután az utolsó órának is vége lett, Lisa elköszönt Monic-tól, és kisétált az udvarra. Jack azt mondta neki, hogy fél kettő körül érte megy kocsival, s amíg nem jött meg, a lány leült egy kinti padra. Az órájára nézett, de a mutató még csak negyedet ütött, így végig nézett az udvaron. A nap miatt kissé hunyorognia kellett, de tudta, hogy mivel nyár vége van, ezt már nem sokáig kell eltűrnie. Mosolygott, mert azt is tudta jól, hogy az a fajta volt, akinek semmi sem jó, ami az adott állapot. Mikor tavasz volt, azt szerette egyedül. Ugyanis a nyár túl meleg, az ősz túl vizes, a tél pedig túl hideg volt. Ismert ugyan másokat is, akik így voltak ezzel, de Angelica más volt. Benne megvolt az a különlegesség, hogy nagyon könnyen megtanult elfogadni. Neki nem volt soha semmi baj, sohasem, vagyis nagyon ritkán problémázott, és ki tudta használni az éppen zajló időjárást. Lisa felsóhajtott, és ismét elmosolyodott. Kíváncsi volt, hogy vajon Monic milyen ember. Abból, amit eddig látott belőle, kedves, vidám lány volt, de ki tudja, hogy igazából milyen… Lehet, hogy egy lázadó kamasz, vagy egy stréber buzgómócsing… De az is lehet, hogy egyik sem, hanem olyan, amilyennek ma bemutatkozott. A lány őszintén remélte, hogy ez az igazság, mert nagyon tetszett neki újdonsült barátnője arculata. Mikor Lisa a távolba nézett, pont látta Jessy-t. Kirázta a hideg, és kisöpört az arcából egy fekete tincset. Jessy ismét a középpontban volt, és „alig észrevehetően” játszotta az agyát. Olyan volt, mint egy menhelyi kiskutya, aki mindent megtesz, hogy a látogatók figyelme rá irányuljon… Lisa elmosolyodott, és hátra dőlt a padon. Odébb, az út mellett azt a fiút látta, akiről megkérdezte Monic-ot. Mit is mondott, hogy hívják? Talán Gi… Igen, Giles a neve. Magas volt, sötét hajjal, és még sötétebb, szinte fekete szemekkel. Nem látszott olyannak, mint Jessy. Az a lány mindent megtett, hogy mindenki rá figyeljen, de Giles nem. Mellette most nem voltak ott a barátai, de attól függetlenül még ő is középpont volt. Lisa ismét az órájára nézett, amelyen a vékonyka mutató már felet ütött. - Jaj Jack… Gyere már! – A lány maga elé suttogott, s a szavai megtették a hatást. Pár pillanat múlva Jack fekete autója gördült végig az úton, mire Lisa felállt, és az autóút felé vette az irányt. Útközben elhaladt Giles mellett, aki hosszan nézett utána. Lisa a szemeit kezdte forgatni, s szinte látta maga előtt a fiú arcát, amint ezt kérdezi saját magától: „Hát ez meg kicsoda?” De végül lerázta magáról a gondolatot, s behuppant a forró autó egyik hátsó ülésére. Jack hátra fordult, és rámosolygott a lányra. - Na? Hogy telt az első napod? Közben ismét a vezetésre kezdett koncentrálni, Lisa pedig közömbösen megvonta a vállát. - Hát… Egész jól. – Kinézett az ablakon, hogy elterelje a figyelmét. – Bár van az osztályban egy eléggé fura lány… Viszont van egy ellentéte is, aki viszont az én megfelelőm, szóval… - Oké, oké! – Nevetett Jack, és felvette a napszemüvegét. – Egy kicsit lassabban. Szóval, ki ez az egész fura lány? Lisának őszintén szólva nem sok kedve volt a beszélgetéshez, de mivel azt is érezte, hogy valahogy le kell adnia a Jessy által okozott feszültséget, hát mesélni kezdett. Mindent elmondott Jack-nek, még azt is, hogy hogy néz ki az iskola kívülről-belülről. A beszélgetés egészen hazáig húzódott, s Lisa nemsokára már a szobájában volt, egy könyv felé hajolva. Mivel az osztályfőnökük, egy alacsonyabb, vörös hajú nő, Mrs. Stephan kegyes volt, és nem terhelte őket egyből házikkal, ezért a lánynak volt ideje szabadon olvasni. Lisa egyből megkedvelte a nőt, ugyanis volt bennük egy közös. Mind a kettőjüknek ez volt az első éve ebben az iskolában. A lány egy pillanatra kinézett a balján lévő ablakon, s felsóhajtott. Mi van, ha Mrs. Stephan csak azért ilyen kedves, mert ez az első éve itt, és a diákok még nem mentek az agyára…? Mi van, ha nemsokára olyan őrült lesz, mint pár felnőtt? Lisa halkan elvigyorodott, és a homlokára csapott. - Te jó ég, Lisa! Ne légy ilyen okos tojás…! Még pár pillanatig mosolygott, aztán éppen vissza akart térni a könyvhöz, mikor Jack kopogtatott az ajtaján. - Lisa? - Igen? - A lány ismét felnézett a könyvből, és Jack-re szegezte e tekintetét. - Mit szólnál hozzá, ha ma este átjönne Jon és Tom, és megnéznénk valami jó filmet? - Aztán összevonta a szemöldökét, és a könyvre nézett. – Nem kaptatok házit? - Nem kaptunk, és tőlem átjöhetnek, régen láttam már őket… Jack bólintott, majd elindult lefelé a lépcsőn. – Akkor kiugrok a TK-ba valami filmért… Max egy óra, és jövök! - Oké, szia! Aztán az ajtó zárult, és csönd lepte el a házat. Lisa végre nyugodtan tudott olvasni, így ismét belemerült a könyv történetébe. 11. Fejezet Jack nemsokára vissza is ért, aztán megjött Jon és Tom is, megnézték a filmet, s Lisa legközelebb csak arra emlékezett, hogy holt fáradtan terült szét az ágyán. A másnap reggeli, órája által kezdeményezett ébresztés hideg zuhanykén érte a lányt. Félálomban, egyik kezével megkereste az órát, és lenyomta. Aztán ásított egyet, és felnyögött. - Te jó ég… Hogy fogom én ezt a korai kelést kibírni? Aztán lassan felkelt, és lesétált a lépcsőn. Mikor leért, az asztalhoz lépkedett, közben nyújtózott egyet, s felvette az oda készített papírt. „Bementem az ügynökségre, a sulibusz háromnegyed nyolcra ér a ház elé. Jack” Lisa a falon függő órára nézett, s a szíve egy pillanatra meg is állt. Fél nyolc volt! Így visszadobta a lapot az asztalra, s felrohant a szobájába. Nemsokára már a haját fogta össze, de ma úgy látszott, hogy fekete fürtjei is ellene vannak. Így inkább úgy hagyta, a hajgumit pedig a kezére húzta, mintha egy karkötő lenne. Lekapott a polcról egy-két kekszet, felkapta a táskáját, s kirohant az ajtón. Miest kiért, a busz pont akkor kanyarodott be, így éppen elérte. Szerencsére Monic rajta volt, így mellé ült, és örömmel vette észre, hogy a tegnap megismert pár ember köszönt neki. Mivel Jessy nem volt jelen, nyugodtan üldögélt, s közben beszélgetett barátnőjével. Nemsokára már az iskolában voltak, s mikor Monic társaságában besétált a terembe, magán érezte Jessy szúrós tekintetét. A lány nem igazán értette a dolgot. Mi baja van Jessy-nek vele? Semmit sem tett… Az égnek meresztette kék szemeit, s két keze közé fogta az arcát. Mi lesz itt még…! Mikor Monic leült mellé, ő is előpakolt az első órára. - Hogy aludtál? – Kérdezte mosolyogva a barátnője, mire Lisa is elmosolyodott, és sóhajtott egyet. - Hát… Az alvással nem volt gond, csak fél nyolckor keltem fel… A lány elnevette magát, aztán nem is tudtak többet beszélgetni, mert Mrs. Stephan lépett be, és elkezdődött az óra. A nap nagyrészt unalmasan telt, de aztán Monic az utolsó óra előtti szünetben váratlan kérdéssel fordult Lisa felé. - Mondd csak, Lisa… - Egy kicsit tétovázott, s inkább bele ivott az üdítőjébe, de aztán csak folytatta. – Tudsz te énekelni? Lisa félre nyelt, és köhögni kezdett, amitől barátnője kissé megrémült, de a segítségével Lisa abba tudta hagyni. - Hogy énekelni? Ez meg hogy jött? – Megpróbált nevetni, aztán folytatta. – Még sosem hallottam magam énekelni… Monic megvonta a vállát, s úgy folytatta. - Hát, csak mert indult a suliban egy kórus szerűség… Vagyis nem is kórus, hanem van pár ember, akik szeretnek énekelni, és általában tudnak is, és ők szoktak össze járni… Úgy értem, ez lesz az elő találka, de tök jó lenne, ha te is eljönnél! Mikor látta, hogy Lisa mennyire vonakodik, még egy lapáttal rátett, és megpróbálkozott még egyszer. - Kérlek! Olyan jó lenne… És nem muszáj énekelned, csak nézheted is… Na? Mivel Lisa nem akarta megbántani barátnőjét, nagy harcok árán, de bele egyezett. Monic ujjongott örömében, s megölelte Lisát. A lány elvitte hát Lisát a „kórusra”. Besétáltak egy terembe, ahol már volt pár ember, s Monic egyenként, az összesnek bemutatta Lisát. Jó fejnek tűntek, aminek a lány nagyon örült. Volt azonban egy dolog, ami nem tetszett neki… Az, hogy Jessy is ott volt…! Így biztos volt benne, hogy lesz még vele gondja. Viszont a lány azt is észre vette, hogy a barátai társaságában Giles is ott volt. Lisa mély levegőket vett, és elhatározta, hogy nem fog ilyesmik miatt idegeskedni. Nemsokára egy apró termetű, alacsony, félig kopasz férfi sétált be a terembe, arcán fülig vigyor húzódott. - Nahát, milyen sokan vagyunk! – Annyira vigyorgott, hogy az össze foga kilátszott, s ez Lisának is mosolyt csalt az arcára. Monic mellé hajolt, és suttogni kezdett. - Ő itt Mr. Dertev, az énektanár. Lisa bólintott, s figyelt. - Van valaki, aki akar énekelni? – Csillogó szemekkel nézett végig a gyerekeken, akik közül páran jelentkeztek, hogy énekelnének. A tanár úr ki is választott egymás után hármat, s miután énekeltek, Jessy is sorra került. Lisa mosolyogva figyelte az énekeseket, s megdöbbenve jött rá, hogy nagyon jó hangjuk van… Azonban, mikor Jessy is bele kezdett a dalba, az arcára fagyott a mosoly… Úgy rázta, és dobálta magát, mint egy díva… Monic halkan kacagott rajta, de Lisa csak bámult. Hogy lehet valaki ennyire gátlástalan?! Látta, hogy Giles összevont szemöldökökkel nézi a lányt, és a fejét rázza. Úgy látszik, hogy ő is egyet ért velük. Ez még hagyján, de amiről a dal szólt… Jessy arról énekelt, hogy minden új rossz, maradjunk csak a réginél, meg hogy ő ebben a királynő… Lisa elfordult, és a szemeit kezdte forgatni. Ki hinné, hogy ez egy rejtett célzás? Senki, és éppen ez a lényeg… Miután a dalnak vége volt, magával elégedetten ült le a helyére. Pár barátnője, aki elkísérte, egyből körül rajongta. Aztán egy Lisa számára még borzasztóbb dolog történt… - És most te fogsz énekelni, kisasszony! Mr. Dertev Lisára mutatott, amitől a lány ereiben megfagyott a vér. - Hogy én…? – Megrázta a fejét, és megpróbált mosolyogni, azonban ez nem nagyon akart sikerülni. – Neem… Az kizárt dolog! Azonban Monic előre nyomta, a tanár pedig egy mikrofont nyomott a kezébe. - Dehogynem! Rajta, énekelj! Lisa látta, hogy mindenki őt figyeli… Giles kihajolt, hogy jobban lássa, Monic vigyorgott és bíztatta, Jessy pedig felvont szemekkel bámulta. Lisa lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. - Hát jó… - Milyen dallamot kérsz? Lisa elhatározta, hogy ha már egyszer énekelnie kell, akkor valamilyen módon visszavág Jessy-nek… Így valami ritmusosat kért, és énekelni kezdett. Nagy meglepetésére az össze hang tisztán jött ki, és szinte mindenkinek tetszett. 12. Fejezet Mikor leült, a teremben tapsvihar söpört végig, s Lisa direkt nem nézett Jessy felé. Olyan vidámnak érezte magát…! Nem akarta elrontani a kedvét olyan tekintettel, mint a lány két szürke szeme. Monic hitetlenkedve rázta a fejét, s lassan tapsolt. - Hűha… - A beszéde is lassú volt, amitől Lisa még jobban érezte magát. – Csajszi, neked aztán van hangod! - Háát… Köszi… Lisa figyelemelterelésképpen megvakarta a nyakát, de a tekintete így is végig siklott a tömegen. Giles mosolygott, és mikor Lisa oda nézett, teljesen elvigyorodott. A lány lehunyta a szemét, és egyre jobban vágyott arra, hogy otthon legyen már… - Nahát, nahát! – Szólalt föl Mr. Dertev harsány hangja, és ő is mosolygott. – Micsoda hang! Azt hiszem, neked mindenféleképpen itt a helyed… - Lisa! – Segítette ki Monic a tanárt vigyorogva, aki a nevével be is fejezte a mondatot. Lisa bólintott, aztán megkönnyebbülve jutott a tudomására, hogy a foglalkozásnak vége van. Éppen kifelé tartott a teremből Monic-kal az oldalán, mikor Giles-be ütköztek. - Szóval te vagy az új lány. – Lisa ránézett, és zavartan bólintott. - Igen… Lisa. - Lisa. – A fiú végig nézett rajta, majd ismét csak vigyorgott. – Hát, hangod van, az biztos. Üdv itt, Lisa. Én Giles vagyok, de szólíts csak Gil-nek. Tudom, hogy a nevemnek igazából nincsen becézése, de mást nem tudok, és gyűlölöm, ha a teljes nevemen szólítanak. – Lisa egész végig csak bólogatott, és feljebb húzta a hátán a táskát. – Nos, akkor viszlát, Lisa. Miután elbúcsúztak, a lány egyből hazafelé vette az irányt. Nem várt se Jack-re, se az iskolabuszra, és bár tudta, hogy a házuk kissé messze volt az iskolától, nem törődött vele. A füleibe fülhallgatót tett, és szép lassan elindult a házuk felé. Bár a mai nap meglehetősen jól végződött, a lány mégis össze volt zavarodva. Hogy miért, azt még maga sem tudta. Egyszerűen olyan gyorsan jött minden… Azzal, hogy megmutatta a hangját, barátokat, és ellenségeket is szerezhetett. Az már egyszer biztos, hogy Jessy egy életre meggyűlölte… Azért volt benne ilyen biztos, mert ahogy Monic mondta, a lány csak azzal lesz jóban, aki a kutyája lesz. Nos, ha egyszer Jessy-nek és Lisának is jó hangja van, akkor ők ketten ezen túl ellenségeknek számítanak… Szóval ez biztos. Aztán, mostantól sokan meg fogják ismerni, és ez egy kis jó érzést csöppentett belé. De azt, hogy mi lesz mindezek után, csak odafönt tudhatják. A lány nagyot sóhajtott, és meglepetten vette észre, hogy haza is ért. Besétált a kapun, aztán az ajtón is, és felrohant a szobájába. A nagy sietségbe még köszönni is elfelejtett a papírokba temetkezett Jack-nek, s ennek meg is lett az eredménye. Jack pár perccel később már az ajtóban kopogtatott. Lisa a homlokára csapott, és felsóhajtott. - Igen? Az ajtóban Jack gondterhelt arca tűnt fel, amiből a lány nem tudta, hogy mi baja. - Lisa, minden rendben? – A férfi tényleg aggódott. – Csak mert nem köszöntél, meg olyan furcsa vagy… - Hogy mi? Én? – Lisa meglepődött, és összevont szemekkel válaszolt. – Hát… izé… persze, minden rendben. - Biztos? – Jack Lisa szemébe nézett, és a lány nem bírta tovább. Olyan feszült volt! De hogy miért, azt tényleg nem tudta elmondani… Így amire csak tudta a választ, azt mind kiöntötte Jack-nek. Közben a szeméből könnyek szivárogtak, de még a beszélgetés végeztével is úgy érezte magát, mint akit kifacsartak. Így miután Jack kiment a szobájából, magára zárta az ajtót, és elterült az ágyán. Lehunyta a szemét, és elmerült a gondolataiban. |
Hírek
- Április-Május2011-04-28 18:13:08
Mivel a mostani hónapból, vagyis áprilisból már alig van, ezért a mostani hónap, és a következő is a farkasok hónapja lesz. Vagyis a Farkas Szemmel 3-at fogom írni. :)
- Új!2011-04-28 12:50:09
Végre... xD Annyi ideje keresek már egy másik honlapkészítőt, de sehol nem találtam olyat, ami minden szempontomnak megfele, most azonban sikerült! Itt az új honlapunk, de a story-k ugyan olyanok! :) Csak a hely, és az arculat más! Jó szórakozást! :D
Szavazás