BRIDGE STORY
Az írás olyan, mintha egy életben Te lennél a sors...
Aki mer, az nyer Nos, itt is van a következő része a különleges képességekkel bíró farkasok kalandjának! :D 1. Fejezet Mahen egy fa alatt feküdt, s fejét keresztbe vetett mancsain nyugtatta. Nagyokat sóhajtott, s fekete füleit előre-hátra mozgatta, hátha meghall valamit. De nem. A sötét erdőbe nem csak a nap nem hatolt be, de a hangok se jutottak el idáig. Olyan csendes volt minden, mintha senki sem élne a földön. Pedig de, rengeteg ember sétálgat Korea piaci utcáin mind a mai napig. A farkas felnézett az egyik fára, amely nem messze tőle nyújtózkodott az ég felé, fényre szomjazva. Mahen haragosan felmordult, mikor eszébe jutott az előző két óra. Két órán, még egyszer mondom, két órán keresztül hajkurászott egy mókust! És az az átkozott, tíz centis kis teremtés pont észre vette, amint a farkas utána kapott a mancsaival. Azon nyomban felugrott, és elkezdett rohanni. Mahen utána vetette magát, de már késő volt. Ugyan fel volt készülve arra, hogy a mókus kis termete ellenére gyors állat, na de hogy ennyire...! Egyik pillanatban még látta, de aztán a szél csalta könnyekkel szemben pislogással kellett védekeznie, s mikor kinyitotta a szemét, a mókus már el is tűnt! A farkas megállt, s fekete fejét körbe futtatta a láthatáron. Minden merről fák vették körül, aminek nem örült. Ilyen mélyen bevágtatott volna az erdőbe? A hideg végig futott a gerincén, s elkezdett hátrálni. Ha az a mókus most látja, hát biztos, hogy jót nevet rajta... De Mahen nem foglalkozott vele. A kan ugyanis gyűlölte a bezártságot. Életében nem hallott még olyanról, hogy egy állt ilyen fóbia áldozata lett volna... De hát, most ez volt a helyzet. És nem volt mese, a fák falként magasodtak fölé, így ő menekülőre fogta. És most itt feküdt. Itt, az erdő szélén, orra előtt a fák sokasága, a háta mögött pedig egy tölgy, ami után ott van a biztonságot jelentő rét. A végtelen, bizsergető hosszúságú rét... A farkas a gondolatra kedvet kapott, s felállt. Még egy utolsót bemorgott a fák közé, aztán elindult a rét felé. Nagyokat ugrott a helyenként egy méterre is megnőtt, zöldülő fűben, s vidáman vonított hozzá. Milyen szép is az élet! Egy pillanatra megállt, s felnézett az égre, amely bárányfelhőkkel volt megszórva. A nagyanyja, egy farkas mondta ezt mindig. Az ő neve Saimai volt. Mindig valami olyasmiről mesélt, hogy majd egyszer neki is segíteni kell egy emberen. De az akkor még kölyök Mahen mindig kinevette, s játékosan oldalba bökte. „Ugyan, mama! Gyere inkább játszani!” Maga előtt látta fekete testét, amint a nagymamája oldalába harap, és játszani hívja. Hát igen... Azok a szép idők! Bár még most is csak két éves volt, azért nyugodtan mondhatta magát felnőttnek. A gondolatok teljesen maguk alá merítették, de két apró lábacska menekülőre fogott rohanása mint egy kéz, úgy rántotta fel a valóságra, a szárazra. Kibambult a fű közül, és a hang irányába nézett. Egy kislány rohant át a réten, az arcán nevetés volt, de folyamatosan hátrafelé kémlelt; úgy látszott, hogy menekül valaki, vagy valami elől. De vajon miért? A farkas vissza lapult a fűbe, s ösztönösen elkezdett felé botorkálni. Egy darabig követte, majd megbotlott valamiben. A következő pillanatokban mozdulatlanul feküdt, és maga elé bámult. Miért nem tud megmozdulni? Mi az oka annak, hogy egyik lába sem engedelmeskedik? Még egyszer megpróbálta, de nem ment. Így teltek múltak a percek, mikor egyszer csak mozgást hallott maga előtt. A fű nemsokára szétnyílt, és egy meglepődött arc nézett rá. A farkas össze rezzent, s már fel is készült az ijedségre. Ne ahelyett, hogy megrémült volna, az agya nyugalmat parancsolt szét a testében, ami kellemesen árasztotta el az egész énjét. Mahen felismerte, hogy ez nem más, mint az a kislány ember, aki az előbb végig futott a mezőn. A farkas nem tudta, hogy mi történik. Miért nem mozdul semmije? És miért ilyen nyugodt akkor, mikor menekülnie kéne? Talán rosszak a reflexei? Az nem lehet, hiszen most először tapasztal ilyet. De akkor mégis... mi a csoda lehet ez?! Kétségbeesésében felvonított, s hangja messzire elhatott. A lány leguggolt hozzá, s az egyik ujját a szája el emelte. - Maradj csöndben! Még a végén megtalálnak! A farkas lehunyta a szemét. Miért, kiknek nem szabad, hogy megtalálják? Most már teljesen készen volt... Tényleg nem értett semmit! 2. Fejezet A lány továbbra is vele maradt, s óvatlan kis keze felkúszott a farkas hátára. Mahen megpróbált felmordulni, de ez sem sikerült. Egyre jobban kétségbe esett. Miért nem mozdul semmije? Még egyszer megpróbálta megmozdítani a lábait, és sikerült! Megmozdultak, majd morogni is tudott, de azt most már nem akart. A nyugalom továbbra se tűnt el róla, ugyan olyan meghitt maradt, mint volt. És ezt nem is bánta. Tetszett neki ez a lányka... Bátor volt, és farkas tudta, hogy valami olyasmit csinált, amit nem lett volna szabad. Vajon mi az? Úgy döntött, hogy ahhoz hogy ezt megtudja, vele kell maradnia. Így tett hát. Felült, és azt is engedte, hogy a lány belé kapaszkodjon. Aztán a szája elé kapta a kezét, és a távolba mutatott. - Nézd csak! Ott jönnek! És valóban: a fák közül katonák bontakoztak elő, s figyelő tekintettel néztek körbe. A lány a farkas füléhez hajolt, és amilyen halkan csak tudott, bele suttogott. - Hármat számolok, aztán uzsgyi, jó? Bár Mahen nem nagyon tudta, hogy mit jelent az „uzsgyi” kifejezés az embereknél (már azon is meglepődött, hogy érti, amit a lány mond neki), de valami olyasmire következtetett, hogy futni fognak... És így is történt. A lány elszámolt háromig, aztán az utolsó számnál kirobbant, mint az íjból kilőtt nyílvessző. A farkas gondolkodás nélkül utána vetette magát, és rohantak. A katonák meglátták őket, s egy lovas vágtatott elő közölük. Nagy tekintélye lehetett, mert piros köpeny volt a hátán, és erősen bánt a hátasával. A ló kiugrott, és feléjük vágtatott. A patája alatt felszakadt a föld, s szanaszéjjel repült mögötte. A farkas hátra se mert nézni. Csak rohant, követte a lányt. Az berohant a fák közé, ahol könnyen el is vesztették a nyomukat. Bár a hangjuk utánuk szűrődött, s visszaverődött a fák hatalmas törzseiről. Mahen össze is rezzent, hiszen megint itt voltak a fák között, bezárva. De ez nem tartott sokáig. Pár perc múlva már egy hatalmas épület felé tartottak. A lány befutott a kapuján, ahol szintén őrök álltak, és meg is hajoltak előtte. A farkas gyorsan utána surrant, így őt nem vették észre. A gyerek egy szobába rohant, ahová Mahen szintén vele tartott. A teremben egy nő ült, hasonló ruhában, mint az előbbi lovas. Mikor meglátta a kislányt, az arcán ülő aggodalom eltűnt, és mosoly vette át a helyt. A lány oda rohant hozzá, és megölölte a derekát, hiszen csak addig ért föl. - Mama! A nő lehunyta a szemét egy pillanatra, hogy magába lélegezze a lánya illatát, hiszen minden bizonnyal az volt. Omjong! Hol voltál már megint?! Apád ment utánad! Tudom... Láttam idefelé. Tudod te, hogy mennyi gondot okozol neki azzal, hogy ennyire bátor vagy?! A lány csak mosolygott, aztán felsóhajtott. Jaj mama! Hagyd már, én csak játszom! És nézd csak, új barátom van! Arrébb lépett, s így láthatóvá vált a mögötte megbúvó Mahen. A farkas kissé zavarba jött, hiszen egy ilyen állat minden épeszű emberben rémületet kelt. Így volt ez most is. A nő hátra hőkölt, de a lány megnyugtatta. Nyugodj meg, nem bánt senkit! Az erdő mellett találkoztam vele, és elsőre megengedte, hogy megsimogassam! Olyan kis aranyos... A nő kissé megnyugodott, Mahen pedig halkan tüsszentett egyet. Azért nem úgy volt az... Ő nem engedte volna meg, csak éppen valami megbénította az egész testét... De mindegy, nem bánta meg a dolgot. A gondolatainak vége szakadt, mikor valaki berontott a terembe. A lány megdermedt, a nő pedig a plafonra nézett, és fáradtan felsóhajtott. Omjong – mert hogy ez volt a kislány neve -, megpróbált elbújni az anyja mögé, de az maga elé tessékelte. Édes kislányom... Edd meg, amit főztél! Azzal elindult kifelé, de még előtte egy puszit nyomott a lány arcára. Egy férfi rohant be a szobába, s oda dobott egy apró köszönést a távozó nőnek. Körbe futtatta tekintetét a szobán, de Mahen még éppen idejében behúzódott az asztal alá. Aztán a férfi szemei megállapodtak a lányon, és fájdalmasan felsóhajtott. Omjong! Elmagyaráznád nekem, hogy mit csináltál már megint?! Hátt... én csak... szóval... Jaj, papa! Úgy utálok ide bezárva lenni a palotába! Ha tudnád, hogy milyen halálosan unalmas! Tíz éves vagyok, már kalandokra vágyom! Ezt neked is meg kell értened! Kicsim... Én megértem, de neked is meg kell értened engem. Én az ország királya vagyok, és semmire sincsen időm, mert olyan szoros a beosztásom. De ha az egy szem lányom elveszik, akkor bizony mint apának, kötelességem megkeresni. Kérlek szépen, próbáld meg fölfogni! Ezzel csak plusz munkát adsz nekem! 3. Fejezet A kislány a plafonra bámult, végül egy nagy sóhajtás kíséretében megvonta a vállát. - Jól van... - Megígéred? - Nem tudom megígérni, de igyekszem majd jobb lenni... A király elmosolyodott, és megölelte a lányát. Bár néha pimasz volt és szemtelen, de azért csak az ő lánya... Mahen szemmel követte az eseményeket, de nem mászott ki az asztal alól. Tudta, hogy a király nem fogadná ilyen lelkesen... Így inkább csak hallgatott, és figyelt. A két ember nemsokára kiment az udvarra, s mikor a farkas megbizonyosodott arról, hogy a király elment, kirohant az udvarra. A lány megvárta, s mikor mellé ért, akkor ment csak tovább. Átsétáltak az udvaron, s egy másik épület felé vették az irányt, mikor Omjong hirtelen megállt, és felnyögött. A távolba mutatott, s gyűlölettel teli hangon megszólalt. - Nézz csak oda... Az a bestia! Gyűlölöm! Mahen követte a kezét, s az egyik fal mögül éppen egy nő sétált ki. Rá mutatott a lány. Nagy hatalommal bírhatott, mert rengeteg ember követte, mind csupa lehajtott fejjel. - Azt hiszi, hogy olyan gyönyörű, meg hogy olyan kedves és hatalmas... Lehet, hogy a hatalma megvan, de se nem kedves, se nem gyönyörű... És utálom! A farkas akaratlanul is bólogatni kezdett, s valami arra késztette, hogy csukja be a szemét. Így tett, hiszen rá jött, hogy ezek a dolgok nem is annyira rosszak... Mindig mutatnak valami jót! Mikor lehunyta sárga szemeit, sötétség terült szét mindenhol. Körbe fordult, s nem embereket, csak színes alakokat látott. Ez mi? A mellette álló Omjong rózsaszín volt, és ez arra engedte következtetni a farkast, hogy ő kedves teremtés... Az a nő, aki felé a lány mutatott, kék volt. Jeges, és fagyos kék. Szóval minden bizonnyal nem a legkedvesebb ember a világon... Aztán Mahen kinyitotta a szemeit, s megérezte a levegőben a rémületet. Omjong árasztotta, mert a nő megindult feléjük. - Jaj, ne! Ide jön! Hát jó... Állok elébe! Engem aztán nem fog behálózni, mint itt mindenkit! Fogadjunk, hogy a célja a trón a papa mellett... A lány bele markolt piros ruhájába, s szemei résnyire szűkültek. A nő már messziről integetett, s Mahen érezte, hogy ez csak az álca. Mézesmázosan közeledett feléjük, de belül fagyos volt. Mint a jég. A farkas hátán fel is állt a szőr, mikor oda ért hozzájuk. - Omjong! Nahát, milyen kellemes meglepetés! Hogy hogy te, itt? A lány flegmán megvonta a vállát, s foghegyről válaszolt. - Miért ne? Végül is az én szüleim a király és a királynő, nem? A nő arca kissé eltorzult, hiszen pontosan értette a jelzést, amit a lány a két szó kihangsúlyozásával tett még érthetőbbé. A király és a királynő... Mahen kerek szemekkel nézett föl a lányra. Tényleg nagyon bátor! Úgy beszél ezzel a nagy hatalmú úrnővel, mintha csak egy szolga lenne... - De, igazad van... Tényleg a te szüleid. Aztán a nő sem bírta tovább. Lehajolt, és gonosz vigyor terült szét az egész arcán. Csak suttogott, hogy a lány hallhassa egyedül, amit mond. De a farkas is ott volt, és minden borzalmas szavában osztozott. - Azonban ne feledd, Omjong. Az idők változnak... És sosem tudhatjuk, ki nyeri a játékot! Mahen azt várta, hogy a lány felháborodik, és ez így is volt. A szemei kikerekedtek, és fújtatni kezdett, mint egy ló. El akart rohanni, hogy még drámaibb legyen, de előbb még odavetett egy „válasz – nyilat” a nőnek. - De az biztos, hogy nem te leszel, Jueng! Aztán pedig el is rohant, ahogy azt tervezte. A farkas követte, de egy falnál befordult. Valami arra késztette, hogy maradjon még. És nem is bánta meg. Ugyanis egy másik személy igyekezett mosolyogva a Jeung-nak nevezett nő felé. 4. Fejezet Jeung felé nem más, mint maga a király közelgett. A nő arcára vissza tért a mosoly, de a farkas érezte, hogy ez most igazi, tényleg örül neki. Mahen leült, és úgy hallgatózott. - Jeung, nahát! Láttam, hogy a lányommal beszélgetsz... Ugye nem mondott neked semmi szamárságot? A nő elmosolyodott, s halványan megrázta a fejét. - Ugyan, dehogy. Mahen szemei összeszűkültek, hiszen tudta, hogy hazudik. Omjong mondott dolgokat a nőnek... Méghozzá olyanokat is, amik nem épp tisztelettudóak. De az is igaz, hogy a kékben izzó személy is mondott olyat, ami felháborító! Nyíltan a kislány tudtára adta, hogy a csatabárd el van vetve. És minden bizonnyal tényleg a trón a célja. A két ember még társalgott egy darabig, de a farkast ez már nem is érdekelte. Inkább felállt, nyújtózott egyet, s elindult a lány szobája felé. Még nem járt ott, és azt se tudta merre van, de az illata elvezette hozzá. Belépett a résnyire nyitott ajtón, s körbe nézett. Le voltak húzva a vékony nádredőnyök, így sötét volt. Csak egészen kis mennyiségű fény szivárgott be az ajtón keresztül. Omjong az ágyán feküdt, s úgy szipogott. Mahen óvatosan felugrott mellé, s le ült az ágy szélére. Egy darabig csak nézte a rázkódó lányt, aztán lassan közelebb húzódott... Végül egészen mellé ért, s megnyalta az arcát. Valamiért annyira ragaszkodott máris ehhez a lányhoz... Nem tudta megmondani, hogy ilyen igéző benne, de olyan különleges volt... Egy kicsit emlékeztette őt saját magára. Mahen úgy érezte, hogy a lány olyan, mint ő maga. A harciasságáért, és a szemtelenségéért. Hiszen a farkas is ilyen volt a szüleivel... És ez segítette életben maradni. Erre a makacsságra szüksége volt, hiszen a zord időkben nagy szüksége volt rá. Omjong lassan felnézett, s letörölt egy-két éppen gördülni készülő könnycseppet. A szemei vörösek voltak. Mahen szívére hirtelen különös dolog telepedett. Sajnálatot, és mély szeretet érzett. Abban a pillanatban tudta, és megértette, hogy annak idején a nagyanyja miért mondta neki mindig, hogy majd egy emberre kell vigyáznia. Hát éppen ezért. Mert itt van egy kislány, alig élt még, de teli van tervekkel és kalandokkal, és minden vágya, hogy megküzdjön az igazságáért. Hiszen bármit tehetett volna az állat, akkor is találkozott volna valamilyen módon a lánnyal. Mert ez a sorsa, a dolga. A felismerés belé hasított, de nem bánta. Most már tisztában volt a dolgokkal, és a céljával. Együtt fog működni a gyerekkel, és segíteni fogja. Az ő sorsa ugyan az, mint a lányé. - Én... Hirtelen megfagyott a levegő, a farkas pedig kilépett a gondolatok árjából. Felkapta fekete fejét, s a szavakat suttogó Omjong-ra nézett. A lány szemei résnyire szűkültek, s a maradék sírást is lenyelte. Felállt, és kihúzta magát. - Én most azért is kimegyek. A palotából. Ráharapott az ajkára, s bólintott egyet. Aztán a farkasra nézett, és jelentőségteljesen rámutatott. - Te pedig velem jössz! Nemsokára együtt futottak át a palotán, de Mahen folyamatosan érezte, hogy valaki figyeli őket. Futás közben balra billentette a fejét, s meglátott egy zöld ruhába öltözött férfit, aki felhős homlokkal bámulta őket, aztán hirtelen eltűnt őfelsége termében. A farkas nem tudta, hogy ki az. A lány biztosan tudná... De nem volt ideje tovább gondolkodni, mert a következő pillanatban már kint voltak a palotából. 5. Fejezet Omjong a város felé vette az irányát. A farkasban kétségek támadtak az úttal kapcsolatban. Ha a város felé megy, akkor az veszélyes lehet, ugyanakkor az erdő is, pláne, hogy a farkas fél a bezártságtól. De nem volt mit tenni, követnie kellett a lányt. Ez az út egy piaci, zsúfolt utcára vezetett, ahol emberek verődtek kisebb-nagyobb csoportokba, s úgy járták az utakat. Mahen kissé összerázkódott. Nem tetszett neki ez a hely... De ismét rá kellett döbbennie, hogy nem tehet semmit. Követte a lányt, aki látszólag magabiztosan falta a távot. Úgy tett, mint akinek meghatározott célja van. A farkas mellé ugrott, hiszen eddig csak mögötte, pár méterrel lemaradva kocogott. Azonban volt pár ember, akinek még a szeme se áll jól... És egyedül, teljesen védtelenül sétálgatni egy ilyen utcán, ráadásul egy kislánynak... Nos, eléggé veszélyes volt. Mahen elhatározta, hogy bármi is történjen, megvédi a lányt. Az azonban csöppet sem volt megilletődve. Az arca mosolygott, de a fekete bundás farkas tisztában volt vele, hogy a bensője háborog. Haragudott Jeung-ra, és az egész palotára. Hogy lehetnek ilyen vakok, hogy nem veszik észre annak az átkozottnak a terveit?! Omjong felsóhajtott, és az égre nézett. Lassan kezdett besötétedni, ami megint csak nem volt a farkas ínyére. Felnézett a lányra, aki viszonozta a pillantását. Össze volta a szemöldökét, és megvetően felnevetett. - Azt hiszed, hogy nem tudom hová megyek, ugye? Mahen meglepődött, de továbbra is a lány mellett maradt. Honnan tudja, amit gondol? Kirázta a hideg. Ez a lány nagyon fura... De ez tetszett neki. Elsőre rémisztően hangzott, viszont ha bele gondolt, hogy saját maga is ilyen, hát máris megnyugodott. - Pontosan tudom, hogy hová tartok. kedvenc helyemre megyünk. Ott senki se talál majd meg. A farkas magában elmosolyodott, s boldogan kocogott tovább. Ezt a lány kemény fából faragták. Olyan, mint egy szikla, jöhet bármilyen vihar, moshatja bármilyen víz, ő mindig ott marad a helyén. Talán mégse kéne annyira féltenie. Igen, ez valószínű... Mert ahogy a mondás is tartja: kicsi a bors, de erős. És ez pontosan rá illett Omjong-ra. Igazi uralkodó alkat volt... Mahen biztos volt benne, hogy ha egyszer majd arra kerülne a sor, a lány magabiztosan elvezetné az országot. Azonban remélte, hogy erre nem kerül sor. Mikor a szobában voltak, és ott volt a király is, érezte, ami rajta van. A sok ügy és feszültség belülről emészti föl. Lassan és fájdalmasan, azonban alig láthatóan. Ismét felnézett a lányra, s megnyalta a kezét. Az lenézett rá, és elmosolyodott. - Kösz. Ez most jól esett. A farkas felvonított, mire Omjong elnevette magát. Mahen-t kellemes meleg járta át. Milyen jól esett neki, hogy mosolyt csalhatott a lány arcára! Egy gyönyörű mosolyt a gyönyörű arcára... Azonban a boldogsága azonnal szétfoszlott. Utuk egy hatalmas szarvasmarha nyáj mellett vezetett el. A farkas orrába beköltözött a fenséges illat, amit az állatok árasztottak magukból... Hirtelen megkordult a gyomra, s a pupillái kitágultak. Lassan elvesztette az eszét, s csakis a friss húst látta maga előtt. Megállt, s a tovább haladó Omjong mögött elhaladva a nyáj felé indult. A lány tovább ment, csak pár méterrel utána állt meg. Furcsálkodva megfordult, s a farkas után szólt. - Farkas... farkas, gyere már ide! Teljesen sötét van, mennünk kell! Azonban Mahen egy szót sem hallott. A fülei érzékelték ugyan, hogy valaki beszél, de minden egyes idegszála ráállt a kiszemelt állatra. Egy testes bokát nézett ki. Az sem érdekelte, hogy két, életveszélyesen hegyes szarvval rendelkezik. Lelapult, s a földön kúszva elindult a csorda felé. A szarvasmarhák persze megérezték a veszélyt, s nyugtalan búgások futottak át a csapaton. Erre kijött egy férfi, aki körbe nézett. Meglátta a farkast, s azonnal egy vasvilla után nyúlt. Elindult a farkas felé, s pár másik ember csatlakozott hozzájuk. Omjong teljesen kétségbe volt esve. Megpróbált szólni Mahen-nek, de az meg se hallotta... Aztán a férfiak rohanni kezdtek. - Gyerünk! Kapjuk el azt a farkast! A mi állatainkra fáj a foga! Mahen kilőtt, mint a puskagolyó. De nem menekült, a bika felé vette az irányt. Annyira lekötötte a figyelmét, hogy meg se hallotta az embereket. Azok futottak, és utol érték a farkast. A bika eközben biztonságos távolba menekült, s onnan figyelte az eseményeket. A farkas szembe fordult az emberekkel. Kivillantotta az összes fogát, s fenyegetően vicsorgott a férfiak felé. Azok viszont nem féltek tőle. Miért is tették volna! Hiszen voltak vagy öten, a farkas pedig egyes-egyedül. Mahen felvonított, ezzel adta az emberek tudtára, hogy támadásba lendül, és meg is tette. Elindult. De az emberek tényleg erősebbnek bizonyultak. A farkas egy ideig, küzdött és harcolt, de aztán egy, a vasvillával farára mért erőteljes ütés észhez térítette. Ledermedve megállt, s lihegve körbe nézett. Szíve szerint nem mozdult volna, de az ösztöne ellene voltak. Azok azt mondták neki, hogy fusson. Rohanjon az életéért. És így is tett. Omjong torkaszakadtából kiabált neki, s mikor látta, hogy a farkas eliramodik felé, ő is futni kezdett. Majd csak beéri... Mahen rohant. Vissza se mert nézni. A testében szétáramlott az adrenalin, s érezte, hogy szíve a torkában dobog. A telihold lesütött rájuk, s egy kis fényt adott. A farkas szemei még mindig tágak voltak, s nem ismert magára. Mégis, mi a fenét művelt az előbb?! 6. Fejezet A farkas rohant. Vissza se mert nézni... Még egy darabig hallotta a felháborodott tömegeket, amint egymásnak kiabálnak, aztán az erdő csöndjébe vesztek. Omjong ott futott mellette, de az ő lépteit is elnyelte a földön heverő fű, és levelek sokasága. Nemsokára, hál az égnek, megérkeztek arra a helyre, ahová a lány tartott. Ez volt az úgynevezett kedvenc helye. Bár Mahen a sötéttől nem látott sok mindent, azért pár dolgot ki tudott venni. Egy nagy sziklaszirten voltak, a szélein fák sorakoztak, jobb oldalán pedig egy apró kis tó állt. Halk csobogása kissé megnyugtatta a farkast, de a szíve még mindig majd kiugrott a helyéről. A lány lehajolt hozzá, és átölelte az állat nyakát. Míg Omjong lehunyta a szemét, a farkas mereven bámult maga elé. Megpróbált kibújni az ölelésből, de nem tudott. A kislány bele szuszogott a fülébe, s az előbbi izgalmaktól pár könnycseppet is eleresztett. - Semmi baj... Vadállat vagy, megesik az ilyesmi. Sőt, tudod mit mondok? Ez természetes is... Nyugodj meg... A farkas felvonított, s felnézett az égen sütő Holdra. Omjong lassan elengedte. - Itt kell éjszakáznunk. A lány leült a földre, s szorosabbra húzta magán a ruhát. Bár tavasz volt, már áprilisban jártak, azért eléggé hidegek voltak az éjszakák... Mahen kissé odébb heveredett le, hogy tisztes távol legyen az embertől. Még saját magára is ráijesztett. Mi ütött belé az előbb? Miért bolondult meg ennyire?! Azért nem akart a lány közelébe lenni, mert nem bízott magában. Mi van akkor, ha legközelebb rá támad? Ha megsebesíti, esetleg meg is öli...? Kirázta a hideg. Omjong-ra nézett, aki macskaként gömbölyödött össze, s úgy próbált aludni. Azonban nem tudott. Egyfolytában vacogott, minek következtében egyre kisebb labdává húzódott össze. Mahen felnézett az égre. Most mit tegyen? Ha oda megy, akkor esetleg megint megbolondulhat... Viszont ha nem, akkor a lány beteg lesz, vagy megfagy az éjjel... Amit nem hagyhat. Végül döntésre jutott. Lassan felállt, s óvatosan a lány mellé lépkedett. Körbe szaglászta, s elszörnyedve vette észre, hogy a lány már hideg... De nem halt meg, csupán kissé kihűlt. Lefeküdt mellé, és a lehető legközelebb húzódott. Omjong felébredt, de csak közelebb húzta magához a farkast. Átölelte a nyakát, s arcát bele fúrta az állat fekete bundájába. Igen. Ez így most jó volt. Mahen testét jóleső melegség járta át. Most már minden rendben lesz. A lány nem fél tőle, és bízik benne. Nem fogja hát hagyni, hogy baja essen. És amúgy is, farkas nem eszik embert. legalábbis ő nem! Aprón elmosolyodott, s letette a fejét. Még utoljára felnézett az égre, amely teli volt csillagokkal. Felsóhajtott, majd lehunyta a szemeit. "Kérlek, ha van ott fenn valaki, segítsen!" Az éjjel különös dolgot álmodott. Valaki felemelte a lánnyal együtt, és a saját házába vitte. Ott benn jóleső meleg volt, és kellemes illatok terjengtek. Lefektették egy puha ágyra, a lányt pedig mellé rakták. Aztán felkelt a nap. |
Hírek
- Április-Május2011-04-28 18:13:08
Mivel a mostani hónapból, vagyis áprilisból már alig van, ezért a mostani hónap, és a következő is a farkasok hónapja lesz. Vagyis a Farkas Szemmel 3-at fogom írni. :)
- Új!2011-04-28 12:50:09
Végre... xD Annyi ideje keresek már egy másik honlapkészítőt, de sehol nem találtam olyat, ami minden szempontomnak megfele, most azonban sikerült! Itt az új honlapunk, de a story-k ugyan olyanok! :) Csak a hely, és az arculat más! Jó szórakozást! :D
Szavazás