BRIDGE STORY
Az írás olyan, mintha egy életben Te lennél a sors...
Farkas - avagy egy másik kultúra harcosa Ez az első befejezett "mini regényem", így ezt teszem fel először. Remélem tetszeni fog! :) 1. Fejezet Guiany csak futott, és futott, ahogy a tüdeje bírta szusszal. Érezte, hogy valami nincsen rendben. A bundája csapzott volt, és ragacsos a vértől. A gyomra kérlelhetetlenül korgott, hiszen már jópár napja nem evett, és folyadékhoz is alig jutott. A legjobban azonban az oldalán tátongó lyuk sajgott, amit a fekete ruhás, gyors férfi adott neki. Onnan szivárgott a vér, s gonosz csíkot húzott maga után, ahogy egyre csak loholt. Ezzel veszélybe sodorta magát, mert a téli erdőben az állatokat nem érdekli, hogy mi húz maga után vércsíkot. Egyből levonják a következtetést: ha vért hagy maga után, akkor sebzett, ha sebzett, akkor gyenge, vagyis könnyű préda. Mikor ezt az átkozott sebet kapta, éppen a folyóból ivott, s két első mancsa belelógott a jéghideg, kristálytiszta vízbe. Mikor felnézett, hogy nincs-e a környéken valami ehető, apró préda, akkor látta meg a három embert. Az egyik, aki megsebezte, fekete ruhát viselt, és nem látszott veszélyesnek, egészen addig, amíg meg nem látta őt. A másik ember nagyobb volt, de nem sokkal. Erősebbnek látszott, mégis, ahelyett, hogy Guiany-t akarta volna megtámadni, egy törékeny, kék ruhás embert tartott a két kezében, és csak őrá figyelt. A feketeruhás ember vékonyabb testalkatú, és csontos arcú volt, mikor meglátta a farkast, nem félt tőle, ezt Guiany érezte. A kékruhás mellé lépett, és előrántotta a kardját. Guiany ismerte az emebrek fajátájt; tisztában volt vele, hogy kiszámíthatatlanok, de van közöttük kedves is, és a nyelvüket is ismerte. Beszélni nem tudott, mert mégiscsak egy farkas, és azt sem értette tisztán, ha az ember gyorsan, hadarva köpködte a szavakat. Tehát, mikor a fekete ruhás férfi elővette társa kardját, Guiany nem lepődött meg. Máskor is látott már ilyet, ezért azt hitte, hogy az ember csak valami növényt akar vágni, talán beteg társának. Mikor azonban sötét, titokzatos szemével őt figyelte, Guiany rájött, hogy bizony egy farkas, vagyis Ő a célpontja. Egyre közeledett, és Guiany nem akarta bántani. Azért egy fenyegetőt rámorgott, hátha ebből megérti, hogy hagyja békén, de ez sem használt. A farkas hallotta, amint kék ruhás társa odaszól neki, de csak foszlányokat tudott kivenni, például hogy: "vigyázz, haraphat..." , meg ilyesmik. Guiany-t már majdnem elérte a férfi, s annak fenyegető kardja, mikor úgy gondolta, nem hagyja magát. Morogva nekilódult, és megkerülte a férfit, mire az követte. Arcán folyamatosan ott volt a mosoly, amelyet az emberek csak akkor vettek arcukra, ha örültek valaminek. Talán örül annak, hogy egy szürke farkassal hadakozik? Érdekes egy ember, gondolta Guiany. Mikor a figyelme egy pillanatig kihagyott, a férfi oldalra lendült, és beleszúrt Guiany oldalába. A farkas fájdalmasan felvonított, majd vissza se nézve elkezdett rohanni. Rohant a messzeségbe, nem tudta, merre visz az útja, csak rohant. Loholt, ahogy a szíve bírta. 2. Fejezet Mikor már kellő távolságba került a három embertől, akik közül csak az egyik akarta őt bántani, fájdalmasan felvonított. Elterült a fűben, és lehunyta a szemét. Az oldala nagyon fájt, és attól tartott, hogy el fog fertőződni. Minnél előbb ki kell tisztítania. Felemelte a fejét, és a fájó pontra nézett. Egy piros, vérrel körülvett lyukat látott, amely borzalmasan fájt neki. Megpróbált felállni, vagy legalábbis felülni, hogy elérje a sebét. Addig nyalogatta, amíg tiszta nem lett. Aztán ismét elfeküdt a fűben, és becsukta a szemét. Úgy érezte, ha nem eléggé erős, bármelyik pillanatban kilehelheti a lelkét. Ezért összeszedte minden erejét, és felállt. Lehet, hogy a fekeruhás fiú veszélyes lehet két társára, ezért Guiany-nak figyelmeztetnie kell őket. Bár nem érzett benne gyűlöletet, azért jobb az elővigyázatosság. Már a fekete ruhája is utalhat arra, hogy talán a szíve mélyén van benne valami, ami gonosz. Bár ez egyenlőre nem bontakozott ki, de Guiany érezte, biztos volt benne, hogy akár egy kis megtörés is kiszakíthatja belőle a kedvességét. Ezért, bármennyire félt is, meg kell keresnie az embereket. De honnan tudhatja, hogy nem fog megint rá támadni? Nem! Ezt az agya lemélyebb pontjára kell űznie, és abban kell reménykednie, hogy most észre fogja venni a fiú; ő nem akarja őket bántani. De merre voltak? Már csaknem két napja futott, még aludni sem állt meg. Alig volt ereje, de érezte, hogy annak a törékeny, apró lánynak (aki férfi ruhában volt) a segítségére van szüksége. Még nem tudta, hogyan fog segíteni, és arról sem volt elképzelése, hogy miben kell mellé állnia. De a lelke űzte, hajtotta őt, hogy keresse meg. Mi volt ez? Egy hangot hallott a háta mögött, és a levegő vibrálni kezdett. Gyorsan egy fa mögé ugrott, és onnan hallgatózott. Lila, és piros ruhás emberek jöttek. Megpróbálta kivenni a szavaikat, hogy megértse őket, azonban ők túl gyorsan, hadarva társalogtak. Azért pár mondatot, szót megértett, és egyből belé hasított a felismerés. Ezek az emberek azt a három alakot keresik! Guiany érezte, hogy van egy vezérük. Szívében gyűlölet uralkodik. Nem, talán inkább nem is gyűlölet, hanem irigység. Gyűlölet, amely később lesz irigység... Igen, ez a magyarázat rá. De vajon kire irigykedhet majd? Ezt Guiany nem tudta, nem érezte. Viszont mostmár biztos volt a dolgában. A lány kell nekik, akit a férfi a kezében tartott, aki eszméletlen volt. Elkezdett hát csendben, óvatosan lopakodni. Mikor kellő távolságba került a két csapattól, elkezdett rohanni. 3. Fejezet Ismét csak futott, amíg csak bírta szusszal. Az a három ember bajban volt, ezt tudta jól. De vajon miért üldözik őket? A két ellenséges csapatnak csak a lány kellett, rá volt szüksége. Az érzelmeik egyre távolabb kerültek Guiany-tól, egyre kevésbé érezte, ami az ő fejükben lejátszódik. De mostmár nem is érdekelte. Egyetlen dolog lebegett a szeme előtt: megtalálni, és figyelmeztetni azt a három embert, vagy legalábbis a lányt. A magas fű minduntalan a szemébe csapott, és úgy érezte, ezt már nem bírja sokáig. Egyszercsak megérezte a levegőben a hideget. Valakit ráz a hideg, nagyon lázas, és beteg. Az érzések egy barlangból jöttek, amely egy apró tó mellett állt. Talán ott vannak? Guiany a földnek nyomta érzékeny orrát, és elkezdett szimatolni. És akkor megérezte. Itt tartózkodnak! Itt van az a három ember, akiket üldöznek! Azonnal figyelmeztetnie kell őket! De hogyan is fogjon hozzá? Hirtelen eszébe jutott egy ötlet. Az, amit kitalált, viszont nagyon veszélyes lehet. Elsülhet jól is, de rosszul is, és akkor bizony akár eg is halhat. De meg kell próbálnia, a lánynak segítségre van szüksége, és neki mindenféleképpen segítenie kell. Ígyhát vonított egyet, majd elvetette magát a földön, és megjátszotta a haldokló farkast. Várt, de nem jött ki senki a barlangból. Ekkor mégegyszer vonított, és ismét várt. Egyszer csak megjelent a barlang szájában a fekete ruhás fiú. A kezében most nem volt kard, és úgy látszott, hogy nem is miatta jött ki. Mikor meglátta, hatalmas mosoly terült szét az arcán. Aztán különös dolog történt. Elkezdett hozzá beszélni, de ő nem hadart. Guiany minden egyes szavát értette, amit csak mondott. - Nahát, már megint te vagy? Minek jöttél vissza? Guiany legszívesebben visszaválaszolt volna neki, hogy veszélyben vannak, de nem tudott beszélni. A fiú nem jött közelebb, hanem megállt pontosan előtte. A félelem legkisebb jelét sem mutatta a farkas iránt. Csak állt ott, és felvonta az egyik szemöldökét. Guiany felnyitotta eddig csukott szemét, és a fiúra nézett. Annak arca megrándult, és lehajolt a farkashoz. Guiany nagyon meglepődött. Vajon miért nem fél tőle? Ennyire nem számítana neki az élete? Nem, ebben még a farkas sem volt olyan biztos. A fiú óvatosan kinyújtotta az egyik kezét, és hozzáért a farkashoz, azonban azon nyomban vissza is rántotta. Guiany felült, és szó szerint farkasszemet nézett a feketeruhás emberrel. Az még nézte egy darabig, végül felállt. Vissza se nézett, egyenesen a barlangba sietett. Vajon miért jött ki? Vagy időközben elfelejtette, amit akart? Megeshet. Aztán mégis csak megállt, és félig visszafordulva így szólt. - Szerintem jobb lesz, ha most tényleg elmész. Guiany ordítani tudott volna, hogy nem, nem mehet el, neki segíteni kell rajtuk! De erre nem volt lehetősége. Nem tudott emberi nyelven beszélni. Ehelyett azonban tudott olyat, amit ember nemigen. Tudott ugatni, vonítani, kaparni, harapni, és még sok mindent. Először vakkantott egyet. A fiú már majdnem beért a barlangba, mikor a hangra visszanézett. Guiany nem érte be ennyivel; elkezdett egymás után, sorozatban ugatni, ahogy csak bírta. Köröket rohant, belegázolt a vízbe, kapart, egyszóval mindent megtett, amit csak tudott, hogy kicsalogassa nem csak a fiút, de mindhárom embert. 4. Fejezet Egyszercsak feltűnt a férfi, aki a lányt tartotta a kezében. Erre Guiany megállt, és lihegve figyelt. Hallotta, amint a két ember vált pár szót egymással, aztán mindketten ránéztek. Guiany kissé zavartan érezte magát, nem tudta, most mit tegyen. A legjobbnak látta várni, amíg a lány is kijön. Nem is váratott sokáig magára; egy percen belül ott is volt. Az arcán izzadságcseppek gyöngyöztek, és alig tudott járni. Akkor viszont, mikor meglátta a farkast, a szemei tágra nyíltak, és nyelt egy nagyot. - Nem szabadna kijönnöd! Guiany ezt a mondatot az erősebb, kék ruhát viselő ember szájából hallotta, de a lány nem foglalkozott vele. Csak a farkast nézte, és Guiany látta rajta, hogy nagyon meglepődött. Érezte a levegőben, hogy a lány fél tőle. Aztán egészen furcsa dolog történt. Ahelyett, hogy elmenekült volna, Guiany felé kezdett sétálni. Szemeit összehúzta, és lerázta magáról erősebb társa kezét, aki megpróbálta vissza tartani. Csak jött, és jött, meg sem állt Guiany-ig. A farkas csak ült, és a lányt figyelte. Mikor odaért, lehajolt. Nem félt. A félelem legkisebb jele nélkül simította végig Guiany hátát, majd a keze megállapodott a sebén. - Hát itt meg mi történt? Guiany önkéntelenül is a fekete ruhás emberre nézett, aki a szemét forgatta, de aztán válaszolt. - Háát... Mikor felséged eszméletlen volt, ott volt a pataknál... Én meg beledöftem. Mikor befejezte a mondatát, kelletlenül sóhajtott egyet. A lány felállt, és a fiúra nézett. Guiany nem látta az arcát, de érezte, hogy megváltoznak az érzelmei. Nem, nem dühös volt, inkább sajnálat égett benne, és ami a legfurcsább: Guiany iránt. - Ha te okoztad, akkor gondoskodj róla, hogy rendesen begyógyuljon. A fiú bólintott, de farkasunk érezte, amit ő érzett. Kétkedés, és meglepődés vette harcát a szívében. De vajon honnan ered a kétkedés? Talán abban rejlik a hiba, hogy nem tudja meggyógyítani? Nem, ez nem valószínű. Guiany mostmár biztos volt benne, hogy a lány nem fél tőle. Valamilyen furcsa oknál fogva bízik a farkasban. Lehetséges, hogy érzi, amit Ő. Érzi, hogy csak segíteni akar rajta. Így, mikor mind a hárman bementek a barlangba, a farkas is követte őket. Bent kellemesen meleg volt, hiszen ropogott a tűz. Baloldalt Guiany meglátott három, egészen megsült fácánt. A gyomra óriásit korgott, de türtőztette magát. Nem kelthet rossz benyomást, hiszen ez a három ember, legalábbis egy, éppen most engedte a bizalmába, és fogadta el a segítségét. 5. Fejezet Ránézett a lányra. Az éppen szóra nyitotta a száját, mikor kiáltások hallatszottak kintről. Kik lehetnek ezek? Két férfi kiabálta a nevét. A fekete ruhás fiú egyből felugrott, és kirohant. Aztán mikor visszajött, a lányhoz szólt. - A nővéred van itt! A másik hercegnő! A lány szeme nagyon tágra nyílt; és Guiany megérezte, ami a szívét érte. Őröm, fájdalom, és meglepettség. E három alkotóelem dobogtatta akkor a lány szívét. Felkelt, és remegő lábakon megindult kifelé. Az erősebbik férfi a baloldalára lépett, Guiany pedig a jobbjához csatlakozott. Mikor kiértek, Guiany érezte azt a frissességet, amit a lány élt át, mikor meglátta a nővérét. Abban a pillanatban minden betegsége elhagyta őt. - Dokman! A selyem ruhába öltözött nő kicsit idősebb volt, és Ő is ugyan annyira örült, mikor meglátta a testvérét. Tehát Dokman-nak hívják a lányt, aki segítségre szorul. - Chom-Yong... Tényleg te vagy az? A lány hangja mintha nagyon távolról jött volna, de mégis ott volt a helyén. Guiany érezte, ahogy szeretet, mérhetetlen szeretet önti el a szívét, és a két testvér egymásra borulva üdvözölte egymást. A levegőben érezhető volt az öröm, minden ottlévő ember osztozott a két testvér érzésében. Ekkor Guiany megérzett valamit. A kötelék, amely a testvéreket összefűzte, nagyon régi volt és erős, mégis, csak mostanában kapta meg igazi szerepét az életükben. Csak most találtak egymásra, lettek újra igazi édestestvérek. Guiany megérzett valami mást is. Veszélj! Veszélj közeleg! A kereső, rossz emberekből álló csapatok a közelben vannak! Azonnal figyelmeztetnie kell újdonsült barátait. De nem ugathatott, mert akkor meghallják őket. Az összes, éppen itt tartózkodó embernek be kell mennie a barlangba, különben megtalálják őket! Óvatosan beleharapott az idő közben testvére öleléséből kibontakozott lány, vagyis Dokman ruhájának az aljába, és elkezdte húzni a barlang felé. A lány először ellenkezett, de megnyugtatta testvérét, hogy nem bántja őket a farkas. Mikor Guiany látta, hogy ez nem válik be, berohant a barlangba. Ekkor Dokman felkiáltott. - Gyorsan! Mindenki menjen be a barlangba! Itt vannak a kereső csapatok! Mindenki meglódult, és berohant a barlangba. Guiany nem bírta tovább; éhesen rávetette magát az egyik fácánra. Miután jóllakott vele, körbenézett. Dokman őt figyelte, de nem volt haragos. A földön ült, mellette a testvére, aki buzgón magyarázott valamit. Dokman hallgatta, s közben mosolygott. Guiany odament hozzá, és lefeküdt a lába mellé. Felnézett rá, s bűnbánó tekintete ezt üzente: "Bocsánat, de annyira éhes voltam..." Dokman elnevette magát, és mintha megértette volna, amint Guiany üzent neki, válaszolt rá. - Semmi baj, azokat mi már úgysem ettük volna meg. A farkas jólesően nyugtázta, hogy a lány nem neheztel rá, amiért felfalta az ételüket. 6. Fejezet Guiany érezte, hogy lassan indulniuk kell. Itt nem maradhatnak sokáig, mert megtalálják őket. De hová kellene menniük? Merre visz majd az útjuk? A maga részéről szerette a kalandokat, de azt nem, ha valaki ezzel veszélybe kerül. Mert a farkas tudta, érezte, biztos volt benne, hogy a lány nagyon nagy veszélynek van kitéve. Ezért mellette kell maradnia, és a lehető legjobban segíteni őt. Valaki hozzá szólt, bár nem a nevén hívta. - Hé te! Gyere csak ide! Guiany felismerte a feke ruhás fiú hangját, aki Őt hívta. Ígyhát felállt, és oda sattyogott hozzá. Nem félt tőle, és tudta, hogy ez kölcsönös. A fiú kezében egy rongy volt, amiről víz csöpögött. Guiany lefeküdt mellé, mert tudta, mire készül. Ki akarja tisztítani a sebét, hogy rendesen be tudjon gyógyulni. - Ha készen leszel vele, akkor indulnunk kell, Bidam. Dokman hercegnő hangja volt ez, amely nekik szólt. A fiút tehát Bidam-nak hívják, ez a neve. Guiany jólesően lehunyta a szemét, mikor forró, sebes oldalához ért a hideg vízbe áztatott rongy. Nemsokára tiszta lett a sebe, s felkelt megnézni, hogy hogy néz ki. Nagyon jól festett, tiszta volt, már csak egy apró lyuk éktelenkedett az oldalán, aminek be kell gyógyulnia, és ismét egészséges lesz. Miután Dokman megbizonyosodott róla, hogy nincs kint veszély, mindenki kiment, és útra keltek. Talán maguk sem tudják, hová indultak. Talán tudják. Guiany beállt Dokman, és Bidam közé, és érdeklődve figyelte őket. Ahhoz ugyanis, hogy meg tudja őket védeni, ismernie kell a jellemüket. Dokman többnyire csöndes volt, de erős jellem, mindig kimondta, amire gondolt. Bidam is ilyesmi volt, de volt benne valami gyerekes, talán az, hogy folyton mosolygott. Guiany szívébe hirtelen veszélyérzet hasított. Úgy érezte, hogy valami történni fog. Valami, ami az egyik hercegnő életébe fog kerülni. Nyüszíteni kezdett, és abban reménykedett, hogy a megérzései csak csúfos játékot űznek vele. Azonban nem így volt. Guiany észrevett egy feke ruhába öltözött embert, akinek csak a két szeme látszott ki a ruhájából. egy nyílevessző, és annak kilövője volt a kezében. A mellkasához emelte, aztán célzott, majd lőtt. Guiany Dokman-ra vetette magát, amilyen gyorsan csak tudta, nemhogy eltalálja a nyíl. A lány sikoltva terült el a földön, s mellette ott feküdt testvére. A bal válla alól egy nyílvessző állt ki, s piros lyuk tátongott körülötte. Az erősebb férfi egyből mellé ugrott, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta belőle a nyilat. Az felsikoltott a fájdalomtól, s megragadta a mellé csúszott Dokman kezét. Bidam eközben felpattant az egyik nagy, sárga ló nyergébe. - A Mesterem itt van valahol a közelben, elmegyek érte, és idehozom! Azzal meg se várta a választ, csak elvágtatott. Dokman a testvére mellett feküdt, és folyamatosan beszélt hozzá. Olyasmiket mondott, hogy "meg fogsz gyógyulni, nem lesz semmi baj..." . Guiany azonban érezte, hogy ez nem igaz. A hercegnőnek már nincsen sok hátra. 7. Fejezet Hirtelen megpillantotta az embert, aki meglőtte a nőt. El kell kapnia! De ahhoz itt kell hagynia Dokmant, azt pedig nem szabad. Azonban ott volt a másik férfi, és Guiany észre vett egy harmadikat is, akik mind a hercegnő mellett tértdeltek. A harmadikon sárga ruha volt, és látszólag nagyon aggódott uralkodója miatt. A hercegnőt itt nem bánthatják, hiszen teljesen körül van véve. Ezért a farkas csöndben ellopódzott jobbra, és elkezdett fel settenkedni a domb oldalán. A fa mögött ugyanis még mindig ott gubbasztott, hatalmas vigyorral az arcán az az ember, aki meglőtte a nőt. Még egy különös teremtés, gondolta Guiany. Ez is örül annak, ha valakinek baja esik. Talán ez volt a célja? Meg akarta ölni? Nem. Valaki megbízta vele, de akkor is bűntársa volt, tehát közreműködött a halálában. Megkerülte az embert, aki szerencsére nem vette észre, hogy egy farkas lopódzik a háta mögött. Mikor Guiany pontosan a háta mögött volt, egyetlen szökelléssel kiverte a kezéből a nyilakat, majd rá vetette magát. Nem akarta megölni, egyszerűen csak el kell ijesztenie. Fennhangon morgott, és ugatott, majd megszaggatta a ruháit, végül végig egyik mancsával a karjára húzott egy csíkolt sebet. Ha ránéz, akkor tudni fogja, miért kapta. Az ember nem akarta megölni a farkast, inkább lélekszakadva rohant el, ahogy csak bírta, szedte a lábát. Guiany eégedetten nézett utána. Ezek után kétszer is meggondolja majd, kivel húz ujjat, gondolta. Megszaglászta a három nyilat, amelyek szétszóródva feküdtek az avarban. Mikor az orra a hegyükhöz ért, ilyedten ugrott egyet. De hiszen ezek... Ezek mérgezett nyilak! Tehát a hercegnő nem a sebébe, hanem a méreg erejébe fog belehalni! Guiany szíve nagyot dobbant, majd ismét a földre nyomta orrát. Utol kell érnie a lovon vágtató fiút, a Bidam nevűt, hogy figyelmeztesse: a Mesterével együtt gyógyfüveket is hozzon. Dehát ez lehetetlen... A ló nagyon gyors állat, egy farkas még utoléri, de már nagyon régen el mentek... Nem! Nem szabad feladnia! Mély levegőt vett, és amilyen gyorsan csak tudott, eliramodott. Le a dombról, el a haldokló hercegnő mellett, egyenesen a földútra, és csak futni... Már érezte, ahogy a Chom-Yong nevű nőt elhagyja az ereje, a testéből áramlott a meleg, és belé költözött a hideg. Így hát most a feje legmélyebb sarkába űzte a fáradságot, a fájdalmat, a hideget, csak arra koncentrált, hogy minnél gyorsabban száguldjon. Néha már úgy érezte, nem is fut, inkább repül... Aztán mikor már biztos volt benne, hogy semmi sem állíthatja meg, egy akadály kezdett tornyosulni előtte. Egy hatalmas, kidőlt fa, amelynek törzse pontosan az utat szelte ketté. A fiú is minden bizonnyal átugratott rajta, mert a ló szaga - amely egészen idáig vezette Guiany-t - nem tért le az ösvényről. Így mégjobban felgyorsult, aztán a kellő pillanatban elrugaszkodott... Egy végtelennek tűnő pillanatig csak repült, és egészen biztos volt benne, hogy elbukik... Aztán a mancsa ismét földet ért. Alig hitte el! Átugrott egy nálánál kétszer nagyonn rönköt! Egy hangosan vakkantott, és vágtatott tovább. 8. Fejezet Egyszercsak mintha egy lovat látott volna vágtatni... És igen! A hátán ott ült a fiú, és folyamatosan bíztatta hátasát a még gyorsabb rohanásra. Guiany már majdnem beérte őket, csak egy méter... Aztán már ott is rohant, pontosan mellettük. A fiú viszont nem vette észre. Guiany ugatott egyet, mire észrevette. - Hát te meg mit keresel itt? De hogyan magyarázza el neki, hogy a nyilak mérgezettek? Ekkor eszébe jutott valami. Lassan lehagyta a fiút, akinek nagy, erős lova nem tudta felvenni a harcot a farkassal. Előrefutott, és letért az útról. Bidam hosszan nézett utána, aztán megrázta a fejét. Teljesen kattant ez a farkas... Gondolta magában, aztán nem is foglakozott vele többet. Minnél előbb meg kell találnia a Mestert, hogy elvihesse a hercegnőhöz. Guiany tudta, hogy teljesen felesleges volt megtenni ezt az utat. Miért is nem jutott előbb eszébe! Saját maga is kereshet füveket a hercegnőnek! Így hát, az erdőbe vetve magát a földnek nyomta érzékeny orrát, és elkezdett szimatolni. Elhatározta: addig nem megy vissza, amíg meg nem találta, amit keresett. De tudta jól, hogy nem maradhat sokáig. A hercegnőnek szüksége van azokra a füvekre, és ha nem kapja meg időben őket, a méreg teljesen felemészti. Így hát minden egyes idegszálával a szagokra koncentrált. Egyszercsak úgy érezte, valahol balra lehetnek a növények. És mivel a megérzéseiben teljesen megbízhatott, elindult balra. És valóban! Ott voltak, pontosan azok a növények, amire szüksége volt. Nem is fecsérelte az időt: leharapott belőlük annyit, amennyi csak elfért a szájában, majd kirohant az útra. Pont időben, mert a Bidam nevű fiú egy férfival a háta mögött, a nagy sárgán előtte vágtatott el. Így hát utána iramodott, és végig mellette is futott. A Mester észrevette, és látszólag nagyon megrémült tőle. Különös. Gondolta Guiany, miközben a ló mellett vágtatott. Az állat minden egyes vágtaugrásába bele remegett a föld, olyan volt, mintha minden összedőlne egy szempillantás alatt. - Itt egy farkas, vigyázz! A Mester torkaszakadtából kiabált, amit Guiany nagyon mókásnak talált. A Mesterből ömlött a bölcsesség, és a farkas tudta, hogy tisztelnie kell azt az embert. Ha ez a férfi Bidam mestere, akkor minden bizonnyal a fiú is kiváló harcos. Talán mikor azt gondolta róla, hogy gyengébb, mint a másik férfi, félre ismerte. Az alkat nem mindig utal az erőre. Talán ő nem csak erővel küzd, hanem ésszel is. - Ez a farkas nem bánt senkit, Mester, nem kell aggódnod. A fiú ezt akkor mondta, mikor a láthatáron feltűnt a nagy, két méter magas farönk. Vészesen közeledett, de Guiany tudta, ha mégegyszer sikerül legyőznie, akkor talán időben odaér a hercegnőhöz, aki most az utolsó levegőket veszi. Ezért össze szedte minden erejét, és ahogy csak tudott, elrugaszkodott a földtől, és ismét csak repült. A mancsai megint földet fogtak, és boldogan nyargalt tova. 9. Fejezet Valóban, a fa után feltűntek a katonák, akik különféle színű ruhákba voltak öltözve. Guiany lehagyta a lovat, és a hercegnőhöz csörtetett. Amit látott, attól elszorult a szíve, és kihullott a fű összezárt szájából. Chom-Yong hercegnő meghalt, kilehelte a lelkét. Dokman ráborult, és úgy zokogott, mint egy csecsemő. Ha Guiany ember lett volna, hát biztos, hogy Ő is sírni kezd. Azonban farkas volt, a farkasok pedig nem tudnak sírni. Guiany Dokman mellé lépett, és leült. Az erősebbik férfi szeme is könnyes volt, és az egyik csepp éppen azt a pillanatot választotta arra, hogy végig folyon az arcán. Guiany a maga módján siratta meg a hercegnőt. Felemelte a fejét, és vonításba kezdett. Az embrek rá néztek, még Dokman is felemelte a fejét, és kisírt szemeit Guiany-ra szegezte. A farkas nem tudott mást tenni. Ő csak így fejezhette ki, mennyire szomorú. Közelebb hajolt Dokman arcához, és megnyalta. A lány nem hajolt el, hanem becsukta a szemét. Guiany érezte, ahogy szomórúság önti el az egész testét. A testvére meghalt, így senkije sem maradt. Guiany nem tudta, most mit tegyen. A szomorúság az ő szívét is elöntötte, teljesen maga alatt volt. Ekkor valaki a háta mögé lépett. A farkas megfordult, és a fiú állt mögötte. - Arrébb mennél? Guiany azonnal arrébb ugrott, s feje kissé hozzáért az erősebb ember karjához. Ám az ahelyett, hogy ellökte volna, inkább megsimogatta a fejét. A farkas lehunyta a szemét, és egy pillanatra élvezte a simogatást, aztán a Mester hangját hallotta. lehajolt a hercegnőhöz, megmérte a pulzusát, aztán nemet intett a fejével. Az erősebbik ember egy fehér lepedővel lefedte Chom-Yong arcát, aztán csak a sírást lehetett hallani. Guiany felnézett Bidam-ra. Ő nem sírt, de éles arcára kiült a szorongás. Vajon miért szorong? Aztán a farkas később rájött, Bidam nem szorong, hanem aggódik. Aggódik a másik hercegnő, vagyis Dokman miatt. Guiany megpróbált a fejébe látni, de nem ment neki. Erre nem volt képes, és ha jobban bele gondolt, nem is szép dolog mások gondolataiban turkálni. Késő délután volt, mikor a hercegnőt elvitte a sárga ruhába öltözött férfi. A katonái elkísérték, hogy megvédjék. Bár Guiany tudta, hogy Ő is nagyon jó harcos, azért nem árt, ha ilyen lelki állapotban van mellette, aki megvédje. Mikor minden elcsendesedett, a három ember bement a barlangba. A Mester is elment, Guiany nem tudta, vajon hová. De annyira fáradt volt, hogy úgy érezte, menten elalszik. Dokman is eképpen tett: nem zavartatta magát, egyszerűen csak lefeküdt az egyik sarokba, és lehunyta a szemét. A könnyei már nem folytak, talán azért, mert el is fogytak. Guiany odament mellé, lefeküdt, és a fejét a lány mellkasához nyomta. Dokman meleget adott, és a farkas is eképpen tett. Dokman még félig ébren volt. Egyik kezével magához szorította a farkast, szeméből egy utolsó könnycsepp hullott, aztán mind a ketten elaludtak. 10. Fejezet A történtek óta már csak nem egy év telt el. Rengeteg dolog történt, és most már Dokman-t elismerték hercegnőjüknek az emberek. Ez eleinte nem volt lehetséges, ezért egy agyafurt tervet eszelt ki, amivel végre elfoglalhatta méltó helyét. Az erősebbik fériről kiderült, hogy emberi neve Yushin, a Bidam nevűből pedig olyan magas rangú férfi lett, mint pár másikból. Ezt a rangot úgy hívták, hogy Vharang, és csak azok a harcosok érdemelték ki, akik nemesi származásúak voltak, és nagyon jól harcoltak. A Mestere meghalt, Guiany ott volt, mikor kilehelte a lelkét. Őt is eltalálták egy nyíllal. Adott egy levelet Bidam-nak, amiben elismeri Őt a tanítványának, így Bidam Vharang lehetett. A nemesi származása pedig onnan ered, hogy bár nem ismerte el, a pecsétőrző, Mi-Shil volt az anyja, Gin-Gy király pedig az apja, aki már nem élt. Bidam sokszor célzott rá, hogy ki is valójában, mikor ritkán, a pecsétőrzővel beszélgetett. Amennyi Guiany hallotta ezt a Mi-Shilt beszélni, éppen elég volt neki. Nagyon okos nő volt, szinte soha sem lehetett zavarba hozni. Mindenre tudott válaszolni, olyan nem létezett, hogy valaki okosabbat mondott volna nála. Kivéve egy személyt. Dokman hercegnő olyat is képes volt a szájával beszélni, amire Mi-Shil nem tudott mit mondani. Az egyik ilyen alkalommal Guiany is ott volt, és magában jót nevetett a pecsétőrző arcán, mikor Dokman hercegnő megválaszolhatatlant mondott neki. A másik személy, akit Guiany első látásra megkedvelt, az egy Ti-Kva nevű, fiatal hercegnő volt. Az Ő ereiben is szent vér folyt, csak úgy, mint a nővérében, Dokman-ban. Ti-Kva nagyon különbözött a többi, palotában élő lánytól. Ismerte a kardot, nagyon szeretett harcolni, és értett is hozzá. A tiszteletet csak mértékkel ismerte, bár az apjával azért normális hangnemben beszélt. Lobbanékony, fiatalos volt, tele energiával. Olyan volt, mint egy madár, néha repült, aztán csipkelődött. Könnyen barátkozott, és azt, akit megkedvelt, örökre a szívébe zárta, azzal kedves volt, soha nem feledte. Egyetlen ember volt, akit teljes szívéből gyűlölt: a pecsétőrző. Mikor a közelében volt, Ti-Kva hercegnő arca lángolt, egyszerűen nem tudott uralkodni magán. Sokszor haragudott magára, mikor olyasmit mondott, amit nem volt szabad, és ilyenkor nagy harcok árán, de kénytelen volt bocsánatot kérni Mi-Shil-től. Amikor először találkozott Guiany-val, elsikoltotta magát. De nem, nem azért, mert félt, hanem azért, mert rajongott az állatokért. Mindenféle élőlényt szeretett - aki csak négylábú volt. És bár ez hercegnőhöz nem illett, saját lóval is rendelkezett. Egy éjfekete csődör volt álmai lova, aki a Tien-San névre hallgatott. Guiany nem nagyon volt oda érte, mert a ló öntelt volt, és csak a hercegnőt tűrte meg a hátán. Egyszer megpróbált vele barátkozni, de a ló nyíltan vissza utasította. Guiany az udvaron feküdt, Ti-Kva palotájának ajtaja előtt, és ezeken a dolgokon merengett. Lassan lecsukódott a szeme... Aztán mély álomba merült. 11. Fejezet - Hercegnő, odabent van? Hercegnő! Guiany szeme azonnal felpattant, mikor meghallotta a kilátozást. A hang tulajdonosa egy nőé volt, akit Shokva-nak hívtak az emberek. Ő volt Dokman hercegnő dajkája, aki vigyázott rá, mikor elküldték a palotából, még kis csecsemőként. A farkas gyorsan a fal mellé rohant, és örült, hogy Shokva nem vette észre. Biztos, hogy nem néznének jó szemmel egy farkast a palota udvarán. Talán még a katonákat is rá uszítanák! Már csak az hiányzik... Guiany hallotta, amint nyílik az ajtó, és kilép a hercegnő. Odavakkantott egyet neki üdvözlésül, mire az intett neki, és rá mosolygott. Alacsony, karcsú alakja kék-rózsaszín ruhát viselt, hosszú, jóval a válla alá érő haja zuhatagként omlott alá. - Itt vagyok már, nyugalom! A hangja fáradtnak tűnt, és egyből eltorzult, mikor meglátta az udvar hátuljában végig sétáló Mi-Shil-t. Az nem fordult felé, de Guiany érezte, hogy látja Őket. A keze ökölbe szorult, egy pillanatra megállt, és mély levegőt vett. Aztán egy mosolyt erőltetett arcára, és elindult a szolgálóval együtt. Guiany csöndben, lopódzva elindult utánuk, és mikor a hercegnő észrevette, elnevette magát. A nevetése csilingelő volt, ezért sokan szerették. A nővéréhez, Dokman-hoz kellett mennie, hogy megbeszéljék a holnapi napot. Ugyanis, holnap a hercegnő mellé beosztanak egy harcost, aki taníthatja harcolni. A farkas ott volt, mikor megkérte az apját, had ismerkedjen meg a karddal. A király egyből nemet mondott, mert egy hercegnőnek nem kell tudnia harcolni, de Ti-Kva nem esett kétségbe. Elővette az érveit, hogy harcolni mindenkinek tudnia kell, mert ha esetleg valaki megtámadná, akkor meg tudja magát védeni. Erre a király se tudott semmit mondani, így morgolódva ugyan, de bele egyezett. Mikor a hercegnő kiért a palotából, ugrált, és "éjjen"-eket dobált szerte-szét. Guiany odafutott hozzá, és együtt örült vele. Akkor a hercegnő öröme akkora volt, hogy Guiany azt hitte, soha többé nem lesz szomorú. Most azonban nem érzett benne boldogságot. Inkább valami mást... Igen, a hercegnő fáradt volt. Tegnap este ugyanis sokáig fönt maradt, és próbálta kitalálni a számsort, amit a tanítója adott föl neki. Ti-Kva hercegnő nem szeretett tanulni, viszont nagyon szeretett sportokat űzni, harcolni... Teljesen más volt, mint a többi hercegnő. Míg a nővére a politikával foglalkozott a bölcsek tanácsával együtt, ( Ti-Kva hercegnőnek is rész kellett rajta vennie, hiszen királyi sarj volt ) Őt nem érdekelték ezek a dolgok. Ahelyett, hogy figyelt volna, inkább rajzolgatott egy papírra. A bölcsek szerencsére nagyon elfoglalt emberek voltak, ezért nem értek rá holmi "rajzoló hercegnőkkel" foglalkozni. S mikor Dokman hercegnő ruhákat próbált, Ő lovagolni ment, vagy a karrdal ismerkedett "csináld magad" módszerrel. Guiany nagyon sok időt töltött vele, mert szerette, hogy más, mint a többiek. 12. Fejezet Guiany az ajtó előtt ült, és hallgatta, amint a két hercegnő odabent beszélget: - Szóval, akkor ki lesz az oktatóm? Ti-Kva hercegnő hangja nagyon izgatott lett, mikor rátértek a témára. A farkas szinte látta maga előtt, ahogy csillog a szeme, és a nővérét nézi. Aztán Dokman hercegnő elmosolyodik, és az asztalra néz. - Egy nagyon jó barátom. A tömör válaszra Ti-Kva arca megváltozik. Összevonja szabályos szemöldökeit, és a szembenülő testvérére néz. Várja a kifejtettebb választ, amit végül meg is kap. Dokman felnevet, s így válaszol: - Nyugodj meg, nagyon jó harcos, biztos, hogy jó barátok lesztek majd. Ti-Kva kissé hátrébb dől, majd bólint egyet, és az arca felderül. - Akkor jó... Jut eszembe,... Aztán a gabona áráról kezdenek beszélni, am Guiany-t nagyon untatja. Így inkább elindult valami más elfoglaltságot keresni. A palota saját bevallása szerint nagyon unalmas hely volt. Egyedül akkor volt izgalmas, ha Guiany a harcosokkal volt. Így elindult, hogy megkeresse őket. Vajon merre lehetnek? Menjen a hegyekbe, mert ott gyakorolnak? Vagy pihenőn, esetleg harcban vannak...? Nem, ezt nem gondolta komolyan. Guiany lassan kezdte feladni a keresésüket, mert sehol sem találta Őket. De miért nincsen itt egyetlen harcos sem? Aztán valóban feladta. Éhes volt, így az erdő felé vette az irányt, ahol vadászhat. Nemsokára a szájában lógott egy nyúl, és visszafelé ügetett Ti-Kva hercegnő palotája felé. Mivel az a palota egyik sarkában volt, a hátulját pontosan az erdő határolta. Guiany mindig ott feküdt, és nagyon szerette azt a helyet. Rengeteg dolog változott azóta, mikor először találkozott Dokman hercegnővel. Már egy év eltelt azóta, és Guiany még mindig az emberek társaságában él. De ez nem zavarta, mert nagyon megkedvelte azt a pár embert, akik tudtak is róla. A sebe is begyógyult már, visszanőtt rá a szőr, egyszóval már nem is látszik, hogy ott valaha egy lyuk volt. Mikozben a nyulat rágcsálta, hangokat hallott. Egyenlőre nem foglalkozott velük, először meg akarta enni, amit elkapott. Csöndben elrágcsálta, aztán felkelt, és megnézte, kik beszélgetnek. A hercegnő palotája elől jöttek a hangok, így Guiany csak megállt a fal mellett, és mindent hallott. Mi-Shil-t látta, amint az egyik szolgálóval beszélget. De vajon miért? És miért pont itt? Talán azt akarja, hogy a hercegnő meghallja? Ez lenne a célja? Hogy direkt fel idegesítse Ti-Kva hercegnőt? 13. Fejezet Valószínűleg igen, mert olyasmikről beszélt a szolgálóval, hogy szerinte egy nőnek nem szabadna harcolni, mert az veszélyes... Guiany hátán felállt a szőr, és kirázta a hideg. Az emberek olyan unalmasak néha! Ha már kifogást keresnek, akkor mondjanak mást! Mindig csak ezt az egyet tudták hajtogatni. Senki sem értett egyet a hercegnővel, aki harcolni akart, és mindenki csak ezt tudta felhozni. Mikor Mi-Shil pecsétőrző megelégelte, hogy a hercegnő még csak ki se néz, mosolyogva elment. A farkas utálta, mikor csak mosolygott... Mert a pecsétőrző mindig mosolygott. Még ha nem is neki volt igaza. Mikor elment, Guiany csöndben megkerülte a palotát, és besurrant az ajtón. Ti-Kva hercegnőt az ágyán találta, és éppen szemmel láthatólag gondolkozott. Mikor meghallotta Guainy körmeinek kopogását, nem kelt föl, csak odaszólt neki. - Nyugodtan ugorj ide föl mellém. A farkas nem is tétovázott, egyből felpattant, és pontosan szemben a hercegnővel leheveredett. Az egyből keze közé fogta a farkas fejét, és elkezdte simogatni. Guiany élvezte, ahogy lassan végighalad a fején a hercegnő puha keze, és alaposan átmasszírozza. Egészen csönd volt, csak az udvaron menetelő katonák felszerelésének csörgését lehetett hallani, aztán egyszercsak Ti-Kva megszólalt. - Lássuk csak... Dokman azt mondta, hogy egy nagyon jó barátja lesz a tanítóm. Arról tudok, hogy két nagyon jó barátja van; Yushin, meg Allcon. Yushin nem lehet, mert Ő nem Vharang már. Akkor talán Allcon lesz... Igen, az jó lenne, mert Ő kiváló harcos. Guainy érezte, hogy a hercegnőben megcsillan a remény, de aztán két röpke pillanat múlva el is foszlik. - De az nem lehet... Mert Allchon a nővérem testőre... Azzal a hátára vetette magát, és nagyot sóhajtott. Lassan lecsukódott a szeme, és a farkas tudta, hogy most nem jár semmi a fejében. Az elméje letisztult, és nem foglalkozik semmivel. Talán neki is aludnia kéne egy kicsit, mert nagyon fáradt... Azzal lecsukta a szemét, és elaludt. Mikor legközelebb felébredt, hirtelen nem tudta, hol jár a nap. Éppen felkel, vagy lemegy? Gyorsan felpattant, egy jólesőt nyújtózott, aztán a hercegnő mellé lépett, aki oldalra fordulva éppen az igazak álmát aludta. Megbökte a karját, de nem mozdult. Aztán az arcához lépett, és elkezdte nyalogatni. Mindenképpen fel kell keltenie! A hercegnő mosolyogva nyomta el magától Guiany-t, de az nem tágított. Tovább nyalogatta a hercegnő arcát, mire az egyre inkább az ágya szélére sodródott, míg végül le is esett. 14. Fejezet Guiany érdeklődve figyelte a rázkódó hercegnőt, amint a földön hever. De nem aggódott, a hercegnő ugyanis nem ütötte meg magát, nem a fájdalomtól rázkódik, hanem nevet. Nevetett, és nevetve állt föl. - Te aztán jó kis ébresztő berendezés vagy, tudod-e? Mondta a farkasnak, majd megsimogatta a fejét, mire Guiany vakkantott egyet. Ti-Kva hercegnő az ajtóhoz lépett, s Guiany egyből utána nyomult, de a hercegnő visszatolta. - Megőrültél, te farkas?! Még a végén valaki meglát! Várj, és ne gyere addig, amíg nem szóltam, érted? A farkas tudomásul vette az intést, és türelmesen leült, míg végül a hercegnő tágra nyitotta palotája ajtaját, és Guainy kirohant rajta. Az égre nézve egyből megállapította, hogy még csak este van, vagyis a nap lefelé megy. Bevetette magát az erdő sűrűjébe, s vissza se nézett. Az ég vörösesre volt festve, a fák pedig fekete árnyakként magasultak fölé. Meg se állt volna, ha nem hallja meg a lovak patájának, és emberek lábának dübörgését. A közeli útról jöttek, így Guainy csöndben arra vette az irányt. A szeme nem csalódott nagyot: valóban lovasok haladtak elöl, utánuk katonák, végül négy ember, akik egy utazó ládát cipeltek. Utánuk még katonák, aztán ismét lovasok, és a sor bezárult. Talán egy nemes, vagy uralkodó közeledik... A farkas nem volt benne biztos, mit érez, és hogy mihez kapcsolja, amit lát, de ha őszinte akart lenni, nem is nagyon érdekelte. Inkább hátat fordított a menetnek, és valami harapnivaló után nézett. Ahogy a fák között futkározott, hirtelen ismerős illat csapta meg érzékeny orrát. Nem más közeledett - ráadásul gyalog - mint maga a hercegnő! Dokman állt a mene elején, utána a sárga ruhások, akik a hercegnő személyes testőr-hadseregéhez tartoztak. Guainy nem értette, hogy miért jár errefelé a hercegnő, és miért pont gyalog, ezért oda akart hozzá futni, hogy ezt megtudja, mert túlságosan távol volt tőle ahhoz, hogy érezze, amit Ő. De eszébe jutott, hogy most a hercegnő nincsen egyedül, a katonák meg biztosan nem engednék a közelébe... Így inkább csak a fák közül követte őket. Lassan egy tisztásra értek, és Guiany meglepetten észlelte, hogy a másik sereg is errefelé tart. Egy darabig még vártak ,aztán feltűnt az imént látott sereg. Miután megálltak, egy fiatal fiú szállt ki belőle, talán tizenhat éves lehetett. Dokman nagyon örült neki, hogy láthatja, a fiú viszont kevésbé. Valamiért hibáztatta a hercegnőt, és nem kedvelte. Talán ez majd később megváltozik... Talán. Guiany feje már tele volt, kavarogtak benne a gondolatok, és úgy érezte, lassan megfájdul. Nem érdekelte már, mi történik aznap. Az éhsége is alább hagyott lassan, s a fák közé vetve magát Ti-Kva palotájának hátuljához húzódott vissza. 15. Fejezet - Szerinted hol van már? A két hercegnő egymással szemben ült, és Ti-Kva tanítóját várták. Dokman arca nyugodt volt, nem úgy, mint a húgáé. Az az ajkát harapdált, és segítségért Guiany felé fordult. Bele markolt szürke, dús bundájába, és azon vezette le egyre gyülemlő feszültségét. - Ne aggódj, nemsokára itt lesz. - De... Nem baj, hogy a farkas itt van? Guainy megérezte azt a rémületet, amit Ti-Kva érzett, amikor rájött, hogy talán nem szabadna egy farkassal együtt itt lenniük. - Ismerik egymást, nem kell aggódnod. A hercegnő szeme elkerekedett, és össze vonta a szemöldökét. Guiany érezte rajta, hogy nem hitte volna; a farkas, és leendő tanítója ismerik egymást. Dokman elnevette magát, mikor meglátta, Ti-Kva hogyan reagál arra, amit mondott. - De addig is, amíg nem ér ide, van számodra egy jó hírem. Tegnap este végre megérkezett... Den em tudta befejezni, ugyanis a másik hercegnő felugrott, és helyette felyezte be a mondatot. - Chun-Chu! Elsikoltotta magát, amikor meglátta halott testvérük fiatal fiát. Odarohant hozzá, és magához szorította. A herceg - mert hogy mindenbizonnyal az volt, hiszen Chom-Jong hercegnő fia - is megörült Ti-Kva-nak, és viszonozta az ölelést. - El se hiszem, hogy itt vagy! Végre, olyan régen láttalak már! Aztán ismét megölelte, és nem is engedte el egy jó darabig. A herceg csak mosolygott, mikor végre kibontakoztak az ölelésből, még szólt pár szót, aztán odasétáltak az asztalhoz, ahol Dokman ült. A hercegnő arcán nem volt vidámság. Guiany-ba ekkor bele hasított a felismerés: Ez az a fiú, akivel Dokman találkozott még tegnap! Szóval igaz, és nem kedvelik egymást... Dokman még mikor találkoztak, akkor érzett szeretet, de a herceg gyűlölete ezt is kiírtotta belőle. De miért nem kedveli? Idővel ez is kiderül majd. Mikor odaértek az asztalhoz, Ti-Kva hercegnő, és a herceg élénk csevegésbe kezdtek, Dokman pedig csak figyelt. Guiany odasétált hozzá, és megbökte a kezét. A hercegnő lenézett rá, és rá mosolygott. Aztán megsimogatta a fejét, és elvett egy virágot az asztalról. Megszagolta, és vissza is tette. Felnézett az égre, aztán sóhajtott egyet. Guiany ebben a pillanatban megérezte valaki közeledését. Nagyon ismerős volt számára ez a jelenlét, de most, hogy ilyen hirtelen érkezett, nem tudta be azonosítani. Amikor azonban Dokman hercegnő megszólalt, egyből észrevette. - Itt is van! Mutatott egy közeledő alak felé, aki nem volt éppen tisztelet teljes. A kardját vállára támasztva sétált feléjük, és egy pillanatra megállt. Mikor Dokman hercegnő intett neki, Guiany érezte, hogy ismét visszatér a lelkébe a régről ismert kétkedés. Ismét elindult. Egyre közelebb, és közelebb ért. 16. Fejezet Guiany felugrott, mikor meg bizonyosodott róla, kit lát, és érez. A hercegnő álltal húgának választott, "jó barát" nem más volt, mint Bidam. Az a férfi, aki régebben megszúrta a farkast. Tényleg, valóban Ő fogja tanítani a hercegnőt? Mikor oda ért a hármashoz, megállt, és lehajtotta a fejét. A kardját már le vette a válláról, és maga mellett tartotta. Ti-Kva hercegnő először nem értette, hogy miért jött ide, de nemsokára le esett neki. Felállt, és Bidam-ra nézett. - Te leszel a tanítóm? Kérdezte nyugodt, ismerősen csengő hangon, és nyelt egyet. Guiany érezte, amint kezdi magát furcsán érezni, és az adrenalin egyre jobban elhagyja. Bidam nem érezte magát feszültnek, Ő sohasem érzett semmit. Olyan volt, mint egy szikla. Valami nagyon rossz, vagy jó dolognak kellett ahhoz történnie, hogy Ő érezzen valamit. A hercegnőre nézett, és tömören csak annyit mondott: - Én. Ti-Kva bólintott, aztán leült, és a nővérére nézett, aki ismét egy virágot szagolgatott. Bidam csak állt, és állt. Guiany odabaktatott hozzá, és leült mellette. Egyszer csak Guiany megérezte valaki fájdalmát. Valakinek nagyon fáj valami... Aztán hangok... És futás. Feltűnt egy szolga, aki a hercegnő felé rohant. - Felség! Felség! Az apja a halálos ágyán fekszik, és a tanácsba most vitatják meg, hogy felségedet el kell tiltani a politikától! Csak nyolcan vannak ott a tízből, katonák zárják el az útjukat, nem tudnak bejutni! Yushin, és Allcon Vharang már úton vannak a katonákkal, hogy betörjenek! Guiany egyből Dokman-ra nézett, akinek a szeme elkerekedtek, de próbált megnyugodni. - Ki... Ki az a két tanács-tag, akiket nem engednek be? - Akik az Ön oldalán állnak, felség. A hercegnő szeme össze szűkült, és az ajkába harapott. - Mi-Shil... Ez az Ő terve! Nem szabad, hogy a tanács-tagok bejussanak! Ez csapda! Meg kell őket állítani! Azzal felpattant, és futásnak eredt, egyenesen a tanács épületéhet. Mindenki utána eredt, egytől-egyig. Guiany Ti-Kva mellett rohant, és meglepte, hogy alig tudja vele tartani a lépést. Nemsokára oda értek, és az elkerített, apró kiemelésen megálltak. Odalent már javában folyt a harc, rengeteg katona hadakozott egymással. Bidam a földön heverő téglák egyikébe szúrta a kardját. - Én tudtam, hogy ez lesz! Az egészet a pecsétőrző tervelte ki, és egy nagy csapda! Ti-Kva az égre nézett, és nagyon sóhajtott. - Nem mondod? Aztán lesújtóan a fiúra nézett, aki megmarkolta a kardját. 17. Fejezet A hercegnő időben kapcsolt, és megragadta a karját. - Meg ne próbáld! Eszedbe ne jusson neked is harcolni! Nem te mondtad, hogy az egész csak... De nem tudta befejezni, mert valaki elkiáltotta magát. - Megölték a tanács elnökét! Megölték a tanács elnökét! A négy ember, aki az emelvényen állt, egyszerre szisszent föl. Guiany is megrémült. Mindenki tudta, hogy a tanács elnöke Mi-Shil férje, és egészen borzasztó tett volt tőle, hogy meg gyilkolta. Vagyis, hogy meg gyilkoltatta. A farkas elnyomott egy morgást, aztán Bidam hangja törte meg a csöndet. - De meg kell tennem. Ha már egyszer elkezdték, miért ne szállhatnék be...? Azzal elmosolyodott, és Ti-Kva hercegnőre kacsintott. Aztán lerohant a lépcsőn, a hercegnő pedig ökölbe szorult kézzel nézett utána. De a szíve mélyén tudta, hogy Bidam-nak igaza van. Már elkezdődött a harc, és senki sem állíthatja meg. A nővére rántotta vissza, mikor megfogta a kezét. - Itt nem maradhatunk tovább. Ez puccs volt, Mi-Shil magához ragadja a hatalmat egy csellel... És mi sajnos bele estünk ebbe a cselbe. Azonnal menjetek a Déli kapuhoz, addig én keresek pár katonát, akik elvisznek minket innen. - Na de... Ti-Kva szíve teljesen nővére döntése ellen volt, de az határozottan parancsolt nekik, így nem volt mit tenni. Guiany hűségesen követte Ti-Kva-t, bárhová ment is. A hercegnő pedig egyenesen Chun-Chu után ment, ám egyszercsak megállt. Guiany érezte, hogy valami eszébe jutott. Körbe nézett, de a herceg már eltűnt a szeme elől. Ahelyett, hogy tovább ment volna, a kincstár felé vetette az útját. A farkas ott loholt a nyomában, minden lépésében követte, mintha csak az árnyéka lenne. Vajon mi juthatott eszébe a hercegnőnek? Mindjárt kiderül majd. A kincstár előtt nem álltak katonák, mert mindenki harcolt. Ha valaki megnézte volna föntről a palotát, valószínűleg egy nagy hangya bojhoz hasonlította volna. Ti-Kva besurrant az ajtón, és kutatni kezdett. - Hol lehet? Aztán a keze megakadt valamin. Egy arany színű, teknősbéka alakú pecsétet húzott ki a fiókból. - Ez az! Meg is van. Azzal a ruhája alá süljesztette, és kirohant az ajtón. Odakint teljes volt a káosz. Ha mondhatunk olyant, hogy őrültek háza valami, hát a palota biztosan az. 18. Fejezet Annyi ember volt az udvaron, hogy egy szempillantás alatt el lehetett veszni. A hercegnő fel rohant egy párkányra, ami körülbelül másfél méterre volt a földtől. Guiany érezte, és látta a kérdéseket, amik elsuhantak a feje felett. Most merre? Hogyan tovább? Nem értette, miért kellett neki az a pecsét, de ha az élete kockáztatásával kellett megszereznie, akkor minden bizonnyal nagyon fontos lehet. A hercegnő csak állt, és keresett valamit. Maga sem tudta, hogy mit, de valamit, vagy valakit, aki ki tudja vinni innen. És egyszer csak sikerült is, meglátta Bidam-ot. Mély levegőt vett, és megpróbálta túl kiáltani a tömeget. - Bidam! Bidaaam! A fiú csak másodjára hallotta meg, ahogy a hercegnő a nevét kiabálja. Valamit válaszolt is, de nem lehett érteni, hogy mit. Aztán valaki megtámadta hátulról, és azzal kellett harcolnia, de könnyű szerrel megölte. - Mit csinálsz te ott? Miért vagy itt? Végül sikerült túl ordítania a tömeget, és vissza kérdezett a hercegnőtől. - Hosszú most elmagyaráznom, de segítened kell! Vigyél el innen! Bidam össze vonta a szemöldökét, és kivédett még egy támadást. Aztán még egyet, és ismét a hercegnőre tudott figyelni. - És mégis hogy? Van valami terved? - Nincs, de a hercegnő vagyok, te pedig katona, és kötelességed megvédeni, érted? Azzal kihúzta magát, és megszorította a pecsétet. Guiany érezte, hogy ezt a hercegnő sem gondolja komolyan, és reménykedik benne, hogy Bidam erre nem hagyja faképnél. A farkas két első mancsával feltámaszkodott a korlátra, és elvakkantotta magát. Bidam az égre nézett, és Guiany érezte, hogy Ő is tudja, a hercegnőnek igaza van. - Rendben, akkor ugorj le! A hercegnő nyelt egyet, és kövé dermedt. Hogy ugorjon le? Az ki van zárva! Nem fog leugrani, nagyon magasan vannak! - Nem ugrok, az biztos! Verd is ki a fejedből! Bidam a kardjára támaszkodott, és szemmel láthatólag nagyon jól szórakozott. Nem is zavarta, hogy egy csatatér kellős közepén van. - Na mi van? Nem te vagy az a rettenthetetlen, "semmitől sem félek és harcolni akarok" hercegnő? Ti-Kva-nak tátva maradt a szája, mire Bidam jót nevetett, aztán elhárított egy támadást. A hercegnő megfeszítette az arcát, és felmászott a korlátra, aztán leugrott... Guiany gondolkodás nélkül utána vetette magát, és egy szempillantás alatt a földön termettek. A hercegnő odarohant Bidam-hoz, és a szemébe nézett. 19. Fejezet - Látod? Meg tettem. Nem vagyok gyáva, nehogy azt hidd! A fiú csak összehúzott szemekkel mosolygott, ahogy szokott, aztán elindult. A kardjára nem volt szüksége, mert a legtöbben már holtan feküdtek körülöttük. A hercegnő kissé lemaradt, így gyorsan felzárkózott. - Most meg hová megyünk? - A Déli kapuhoz. Onnan el tudunk menni, vagy csak tudsz, mert talán még ott vannak a többiek is. Ti-Kva meg nyugodott. - Remélem, hogy nem veled kell elmennem innen... Bidam elmosolyodott, de nem nézett a csipkelődő hercegnőre. - Viszont így vagyok ezzel, hercegnő. Mikor a kapuhoz értek, Ti-Kva sajnálattal vette észre, hogy csak egy sárga ló áll ott. A fiú oda sétált hozzá, és fellendült a nyeregbe. - Akkor sajnos velem kell jönnöd. Felülsz, vagy rohansz utánunk? Aztán ismát jót mosolygott a saját viccén, és segített a hercegnőnek, hogy felüljön mögé. Guiany ott volt mellettük, és készen állt arra, hogy fusson. Fusson ismét, ahogy régebben tette. Egyszercsak valaki elkiáltotta magát a palotában. - A hercegnő megszökött! Nála van a pecsét! Utána! Ti-Kva kővé dermedt a nyeregben, és szorosan megmarkolta a pecsétet. - Gyorsan! Indulj már! Bidam félig hátra fordult, és megrázta a fejét. - Nálad van a pecsét? Nem beszélt hangosan, éppen csak suttogott. A hercegnő nyögött egyet, és a farkas is érezte, mennyire feszült, és türelmetlen. Nem is várt tovább, nagyot rúgott a sárga oldalába, mire az vágtába kezdett. Tovább bíztatta, aztán egyszercsak abba hagyta. - Nee! Tien-San! Ott maradt! Vissza kell mennünk érte! Meg próbálta kiszedni Bidam kezéből a szárat, de az nem adta oda. - Nem mehetünk vissza! Megőrültél?! Egyből elkapnak, és akkor Mi-Shil a fejed veszi! A hercegnő ekkor egy borzasztó nagyon fütyült. Bidam fel is szisszent, és hátra fordult. - Hát ez meg mire volt jó? - Majd mindjárt meglátod. Csak sikerüljön... Sikerüljön... A hercegnő szemében könnyek csillogtak, és Guiany nem tudta eldönteni, hogy szomorú, vagy aggódik. Bidam is észrevette, hogy sír, és megfeszült arccal fordult ismét előre. Aztán valami elkezdett dübörögni mögöttük... A hercegnő hártafordulva nagyon megürölt, és a boldogság Guiany-t is elárasztotta. Ugrott egyet, és Ő is megnézte, minek örülnek ennyire. Egy éjfejete, lobogó sörényű, gyönyörű mén vágtatott mögöttük. - Sikerült... Sikerült! Tien-San, ide! A mén elnyerítette magát, amint meglátta szeretett gazdáját, és a sárga mellé vágtatott. A hercegnő egy jól irányzott mozdulattal a hátán termett, és tovább vágtatott. 20. Fejezet Guiany alig hitt a szemének! A hercegnő olyan ügyesen, és könnyedén ugrott át a szerszám nélküli, vágtató ménre, mintha egyik székről ült volna át a másikra. A másik ló, a sárga sokkal szabadabban vágtatott mostmár, hiszen megszabadult az egyik terhétől. Boldogan ugrott egyet, és futott tovább. Guiany a két ló között rohant, és megnyújtotta a lépteit. Ti-Kva hercegnő oldalt ült a lovon, a háta egyenes volt, és szorosan megmarkolta a csődör hosszú, fényes sörényét. A mén csak vágtatott, de nem teljes erejéből. Ha minden erejét a vágtára fordította volna, már jóval le hagyta volna a sárgát. Guiany látta, ahogy Bidam jelez a sárgának, hogy vágtasson gyorsabban. A hercegnő először nem vette észre, de aztán reagált. - Versenyezni akarsz? És mégjobban bele kapaszkodott Tien-San sörényébe, aztán rá hajolt a nyakára. A sárga egyre jobban jött föl, és Guiany észre vette, ahogy Bidam mosolyog. Pont, ahogy szokott. - Csak nem hiszed, hogy lehagynék egy hercegnőt? Ti-Kva arca elkomorult, ahogy a lassan nevető fiúra nézett. - Lehet, hogy nem szeretek tetőkről leugrálni, de abban biztos vagyok, hogy jobban lovagolok, mint te! Azzal teljesen rá hajolt a csődörre, mire az kilőtt. Lesunyt fülekkel vágtatott előre, szint repült. A hercegnő haja fodrosan szállt utánuk, és az arcára kiült az elégedettség. A sárga, hátán Bidammal viszont egyre jött föl! Szinte már a sarkukban vágtattak, az orra súrolta Tien-San nyakát. Guiany beszorult a két ló közé! Gyorsan kapcsolt, és kissé lemaradt, így nyert egy kis energiát, de a lovak olyan sebesen vágtattak, hogy egyre jobban lemaradt. Bele húzott aztán, és beérte a lovasokat. A sárga ló már majdnem be előzte a feketét, de a hercegnő nem aggódott, vele ellentétben Bidam valamiért érezhetően feszült volt. - Hercegnő, talán meg kéne, hogy álljunk... Nagyon gyorsan vágtatunk már! De Ti-Kva mintha meg se hallotta volna, elmosolyodott, és Guiany érezte, hogy teljesen elkapta a verseny szelleme. - Még nem láttál mindent! A lova olyan sebesen vágtatott, mint még soha. Szó szerint száguldott! Bidam lova nem bírta tovább, egyre jobban lassult, Tien-San pedig őrjítő sebessége ellenére egyre jobban gyorsult. Ő is kezdett fáradni, de nem adta meg magát a fáradtságnak. Tudta, hogy gazdája azt várja tőle, vágtasson, és neki engedelmeskednie kell. Guiany megpróbált neki szólni, hogy lassítson, mert ez a sebesség már a hercegnőnek is veszélyes lehet, főleg, hogy nem lovagló ülésben lovagol, de a csődör nem figyelt rá. Guiany nem bírta tovább, egyre jobban lassult, míg végül beérte őt Bidam, és a lova. Guiany-t hirtelen rémület fogta el. Nem! Egy gödör! Ott van előttük! Nem fogják észrevenni! Meg próbálta össze szedni minden erejét, és elekzdett futni. Futott ismét, ahogy a szíve, és tüdeje bírta. Körülbelül kétszáz métert futhatott teljes erőbedobással, mikor nem bírta tovább. Úgy érezte, hogy össze esik, és meg is tette. Nem kapott levegőt, de kipréselt magából pár vakkantást, hátha az segít... De nem így volt. 21. Fejezet Guiany alig hallott valamit, mert zihált, de egyszercsak egy ló dobogott el mellette. Minden lépésébe bele remegett a föld, és a farkas megpróbálta össze szedni minden erejét, hogy nyitva tartsa a szemét. Sikerült is neki, de csak egy kicsit. Annyit látott, hogy a sárga ló vágtat, mögötte szaggatott gyep... És valami feketét, ami a földön feküdt... Aztán minden elsötétült. Hangok... Valaki felemeli... Aztán csak mennek... Végül valami kemény a háta alatt... És felébredt. Ki nyitotta a szemét, de homályosan látott csak. Guiany hunyorított, hogy kivehessen valamit, aztán a szeme ismét vissza csukódott. Valaki a hátára tette a kezét, de annyira fáradt volt, hogy nem mozdult. Aztán csak nagyon későn ébredt fel legközelebb. Végre össze szedte magát annyira, hogy teljesen fel nyissa a szemeit. Szerencsére jól látott, és kivette a hercegnő alakját, ahogy mellette feküdt. A keze Guiany mellett volt, és a szemei csukva voltak. Csak nem halt meg...? Nem, Guiany érezte a jelenlétét, igen, itt volt még, bár gyengén, de itt volt. Guiany mellé kúszott, és megnyalta az arcát. Ti-Kva nem mozdult továbbra sem, így még egy kísérletet tett. De vajon Bidam merre van? Mikor a farkas gondolatai egy pillanatra elkalandoztak, a hercegnő keze megmozdult. Aztán lassan, egészen lassan felnyíltak a szemei, és körbe nézett. Sóhajtott egyet, majd lassan felült. - Hol vagyunk...? Aztán észhez tért, és fel kapta a fejét. - Hol van Tien-San? Mi van vele?! Felugrott, de kissé vissza esett, és a fejéhez kapott, mert valószínűleg nagyon szédült. Guiany is felpattant, és Ő is megszédült kissé, de aztán vissza nyerte az egyensúlyát, és a hercegnő után eredt, aki kirohant a barlangból. Ugyanis egy barlangban ébredtek föl. A hercegnő alig állt a lábán, de a farkas érezte, hogy csak egy cél hajtja: megtalálni a lovát, és meg bizonyosodni róla, hogy életben van. Mikor kiértek, egy kavicsokkal felszórt tisztás tárult eléjük, jobb oldalt pedig egy tó volt... Guiany felvakkantott, mikor megismerte a helyet. Ez az a barlang, ahol annak idején Dokman hercegnő, Yushin, meg Bidam elbújtak a kereső csapatok elől! Hát vissza tértek ide? Élnek még egyáltalán? Igen. Biztos, hogy életben voltak, mert a hercegnő felsikoltott, és térdre rogyott. A kezét a szája elé tapasztotta, amikor meglátta a lovát. Az a földön feküdt, és hézagosan vette a levegőt. A bal melső lába véres volt, de valaki be kötötte. A hercegnő szeme könnyes volt, de össze szedte az erejét, és oda kúszott a ló nyakához. A szemébe nézett, mire Tien-San megismerte, és kedvesen nyerítve üdvözölte gazdáját. - Te jó ég... Mit tettem veled...?! Ekkor kérlelhetetlenül felszakadt belőle a zokogás, és úgy látszott, nem is fogja abba hagyni egy darabig. Sírt, ahogy csak tudott, és nem érdekelte semmi. A ló nyakának dőlt, haja teljesen eltakarta az arcát. Guiany moccanni sem tudott. Úgy érezte, legszívesebben ( ha tudna ) Ő is sírna. Át érezte a hercegnő érzelmeit, és alig tudta elviselni azt a fájdalmat, amit Ő érzett. A szíve sajgott, a szeme égett, és borzasztóan érezte magát. Saját magát hibáztatta azért, hogy a lova ilyen állapotba került. Guiany érezte, hogy arra vágyik, bárcsak Ő is így lenne... Bárcsak Ő sérült volna meg a ló helyett... Guiany lépett egyet előre, de vissza is tette a mancsát. Bidam tűnt föl a fák küzöl, a kezében valami pirosat tartott. Mikor azonban meglátta a hercegnőt, amint lova nyakába borulva sírt, eldobta, ami nála volt, és oda rohant hozzá. A vállára tette akezét, és maga felé fordította. - Semmi baj, meg fog gyógyulni! Nem tört el semmije, csak megvágta magát, nyugodj meg. - Az én hibám... Csak az enyém! A hercegnő annyira sírt, hogy a könnyei patakokban folytak le az arcán. Guiany oda ugrott mellé, és megnyalogatta az arcát. - Nem, nem a te hibád... De ne légy szomorú, egy-két nap, és ismét a régi lesz. Bidam a hercegnőre mosolygott, de most valahogy más volt. 22. Fejezet A mosolyában nem volt gúny, inkább együttérzésről árulkodott. A hercegnő olyan elkeseredett volt, hogy Guiany ugrott egyet a látványtól. Bidam felállt, és a kezét nyújtotta a hercegnőnek. - Gyere, inkább egyél valamit. Tien-San meg meg fog gyógyulni, ne aggódj. Ti-Kva hercegnő mégegyszer végig simította az állat korom fekete nyakát, aztán felállt. De nem indult el a barlangba, hanem elkezdett keresni valamit. A fekete ruhás fiú csak állt, és kétkedve nézte. - Most meg mit keresel? - A pecsétet... Itt kell lennie valahol... De nem találta. A ruhája minden egyes részletét átkutatta, de nem akadt a pecsét nyomára. Egyre jobban megrémült, de végül besétált a barlangba. Guiany mellette maradt, és követte. A hercegnő leült, és hátát a barlang falának támasztotta. A farkas leült mellé, és fejét az ölébe hajtotta. Guiany érezte, hogy gondolkozik. Azon törte a fejét, vajon mikor hagyhatta el a királyi pecsétet, és végül rá is jött. - Biztos, mikor felbuktunk! Igen... Akkor ejtettem el... Aztán a szeme nagyra nyílt. - De ha keresnek - márpedig az biztos - akkor meg fogják találni! Meg kell keresnünk! Azzal megpróbált felállni, de vissza is esett. Nem ütötte meg magát, de nagyot sóhajtott. - Na jó... Ez így nem fog menni. De meg kell keresnünk! Bidam-ra nézett, aki közönbösen piszkálta a tüzet egy bottal, és úgy tett, mintha semmit sem hallana. - Nem akarod te megkeresni? A hercegnő szeme felcsillant, ahogy eszébe jutott a lehetőség, de Bidam csak megrázta a fejét. - Kizárt. Semmi értelme elindulni az éjszaka közepén egy pecsétet keresni, mikor mindenhol ellenséges csapapatok kószálnak... Ti-Kva egy sziklára csapott öklével, de az túl kemény volt, és fel is szisszent. Guiany majdnem felugrott, mikor az éles hang a füléhez ért. - Bocsáss meg, farkas. A hercegnő kedvesen megsimogatta Guiany fejét, mire az vissza bóbiskolt. A hercegnő kezdett éhes lenni, és ezt Bidam észre is vette rajta. - Ha éhes vagy, akkor miért nem eszel? - Honnan tudod, hogy nem mérgezőek azok a bogyók? Pár piros, elég nagyon bogyóra mutatott, ami ott hevert Bidam mellett. - Onnan, hogy a farkasod is evett belőle. Még életben van... Ugye? Azzal felnevetett, mire a hercegnő megrázta a fejét, és elvett egy magvat. Fintorogva harapott bele, de aztán az arckifejezése egyből megváltozott. - Ez nem is olyan rossz...! Aztán elvett még egyet, és mégegyet... A végén rengeteget megevett. Aztán csak bámulta a tüzet, és Guiany fejét simogatta. - Mi-Shil soha sem lehet teljesen uralkodó. Bidam a hercegnőre nézett, és össze vonta a szemét. - Ezt meg miből gondolod? Szerintem az első adandó alkalommal megkoronáztatja magát... - Két oka is van. Mi-Shil csak akkor lehet királynő, ha először megöli Dokman-t, Chun-Cu-t, és engem. A nővéremet nem olyan fából faragták, hogy megadja magát. Nem tudom, Ő hogy van ezzel, de én nem fogom hagyni. Ha kell, utolsó leheletig küzdok majd ellene... A másik pedi az, hogy Mi-Shil Silla feje akar lenni. Apám is, ezért nem tudta megtartani a trónt. Dokman is az akar majd lenni... - És abban mi a baj? Ti-Kva Bidam-ra nézett, és úgy folytatta tovább. - Egy jó uralkodó nem az országa feje, hanem a szíve akar lenni. Bár a fej gondolkodik, és cselekszik, a szív az, ami irányít. Az emberek a szívük után mennek, és így jól tudják irányítani azt, ami felett uralmuk van. Ha a feje akarnak lenni valaminek, akkor az kiégeti beőlük az érzéseket. Bár, Mi-Shil már nem lehet rosszabb. Ő már így is olyan, mint egy kő. Kemény, és nehéz eset. Ő is csak a fejét használja. Lehet, hogy borzasztó okos, de szíve már nincsen. 23. Fejezet Mikor be fejezte a mondatot, lovak patájának dobogása törte meg a csendet. Bidam felugrott, és hercegnő is követni akarta, de a fiú vissza nyomta a földre. - Lehet, hogy a kereső csapatok! Maradj itt! Ti-Kva dühösen fújt egyet, de be kellett látnia, hogy Bidam-nak igaza van. Bidam a barlang szájánál megállt, és a falnak lapulva kinézett. Megrázta a fejét, aztán a hercegnő felé fordult. - Hát... Hát ezt nem hiszem el... Jöhetsz, de nem fogod elhinni... A hercegnő felugrott, aztán lehajolt, hogy megsimogassa az ébredő Guiany-t. Aztán odarohant a barlang szájához, és kinézett. Hunyorgott, hogy lásson valamit a korom sötétben, de semmin sem akadt meg a szeme. - Semmit sem látok! - Oda nézz, az ösvényre! A hercegnő felnézett oda, ahová Bidam mutatott, és el akadt a lélegzete. Az ösvényen nem más jött le, mint maga Dokman! Egy ló hátán ülve baktatott feléjük, mögötte Yushin ült egy lovon, utánuk pedig pár katona. - Dokman! Ti-Kva hercegnő kirohant, egyenesen a nővére elé. A másik királyi leszármazott lecsusszant a nyeregből, és a húgára mosolygott. A hercegnő szorosan magához ölelte, és Dokman viszonozta, amit kapott. - Annyira féltem, hogy bajod esik! Hol voltál? És hogy élted túl? - Én is féltettelek! Azt hittem... Azt hittem, hogy elkaptak! - Hát, majdnem úgy is volt, de aztán... - Hercegnők, majd útközben megbeszélitek, de most indulnunk kell. Yushin szólt le a lóról, amin ült, és Ti-Kva felnézett rá. - Miért, hová megyünk? - A gályai ellenállás titkos erődítményébe. Ott biztonságban lesztek. A hercegnő bólintott, aztán a távolba nézett. - Mi az, miért nem ülsz már fel egy lóra? Mondjuk ide, mögém. Dokman szólt neki, miközben fel küzdötte magát az egyik patás hátára. - Nem lehet... Nem hagyhatjuk itt Tien-Sant-t! Neki is velünk kell jönnie, különben nem megyek sehová! - A lovad is jön velünk, hercegnő. Bidam tűnt föl a sötétben, ahogy a fekete mént vezette maga mögött, föl az ösvényen. - Nahát! Hogyhogy fel bírt állni? Ti-Kva oda ugrott a lóhoz, aki boldogan nyerített, mikor meglátta gazdáját. Guiany eközben csak ült, és Dokman-t nézte. Az idősebbik hercegnő férfi ruhát viselt, és a húgát figyelte. - Látom, nem tudod felfogni... Azt mondtam, hogy csak megvágta magát, a sebe nem mély. Egy-két nap, és olyan lesz, mint régen. Érted? Vagy elmondjam mégegyszer...? A hercegnő arcán hatalmas mosoly terült szét, és elvette Bidam kezéből a mén fejét, s maga mellé vonta a lovat. - Dehogy. Mostmár értem, csak annyira aggódtam miatta, hogy nem figyeltem... Bocsáss meg. Aztán felült a nővére mögé, mert a saját lova hátára nem tudott ülni. A lábán a vágás ugyan nem volt mély, de vigyázni kellett vele. Guiany elcsodálkozott rajta, a két testvér mennyire más. Ti-Kva olyan könnyedén ült fel a lóra... Még a kengyelt sem használta. Szinte fel röppent a nyeregbe. Amíg gondolataiba volt merülve, Bidam is felült egy lóra, és elindultak. Útközben a hercegnő elmondta nővérnek, hogy hogyan is került hozzá a pecsét, és aztán hogyan is vesztette el... Mire mindent elmondott neki, meg is érkeztek. Egy eldugott helyen találták magukat, ahol rendes házakat látni. Nemsokára egy házban voltak, a hercegnő gondosan elrendezte a lovát, aztán lefeküdt. Guiany mellé feküdt, így hárman nyomtak egy ágyat. Hiszen Ti-Kva mellett ott volt a nővére, Dokman. Milyen izgalmas egy két nap volt ez...! Aztán Guiany, Dokman, és Ti-Kva szeme egyszerre csukódott le. 24. Fejezet - Hercegnők, ébredjetek! Valaki megrázta a két hercegnő vállát, mire azokkal együtt Guiany is felkelt. Kint nem sütött a nap, ebből a farkas arra következtetett, hogy este van. Még egy alak állt az ajtóban, és az is oda jött, hogy felébressze az alvókat. A két lány nem akart felkelni, hiszen nagyon fáradtak voltak, és a hold állásából Guiany arra következtetett, hogy körülbelül hajnali három lehet. - Mi az...? Miért kell fel kelnünk? Még nincs is reggel... Guiany ki ugrott az ágyból, és az ajtóhoz szaladt. Kint rengeteg katona állt őrt, ahogy arra számított. De nem... Volt ott valami más is. Azok a katonák, akik rájuk vigyáztak, a földön feküdtek, és... És meg voltak halva! Guiany lesunyt fülekkel elhátrált az ajtótól, és a kisebbik hercegnőhöz trappolt. Körbe vették őket az ellenséges emberek! Ott volt Chil-Suc vharang, aki igazából már mester volt. Most hogyan tovább? És hogyan találtak el egyáltalán hozzájuk? Ez a hely olyan eldugott... Akkor mégis hogyhogy itt vannak? A két hercegnő gyorsan fel öltözött, és mostmár mind a ketten férfi ruhát viseltek. A farkas elcsodálkozott rajta, hogy ők ketten, bármit is vegyenek fel, nagyon jól áll nekik. Yushin, és Bidam együtt mentek velük, hogy ha esetleg valaki megtámadná őket, meg védjék a hercegnőket. De ez nem volt valószínű, mert a ház mögött, ahol laktak, volt kikötve két ló arra az esetre, ha megtalálnák őket. Csöndben le lopóztak, és felültek a lovakra. - Bidam, te menj a hercegnőkkel, én majd feltartom a csapato... - Kizárt. Te is velünk jössz! A többiek elegen vannak ahhoz, hogy feltartás őket. Amúgy, Chun-Cu hol van? Majd egy újabba alak jött le a titkos, hátsó lépcsőn. - Ott jön! Ti-Kva hercegnő feléje mutatott, aztán el komorult az arca. - Hogy fogunk öten két lóval menekülni? - Majd az egyik ló három ember visz. Yushin ötlete olyan mókásnak tetszett, hogy a hercegnő halkan fel is nevetett. - Hogy egy ló... Három embert? Azt nem lehet. Ha észre veszik a szökést, akkor simán utol érnek, mert nem tud olyan gyorsan vágtatni. Már két ember is... De nekem van egy ötletem. Ide hozzuk Tien-San-t, hátha tud vinni embert. A többiek rá bólintottak az ötletre, és Bidam indult is, hogy hozza a mént. Nemsokára a hercegnő mellett állt, és megpróbált rá fel ülni, de a mén kitáncolt oldalra, és fájdalmasan felhúzta a lábát. - Ez így nem fog menni... Miest a mondat végére ért, emberek rohantak feléjük. - Meneküljetek! Gyorsan! Észrevették, hogy nem vagytok ott! Siessetek! A kisebbik hercegnő megpróbált felülni a lova hátára, de az majdnem, hogy fel is ágaskodott. - Hercegnő, gyere már! Bidam megragadta a karját, és fel tolta a lóra. Mögé ült, s megfogta a gyeplőt. Megrúgta a ló oldalát, mire az elindult. A másik lovon Yushin ült, mögötte pedig a herceg. Tien-San öszötnösen elkezdett vágtatni, hogy gazdáját kövesse. Guiany is futott, egy iramban a lovakkal. Szíve szerint inkább futott volna gyorsabban, mint a lovak, de nem hagyhatta le őket. Az ellenséges csapatok nem lovasan voltak, de az a ló, aki három emberrel vágtatott a hátán, egyre jobban lemaradt. Ha nem tud gyorsabban menni, az ellenség martaléka lesz! 25. Fejezet Tien-San egyre jobban jött fölfelé, szinte már Guiany mellett galoppozott. A sebesült lábára is ugyan annyi súlyt osztott, mint az ép, többi háromra. Guiany a futás mellett megpróbált kapcsolatba kerülni vele, és érezte, hogy a mén elnyomja a fájdalmat. Lassan gazdájával vágtató ló mellé ugrott, és megbökte. Ti-Kva át bújt Bidam keze alatt, és bele kapaszkodott a mén nyakába. Szorosan megmarkolta a sörényét, majd lovagló ülésben elhelyezkedett a hátán. A farkasnak ismét be bizonyosodott, hogy a hercegnő kiváló lovas, és az egyensúlyérzéke, bátorsága sem utolsó. - Életveszélyes vagy, remélem tudod! Bidam átkiáltott a hercegnőnek, mire Dokman is el mosolyodott. A kisebbik hercegnő csak kihúzta magát, nem is figyelt, arra, amit mondanak. A szíve kemény volt. Guiany rettenetesen megrémült, mikor észre vette, mit érez a hercegnő. A szívében gyűlölet fakadt, és a farkas nem tudta, hogy ki iránt. Ti-Kva hercegnő gyorsabb vágtára ösztökélte a lovát, mire a másik két patás is követte. Nem nézett senkire, csak az utat figyelte. A szeme viszont könnyes volt, bár Guiany nem tudta, hogy a szél, vagy az érzései miatt. Ezt majd később ki deríti, határozta el magát. A farkas hátra nézett, és örömmel tudakolta, hogy a csapatokat már jóval le hagyták. Aztán csak vágtattak, és vágtattak... Amíg meg nem érekeztek egy másik, erődítmény szerű épületbe. Ott leszálltak a lovakról, és mindenki egy házba ment. Sokan voltak bent, de Guiany tudta, hogy ezek az emberek nem jelentenek rájuk veszélyt. Elkezdtek beszélgetni, aztán Guiany egyre álmosabb lett. Az ajtó mellett feküdt, fejét két első mancsára hajtotta. Alig tudott már ébren maradni... Aztán a szeme lecsukódott, pont akkor, mikor a nap feltűnt a horizont felett. Mikor legközelebb felkelt, már jóval a pályája felén túl járt a nap. Az emberek, akik Guiany körül voltak, nagyon zavartnak látszottak. Vajon mi bajuk lehet? A farkas elindult, hogy ki derítse. Még mindig az ajtóban volt, mikor felkelt. Elindult az udvarra, és meglepetten kezdett el hallgatózni. Bidam kiabált Yushinnal, mit kiabált, inkább ordított, hogy miért engedte vissza a hercegnőt... Mivel Ti-Kva kicsit távolabb éppen ivott valamit, ezért Guiany tudta, hogy Dokman hercegnő ment vissza. De vajon hová? Mikor a hercegnő meghallotta a hírt, félre nyelt, és köhögve fuldoklásba kezdett. Szerencsére sikerült aztán levegő vennie, és oda rohant Yushin-hoz. Megragadta a rohájánál fogva, s fel húzta a székről. - Hogy hová engedted vissza Dokman-t?! HOVÁ?!? Ti-Kva magából kikelve sikoltozott, de Chun-Cu lenyugtatta. A hercegnő leült egy székre, és mély lélegzetet vett. Guiany oda loholt mellé, és helyet foglalt a széke mellett, aztán Bidam vette át a szót. - Mégis miért hiszed azt, hogy a hercegnő, ismétlem: a hercegnő csak egy bábu a sakktáblán? - Mindenki bábu a történelem sakktábláján. Yushin idegesítő válaszától Guiany érezte, hogy Bidam lassancskán felrobban. Felállt, és az öklét készítette... - Jó jó... Azért nem verjétek meg egymást...! Ha kérhetem. Ti-Kva szépen lassan vissza nyomta a fekete ruhás fiú kezét, míg végül le ült. A farkas nem bírta tovább tétlenül, inkább elkezdett rohanni a paolta felé. Még annyit hallott, ahogy Chun-Cu ezt mondja: "Nekem van egy tervem..." Aztán csak rohant. Át mindenen, árkon, bokron... Míg végül meg nem érkezett. Mindenhol katonák álltak, és valami nyilvános vallatásról beszétek. Talán a hercegnőt akarják nyilvánosan kivallatni? Míg Guiany át tudott bújni egy résen a palota falán, ezen morfondírozott. Elindult, hogy meg keresse a hercegnőt, de nem is kellett keresnie. Ugyanis, pont a szeme előtt volt... Háttal ült neki, és farkas-szemet nézett Mi-Shil pecsét őrzővel. A pecsétőrző mellett ott voltak emberei, és a királyné, Dokman anyja, meg Yushin édesanyja is. Mi-Shil éppen szára nyitotta a száját, mikor parancsnok fia, Bo-Jong lépett elé. - Anyám, várj! A paotát megtámadták! E szavak után minden nagyon gyorsan történt. Az égből ( ahol papírsárkányok rekedtek ) papírcafatok kezdtek hullani, amin ez a sor állt: "A királyt megmentettük." Mi-Shil szeme tágra nyílt, és Guiany érezte, hogy tombol benne a düh. Ekkor újabb katonák érkeztek, azzal a hírrel, hogy rengeteg fekete ruhás katona támadta meg a palotát, és egyre beljebb kerülnek. Igen! Guiany majdnem elvakkantotta magát örömében. A gályai ellenállás emberei! Eljöttek, megmentik Dokmant-t, ezzel megdöntik Mi-Shil uralmát! Dokman hercegnő győzött! Ekkor jeges félelem markolt a farkas szívébe. A pecsétőrzőre nézett, aki ekkor már egy nyilat markolászott. Ne! MI-Shil feszített, s Dokman felállt. Szét tárta a karjait, és Guiany tisztán hallotta a gondolatait. Rajta Mi-Shil, lőj csak. Vesztettél! Aztán Mi-Shil-t is hallotta, amint a gondolatai kirepültek a fejéből. Most tényleg te győztál, Dokman... Aztán a pecsétőrző még jobban megfeszítette az íjat... És lőtt. 26. Fejezet Guiany ereiben szó szerint meg fagyott a vér. Minden olyan hirtelen, és gyorsan történt! Az Ő szemével mégis lassan látott mindent. A nyílvessző minden egyes rezdülését érezte. Csak repült, és repült... A feje forgott körben, hasította a levegőt... Aztán célba talált. Pontosan oda, ahová Mi-Shil szánta. Dokman hercegnő szívébe... Guiany is érezte, hogy mennyire meg ilyednek az emberek... A hercegnő a nyíl erejétől vissza zuhant a székre, de a farkas látta, hogy van az arcán valami különleges, valami fura. A körülöttük lévők felálltak, és hörgés futott át a tömegen. A hercegnő megfogta a nyilat, és kihúzta a ruhájából. Guiany majdnem vakkantott egyet a meglepetéstől. Dokman-t eltalálta ugyan a nyíl, és pontosan a szívénél, de nem fúródott belé! A hercegnő eldobta a nyilat, és kihúzott a ruhája alól egy tőrt. A farkas azonnal felismerte azt. A So-Jop-Do volt, az az aprócska, díszes kis tőr, ami észázadok óta a királyi család tulajdonában volt. Mikor az ikrek születésekor Dokman hercegnőt elvitte a szolgáló, Shokva, az édesapja mellé adta ezt a tőrt, hogy megvédje. És meg is tette. A tőr mentette meg Dokman hercegnő életét. A farkas leg szívesebben oda rohant volna hozzá, de tudta, hogy annak nem lett volna jó vége. Mi-Shil arcáról nem leehtett le olvasni semmit, mint úgy álltalában sem. Az egyik embere oda bólintott egy katonának, mire az ki adta a parancsot: "Támadás!" Guiany ekkor már nem tétovázott tovább. Nem érdekelte semmi! Oda rohant a hercegnőhöz, és fenyegetően vicsorgott a katonákra. Ám mikor az egyik meg próbálta megdöfni, megtörtént az, amit Guiany még csak álmaiben sem mert gondolni. Kinyílt a kapu, és egy fekete ló lépett be rajta... A hátán ott ült Ti-Kva hercegnő, és női ruhát viselt. Mögötte ott volt Bidam, egy nagy nagy sereg élén. Olyan jól össze jött ez az egész...! A kisebbik hercegnő testvére mellé léptetett, és felhúzta a ló hátára, szerszám ugyanis nem volt rajta. Eközben oda lent megkezdődött a harc. Rengeteg katona kardozott egymással, de Bidam megragadta a mén sörényét, és kivezette a térről. Allcon, és a két tanácstag, akik szintén részt vettek a nyilvános vallatáson, követték Őket. Dokman leugrott a lóról, - húga követte - és a fiú felé fordult. - Mi-Shil nem juthat ki a palotából! Menj utána! Bidam bólintott, és el is tűnt. - Hercegnők, gyertek utánam! Allcon mind a két hercegnő karját megragadta, és elindult előttük. Guiany hűségesen követte őket, és egyszobában kötöttek ki. - Maradjatok itt, amíg nem szólunk! Dokman akart még valamit mondani, de nem tudott, mert Allchon el is ment. Ti-Kva hercegnő elterült az ágyon, amely a szobában volt, és le hunyta szemét. Guiany fel ugrott mellé, és Ő is követte barátja példáját. Nemsokára mind a kettőjük szeme lecsukódott, aztán el is aludtak. A farkas szeme azonnal fe pattant, mikor meghallotta Dokman-t beszélni. Felnézett, és meglátta, hogy Bidam-mal beszélget. Felállt, és nyújtózott egyet. A két ember olyan elmélyülten beszélgetett, hogy nem is vették észre a melléjük sétáló Guiany-t. - Bidam, a gályai ellenálláshoz vezető úton az egyik fa alatt elástam egy dobozt. Elhoznád nekem? - Persze, hercegnő. Aztán az alvó Ti-Kva-ra nézett. - Ő jól van? Dokman húgára pillantott, és elmosolyodott. - Persze, semmi baja. Csak nagyon kifárasztotta ez a hét... A fiú bólintott, aztán el is indult. Guiany vele ment, és alig tudta tartani az iramot. Bidam nem volt fáradt. Tele volt energiával, ezért egészen a fáig rohant! A farkas úgy érezte, olyan gyorsan rohan, mint Tien-San. Mikor végre meg érkeztek a szalagokkal feldíszített fához, Bidam-on nem is látszott, hogy csak rohant. Elkezdett ásni, és nemsokára koppant valamin a keze. Egy hosszú, zöld dobozta nyitott ki. Guiany megrémült, mert tudta, hogy nem szabadott volna felnyitni. Az a levél a hercegnőé, és Bidam nem volt felhatalmazva rá, hogy ki nyissa. Mikor meglátta a szöveget, fennhangon olvasni kezdte. - Mi-Shil-t meg kell ölni, és helyre állítani a rendes uralkodást. Az arca fehér lett, és nem késlekedett. Elindult a hercegnőhöz, de most nem futott. Guiany mellette sétált, és érezte, amit Ő. Szomorú, rémült volt, és ami a legfontosabb: becsapottnak érezte magát. A farkas már egy ideje észlelte, hogy a szíve körül egyre vastagszik a kő... Minden ilyen dolog megártott neki, egyre jobban bezárkózott. Guiany a hercegnő szobájába is követte. Az arca kemény volt, mint a kő, és úgy is ült le Dokman-nal szembe. A szobában négyen voltak, mert Ti-Kva hercegnő is ott volt, és bár az asztalnál ült, éppen valamit olvasgatott. - Elhoztad, amit kértem? - Nem találtam meg. Guiany felnézett a fiúra, aki továbbra is megtörhetetlen volt. De miért? Ő is Mi-Shil ellen volt, akkor miért baj neki, hogy meg kell ölni? Az al evél meg amúgy is régi már... Még Jin-Ji király írta, aki közel állt Mi-Shil-hez. - Nem? A hercegnő szeme kerek lett, de a farkas érezte, hogy Dokman tudja: Bidam nem monnd igazat. - Bidam. A bizalom lesz a kapcsolatunk alapja. Soha nem fogunk egymásnak hazudni, rendben? A fiú bólintott de nem nézett a hercegnőre. - Most pedig megkérdezem. Milyen kapcsolatban állsz te Mi-Shil-lel? A fiú most először nézett Dokman ra. A szbában egyszerre feszült lett a légkör. Erre a kérdésre Ti-Kva feje is felemelkedett a könyvből, és Bidam-ra nézett. A fiú egyik hercegnőről a másikra nézett, végül nyelt egyet. Ti-Kva letette a könyvet az asztalra, és össze vonta szabályos szemöldökeit. - Én és Mi-Shil... 27. Fejezet - Semmilyen kapcsolatban nem vagyunk. A szobában megdermedt a levegő, még a legkisebb hercegnő sem mozdult. Az asztalt bámulta, aztán valamilyen oknál fogva fellélegzett. - Akkor jó... Már kezdtem azt hinni, hogy valamilyen rokona vagy. Guiany Ti-Kva-ra nézett, aki kissé zavarban volt. Bidam, és Dokman még mindig farkas-szemet néztek egymással, de a másik hercegnő felállt, és nyelt egyet. Aztán hátat fordított nővérének és katonának, majd a farkasra nézett. Guiany látta rajta, hogy kétségbe van esve. Végül Ti-Kva vissza fordult, és egyik emberről a másikra kapkodta a tekintetét. Aztán elkezdett hátrálni az ajtó felé, majd intett egyet. - Akkor én megyek is...! Aztán választ se várva, kirohant az ajtón. Guiany utána vetette magát, de mire kiért, a hercegnő már eltűnt. Most azon volt a sor, hogy használja az orrát. Ti-Kva hercegnőnek mindig rózsaillata volt, és a farkas nagyon jól ismerte azt a szagot. Bele szimatolt a levegőbe, és egyből tudta: balra kell mennie. Már egy ideje futhatott, mikor megpillantotta a lány rózsaszínű ruháját. Egy apró tavacska szálán ült, és ujjait rágcsálva tekintett a tó tiszta vizébe. Azon varázslatosan megcsillant a Hold fénye, s egyenesen Guiany szemében látszott viszont. Odakocogott a hercegnő mellé, és leült. Az nem nézett rá, de a farkas tisztán érezte, mennyire feszült. Megbökte a karját, mire bele markolt Guiany bundájába, és szorosan magához húzta. - Miért hazudik neki? Miért nem mond igazat Bidam a nővéremnek?! Guiany mély levegőt vett, és magába zárta a rózsa édeskés illatát. Aztán kibújt az ölelésből, és belenyalt a vízbe. A hercegnő összetörve ült a tó szélén, és továbbra is a vizet pásztázta. Aztán lépések hallatszottak a hátuk mögül, de Ti-Kva annyira el volt mélyülve a gondolataiban, hogy meg se hallotta őket. Mikor az alak leült mellé, akkor "ébredt föl". - Bidam! Te jó ég... Nagyon megijesztettél! Aztán nagyot sóhajtott, és ismét a vizet nézte. Guiany mögéjük ült pont úgy, hogy a feje át kandikált a vállaik fölött. Hosszan hallgattak, és Guiany érezte, amit Ők. A hercegnő nem nagyon érezett semmit, de Bidam igen. Egy kérdésen rágódott, amit föl akart tenni Ti-Kva-nak, de nem merte... - Honnan veszed... Honnan veszed, hogy nem mondok igazat a nővérednek? A kérdés úgy érte a hercegnőt, mintha leöntötték volna egy pohár vízzel. Beharapta az alsó ajkát, és a farkas érezte, hogy most Ő rágódik magában. Elmondja neki...? Vagy ne...? Aztán döntött. - Az arcodból. Bidam a hercegnőre nézett, és felvonta szemöldökét. - Az arcomból? És abból hogyan olvasol? - Könnyen. Még a vak is látja, mennyire feszült voltál. Ez arra utal, hogy hazudtál neki... Bidam a földre csapott, és Guiany érezte, hogy ebben a pillanatban legszívesebben embert ölne, olyan ideges. - NEM hazudtam neki! Ti-Kva felpattant olyan erővel, hogy majdnem rálépett Guiany-ra. - Na persze! És ezt higyjem is el? Hazudtál neki! De miért?! Bele egyeztél, hogy nem hazudtok egymásnak, nem? Akkor miért, mégis miért tetted?! Bidam is felállt, és a hercegnőre nézett. Egy darabig néma csöndben álltak, aztán a fiú törte meg a csöndet. - Mert... Mert Mi-Shil... Ti-Kva elfordította az arcát, majd egész testében megfeszült. A szemében könnyek csillogtak. - Mégis hogy várhatod, hogy valaki legyen belőled, ha nem mondasz igazat...? Aztán ismét nem várta meg a választ, hanem futásnak eredt. Guiany utána ment, és követte. Csak futottak, a szembeszél könnyeket csalt a farkas szemébe. - Mi-Shil az anyám! Hallotta maga mögött a választ, amit a hercegnő várt. Ti-Kva megtorpant, és a ruhájába markolt. Aztán nem nézett vissza, csak kitört belőle a sírás. Zokogott, de csak futott tovább. Meg sem állt a palotáig, ahol egyből a szobájába rohant. Lerogyott az ágyra, és elaludt. A farkas követte példáját, felfeküdt mellé az ágyra, és lehunyta a szemeit. Mikor másnap reggel felébredtek, csak annyit lehetett hallani, hogy a Thea - Erőd - ahol Mi-Shil tartózkodott - megadta magát. A hercegnő kirohant az udvarra, ahol lova várta. Felült a hátára, és elvágtatott. Guiany nem értette, miért, de követte. Az erődig vágtattak, ahol a hercegnő lecsúszott a lóról, aztán berohant egy szobába. Az ajtó mellett azonban megállt, mert a nővére, Bidam, és Mi-Shil már bent volt. Csak a pecsétőrzőre számított, ezért nem ment tovább. A farkas mellette állt, és minden hallott, amit Dokamn hercegnő gondolt magában. "Mi-Shil korszak... Viszlát!" Vagyis... A pecsétőrző meghalt volna...? Erre a kisebbik hercegnő is rájött, mikor a nő keze lecsusszant a szék karjáról... Ekkor előrelépett, de nem érdekelte semmi. Guiany követte, és meglátott pár méreggel teli volt üvegcsét. A kis hercegnő csak ment, és nem érdekelte, mikor elhaladt nővére, és Bidam mellett. Azok összenéztek, és a farkas tudta, most egymástól kérdezik, hogyan került ide a hercegnő. Ti-Kva leborult a szék előtt, és szeméből szivárogtak a könnyek. Guiany mindent hallott, amit a pecsétőrzőtől kérdezett magában. Most nem látott gyűlöletet, nkább sajnálatot, és fájdalmat. Bár a hercegnő nem szerettel Mi-Shil-t, a halála mégis nagyon, nagyon megviselte. "Miért mentél el? Miért, miért, miért, miért?!" Aztán Ti-Kva hercegnő megragata a pecsétőrző kezét, és elkezdett sírni. 28. Fejezet A teremben olyan csönd volt, hogy Guiany fülei meghallották, ahogy az ajtóban álló őr lélegzik. Szóval vége. Mi-Shil, a pecsétőrző, aki annyi éven át küzdött a trónért, és aki rengeteg bajt, keserűséget hozott a királyi családra, most ott ül, és már nem lélegzik. Ti-Kva hercegnő elengedte a kezét, megtörölte a szemét, és felállt. A nővérére, majd Bidam-ra nézett, aztán vett egy mély levegőt. Megfordult, és elindult az ajtó felé. Guiany megbökte a kezét, mikor mellé ért, de a hercegnő le se nézett rá. Csak ment, és ment... A farkas érezte, mekkora megkönnyebbüléssel tölti el, hogy senki nem próbálta megállítani, vagy nem jött utána. Kint felült a lova, Tien-San hátára, majd lépésben elindult vele. Ahelyett, hogy vissza, a palotába ment volna, inkább egy hegy felé vette az irányt. A többi ember, aki a szobában volt, közben kijött, de megállt az ajtó előtt. Guiany elhatározta, hogy most nem foglalkozik velük. A ló fejéhez lépett, aztán követte. Egy sziklaszirten kötöttek ki, amelyről belátni az egész tájat. A farkas úgy érezte, abban a pillanatban a világ közepén van. A hercegnő leszállt a ló hátáról, aztán csak állt. Bal kezével simogatta lova bársonyos nyakát, és a távolba tekintett. A farkas tudta, hogy nem gondol semmire. Egyszerűen csak van. A hercegnő úgy érezte magát, mintha egy porszem lenne. Érdekes. A feje tele volt gondolatokkal, de nem gondolt semmire. Nem, nem sírt, nem zokogott. Szomorú sem volt, egyszerűen csak állt. Talán a lelke nem is evilágon jár... - Gondoltam, hogy itt vagy. A hangra megfordult, és Dokmant, meg Bidam-ot látta. Hogy kerültek ide? - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? A lány ugyan azt kérdezte meg nővérétől, mint az előbb a farkas magában. - Onnan, hogy mindig ide jössz, ha valami gyötör. Aztán mind a hárman a dombok felé fordultak, és csak álltak. Most hárman tették azt, amit az előbb egyedül, a hercegnő. Guiany a szikla legvégén ült, és élvezte, ahogy a tiszta, friss és hideg levegő az orrára csap. Lehunyta a szemét, és felemelte szürke szőrrel fedett fejét. - Mi-Shil az anyám. Bidam fojtott hangját lehetett hallani, amint kinyögte ezt a két, nehéz szót. Dokman hercegnő felé fordult, de Ti-Kva nem. Ő csak nézte a tájat. - Hogy az anyád? Az hogy lehet? Nem volt megdöbbent, inkább csak kíváncsi. Aztán Bidam mindent elmesélt, hogy Jin-Ji király az apja, és miután a pecsétőrző letaszította Őt a trónról, már rá, a fiára sem volt szüksége. Mikor mindent elmondott, Ti-Kva is vissza fordult, és Guiany is lemászott a szikláról, s a lábukhoz lépett. A hercegnő felnézett Bidam-ra, és elmosolyodott. - Most sokkal könnyebb, nem igaz? - Mégis mi? - Hát az, hogy elmondtad. Könmnyebb lett a szíved, nem igaz? - De. A szavak olyan gyorsan, és erősen röpködtek a levegőben, hogy a farkas nem is tudta, melyiket hallgassa. Aztán a három ember elindult le a hegyről. A ló követte gazdáját, és Guiany mellé szegődött. Mikor a kisebbik hercegnő a szobájában volt, leült az asztalához, miközben Guiany ott volt a lába mellett folyamatosan. A lány észre vette, hogy egy levél hever az asztalán. Kinyitotta, majd fennhangon olvasni kezdte. - "Most pedig, Ti-Kva hercegnő, ég veled. Még a fiatalkor kedves álmai nem engednek gondot férni hozzád, de eljön egyszer az idő, mikor a tapasztalás égető nappala téged is felébreszt. Ha majd a felébredés kínos óráiban e levelet előveszed, jusson eszedbe: a felébredés kínos óráit én is megéltem, azonban szerelmemet Shilla, s bizodalmamat az örök sors iránt hűen megőriztem, s hidd el nekem, ki e kettőt bírja, az füstbe ment remények után sem fog vígasztalás nélkül maradni. Mi-Shil." A hercegnő kiejetette kezéből a levelet, s a földre rogyott. Zokogott, ahogy csak tudott. Guiany nagyon megrémült, mert tudta, hogy ezek igazi, szívből jövő könnyek. Most mit tegyen? A leg kézenfekvőbb megoldás az volt, hogy oda bújt hozzá, és lenyalogatta a könnyeit. De azok nem akartak elfogyni. Csak folytak, folytak, és folytak... A hercegnő felmászott az ágyára, és a párnába fúrta arcát. Az legalább elfolytja a könnyeket. Guiany nagyon sajnálta a hercegnőt, mert átérezte, amit Ő. Fájdalom, egyedüllét, szomorúság... És még annyi, de annyi érzelem! Aztán egyszercsak minden megszűnt, a hercegnő elaludt. Guiany-nak most volt ideje rá, hogy mással foglalakozzon. Megpróbálta megkeresni Bidam-ot a fejében. És igen... Meg is találta! De hogy kerül Ő oda? Mi-Shil emberei között volt... A vezérük... Vagyis: Átvette a pecsétőrző helyét...! És Ő... Ő most... Ő most nem jó szándékú! Gonosz lesz, mint az anyja! Ne! Guiany feje megfájdult, és levetette magát az úgyra. Most ne. Most semmire sem akart gondolni. Ebben a pillanatban tele volt a feje. Nem akart a két hercegnőre. Shillára, a háborúkra, se Bidam-ra gondolni! Semmire. Lehunyta a szemét, és elaludt. - Hercegnő! Hercegnő! Az apja! Őfelsége! - Mi? Mi van vele?! A lány szeme azonnal felpattant, és kiugrott az ágybból, Guiany pedig követte. Mikor oda értek, a hercegnő berohant a szobába, és leült a király ágya mellé. - Apám! Apa! Kelj fel, hallod? Kelj fel, Mi-Shil végre meghalt! Az ágy másik oldalán Dokman volt, középen pedig a király feküdt. Megfogta a lányai kezét, és utoljára elmosolyodott. - Shilla... Shilla mostmár a tiétek. Dokman lesz a vezetője, és te pedig kövesd Őt, lányom... Azzal kihunyt belőle az élet. Mindkét hercegnő elkezdett sírni, és apjuk kezét markolászták. Már megint... Guiany olyan nehéznek érezte a szívét, hogy egyszerűen nem tudott magával mit kezdeni. Megfordult, és elkezdett rohanni. Rohant, rohant, rohant, és csak rohant. Olyan sebesen futott, mint mikor füveket keresett Chom-Jong hercegnő sebére. Mikor kiffulladva egy fának dőlt, nem gondolt semmire, csak lefeküdt a földre, és lehunyta a szemét. Azóta egy hét telt el, és Guiany Ti-Kva hercegnő mellett állt, és figyelt. Aztán egy ember elkiáltotta magát, mire mindenki újjongani kezdett. - Őfelsége közeleg! Aztán a farkas meglátta Őt. Dokman hercegnő, bocsánat, mostmár Dokman királynő lépett elő. Egy sor Vharang, majd katona kísérte. Mindenki meghajolt előtte, és felsétált a székéhez. Tehát itt tart. Az a lány, akivel Guiany először férfi ruhában, összetörve találkozott, aki megküzdött Mi-Shil-lel és legyőzte, most tényleg, tényleg Ő az, Ő egész Shilla királynője! Aztán Guiany meghallotta Yushin gondolatait. "Királynő, bármimet oda adom, habozás nélkül." Aztán pedig Bidam hangját hallotta a levegőben... "Királynő, mindenedet elveszem, habozás nélkül." 29. Fejezet Hihetetlen, mennyire repül az idő! A történtek óta majdnem öt teljes év eltelt! Hát nem repül az idő...? Guiany éppen a Védőrség ajtajában feküdt, és Bidam hangját hallgatta. Az kihallgatott valakit, aki a Gályai ellenálláshoz tartozott. A királynő ugyanis parancsba adta Yushin-nak, hogy számolják föl az egyletet, de ez nem történt meg. A farkas félig lehunyta a szemét, és nagy levegőt szívott be. Bidam nagyon, de nagyon megváltozott. Mikor a farkas először találkozott vele, olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek. Játékos volt, és semmit sem vett komolyan. Aztán olyan kitartó, és elszánt emberek közé került, akik nagy hatással voltak rá. A hercegnő szolgálatába szegődött, aztán Vharang lett belőle, végül most a Dokman királynő által szervezett, Védőrség hadnagya lett. Ennek az őrségnek az volt a dolga, hogy mindenki után kémkedjen, és senkiben se bízzon meg. Bárkit, aki gyanús volt egy kicsit, azt letartóztatták, és kihallgatták. Ha nem volt bűnös, akkor elengedték, ha bűnös volt, akkor viszont megbüntették, esetleg ki is végezték. Yushin-ból hadvezér, Shilla legjobb kardforgatója lett. A had, melynek élén állt, éppen a napokban tért vissza egy csatából. Allchon lett a parancsnoka, Chun-Cu pedig megtanult lovagolni. És hogy Ti-Kva hercegnővel mi történt... Az egyszerűen felfoghatatlan! Teljesen megváltozott. Persze a politikát még mindig bonyolult, és unalmas dolognak tartotta, de annál jobb elfoglaltságot tallát magának. Naponta kijárt egy hegyre, ahol kardozni gyakorolt. Persze nem egyedül volt, mert Guiany ott volt vele, bárhová is ment, és Bidam is elkísérte ilyenkor. Sokkal fontosabb dolgai is voltak, de naponta szakított egy órát a hercegnőre. Azért tett így, mert még mindig állt a dolog, hogy Bidam a hercegnő hivatalos tanítója. És valljuk be: neki is jó lesett a szabadban lenni egy órát. Mert naphosszat a papírok, és emberek között volt. Mostmár sokkal magasabb colt a rangja, de Guiany nagyon aggódott egy dolog miatt. Bidam kezdett valahogy... Valahogy más lett. Igen, ez rá a jó szó. A fiú teljesen megváltozott. A ruhája ismét fekete volt, de már a jelleme is. Bár jól titkolta, a farkas tudta, hogy mikor elsőnek találkozott vele, igaza volt. Már akkor is érzett vaalmit, amitől az egész meber olyan homályos volt... És igen. Ez most kezdett kibontakozni. A farkas felállt az ajtó mellől, és kisétált az udvarra. Ott katonák járőrőztek, de nem érdekelte. Rájött, hogy nem igazán veszik Őt észre, és ennek örült. Bele szagolt a levegőbe, és megérzte a királynő illatat. Ott volt az az ismerős, rózsaillat is, és ebből arra következtetett farkasunk, hogy ott találja a hercegnőt is, ahol a királynő van. Mikor elindult, jeges szél csapta meg az oldalát. Aztán az égre nézett. Már éppen sötétedett, az udvart csak a fáklyák fénye világította be. Guiany az eget nézte, és az orrára esett valami hideg. Nahát! Egy hópehely landolt az orrán, és egyből el is olvadt. Itt a tél! És valóban: December közepén jártak már. Újult erővel kezdett futni, s el is érte a két lányt. Azon a hejen ültek, ahonnan az egész palotát belátni. Mikor meglátták a farkast, Ti-Kva oda hívta magához. - Szerinted nem fázik szegény? Mert eléggé hideg van... Dokman királynő elmosolyodott, és megrázta a fejét. - Dehogy. Vastag a bundája, és az megvédi Őt a hidegtől. Ha tudná a királynő, mennyire igaza van...! Guiany eggyáltalán nem fázott, de azért nagyon jól esett neki, mikor a hercegnő aggódott érte. 30. Fejezet Egyszercsak Yushin jelent meg, mögötte ott lépkedett Allchon. Megálltak a királynő előtt, és Yushin letérdelt. A hercegnő felpattant, de Dokman királynő csak ült. Egy darabig néma csönd volt, és Guiany érezte, hogy a királynő gondolkozik valamin. Végül felállt, és a férfira nézett. - Miért jöttél ide? - Felség, kérlek, hallgass meg. Lehet, hogy az ellenállás tagjai köztünk vannak, de nekem semmi közöm hozzájuk! Ti-Kva hercegnő leült a mögötte álló székre, és az ölébe vette Guiany-t. Milyen erős! A farkas nem volt könnyű, neki mégis sikerült fölvennie. Bele markolt a bundájába, és ott melegítette a kezét. A királyő arca eltorzult, és elnézett a távolba. Aztán a tekintetét Yushin-ra vetette, és Guiany érezte, nemsokára sírni fog. A királynő nagyon szerette Yushin-t, és nehezére esett, mikor döntenie kellett felőle. Aztán elkilátotta magát. - Bidaam! A fiú egyből ott termett, mintha csak a hívásra várt volna. - Igen, felség? - Engedélyt adok rá, hogy kezdetét vegye Yushin tábornagy kihallgatása. A fiú bólintott, majd jelzett a katonáinak, hogy vigyék el a tábornagyot. Azok elvitték Yushint, Guiany pedig kiugrott a hercegnő öléből. Ti-Kva is felállt, majd leporolta a ruháját. Most egy arany-, és kék színű ruhát viselt, amelly Guiany szerint nagyon jól állt neki. A farkas már nagyon álmos volt, és elege is volt a mai napból. Így úgy gondolta, hogy inkább vissza vonul a helyére, Ti-Kva hercegnő palotájának hátuljába. El is indult, és még beérte Bidam-ot. Mikor elsétált mellette, megcsapta valami különös, amitől meg kellett állnia. Bidam lehajolt, és végig simította az állat fejét, nyakát, és hátát. Guiany ijedten ugrott egyet, mikor a keze hozzá ért. Dehát ebből az emberből sugárzik a rosszindulat! Olyan, mint egy fertőzés... Megtámad, csöndben lappang, végül egészen elborít, s megöl... - Hát neked meg mi bajod? Aztán megvonta a vállát, és tovább ment. Ez az ember... Guiany nem is győzte hangsúlyozni, mennyire más lett. Gonoszság férkőzott a szívébe. Talán akkor, mikor Mi-Shil, az anyja teli beszélte a fejét... Igen, most pontosan olyan lett, mint Ő, a volt pecsétőrző. A farkas láttot valamit, ami a végső célja... De neeem... Az nem lehet! Még Guiany sem volt benne biztos, mit lát. Talán ha ezt most hagyja, később ki derülhet. Inkább futásnak eredt, s háta mögött hagyta az alakot, aki fekete, sötét ruhába volt öltözve. Miért lett ilyen? Pedig Guiany annyira, de annyira bízott benne, hogy valamilyen jó ember lesz majd belőle... Csak futott és futott, amíg el nem ért a palota hátuljáig. Ott megkereste a helyet, ahol mindig feküdni szokott, és leheveredett. Már éppen lehunyta a szemét, mikor egy hangot hallott. - Farkas! Farkaas! Ti-Kva hercegnő suttogott a dötétben, és Őt hívta. Guiany nagy nehezen felállt, és oda sétált a hercegnőhöz. Mennyire más volt...! Ő olyan kedves, és gyengéd volt, nem úgy, mint Bidam. Ti-Kva lehajolt hozzá, lehelete meglátszott az esti, hűvös Decemberi levegőben. Megsimogatta a fejét, majd így szólt. - Farkas, nem akarsz bent aludni velem? Mert itt kint eléggé hideg van... - Hercegnő, mit csibálsz te itt kint ilyenkor? Ti-Kva megdermedt a hangtól, és lassan felegyenesedett. Megfordult, Guiany pedig mellé állt. Nem más volt előttük, mint Bidam. A fiú a farkasra nézett, és elmosolyodott. - Csak nem vele beszélgetsz? Bökött Guiany felé a legyezőjével, amely mindig nála volt. A hercegnő kicsit ostobán éreztem agát, hogy egy állattal beszélgetett... Aztán eszébe jutott, hogy Ő hercegnő, és kihúztam agát. - De igen. A farkassal beszéltem. Mert mással nem nagyon tudok... A palotában mindenki unalmas. Minden ember csak a politikáról tud beszélni... Hogy hogyan verjék át a másikat... Mi mást tehetnék...? Aztán elindult, hogy benejen a szobájába. Guiany követte, s mikor majdnem beértek a lakosztályba, Bidam a hercegnő után szólt. - Hercegnő, velem bármikor beszélhetsz, ha akarsz. Ti-Kva megállt, de nem fordult vissza, csak félig. Bólintott, aztán besétált a szobájába. 31. Fejezet Guiany az ágyon feküdt, hátát félig befedte a puha, meleg takaró. Borzongató érzés volt belegondolni, hogy a hétköznapi társai most kint, a hidegben, és fagyba próbálják átvészelni az ájszakát. Míg Ő, Guiany, akit emberek fogadtak a barátságukba, itt fekszik a barátja, egy hercegnő mellett, aki az igazak álmát alussza, és semmi, de semmi gondja nincsen. Vadásznia csak néha kell, mert a királyi konyhán, ahol a palotában élőknek főznek, mindig vissza marad valami étel, amit nem kidobtak, csak egyszerűen megmarad, és a hercegnő meghagyta, hogy ilyenkor azokat mindig a farkas kapja meg. Ritkán azért jól esett Guiany-nak újra vadnak, és szabadnak lenni... Már kiskorában is különös kölyök volt, mert mindig mást csinált, mint a társai, testvérei. Őt jobban érdekelte a többi, erdei állat, azonban nagy figyelmet fordított az emberek felé is. Apja sokszor mondta neki, hogy semmi áron se menjen közel a kétlábúakhoz, de a kis farkasnak különös képessége bontakozott ki. Értette, amit az emberek beszélnek, és érezte, hogy melyik rossz, és melyik nem. Így mindig biztonságban volt, ha esetleg mégis közel merészkedett volna egy emberhez. És Guiany tudta, hogy a mostani barátai, akiket e kaland végén sem fog soha, de soha elfelejteni, jó emberek. Bennük megbízott, és tudta, hgoy még Bidam sem ártana neki annak ellenére, hogy milyen emberré kezdett válni... Bár a farkas mélyen gondolataiba merült, és ilyenkor általában el is alszik, most nem így volt. Nem aludt el. Nem tudta miért, de egyszerűen nem jött álom türkizkék szemére. Egy ideig még próbálkozott, és mindent bevetett, hogy az álmot magához csalogassa, de az leragadt valahol messze innen... Így nem volt mást tenni, inkább kibújt a takaró alól, és leugrott az ágyról. Az ajtóhoz sétált, s résnyire nyitotta a lábával, aztán kidugta a fejét. Gyönyörű látvány tárult elé! Az egész palotát majd öt centiméteres, kristálytiszta, sebzetlen hó fedte. Olyan volt, mintha az is takaró alatt lett volna... A felhők még mindig ontották magukból a nagyobbnál nagyobb pelyheket, Guiany pedig eggyé akart vállni ezzel a csodával. Kibújt a rásen, majd hátsó mancsával belökte, hogy újra bezáruljon. A felhők miatt nagyon sötét volt, mert eltakarták a holdat. Le ügetett a lépcsőn, s egyenesen bele gázolt a pelyhes anyagba. Milyen csodálatos érzés volt! Mivel ott a bundája, nem fázott, csak annyit érzett, ahogy a fehér hó körbeöleli. Aztán csak futott, és futott... Végül kiemelegedve, fáradtan rogyott le a hercegnő palotájának bejárati lépcsőjére. Nem is kell neki takaró! Hiszen egy farkas! Melegen tartja a szőre, és most itt fog kint aludni. Leheveredett, majd lehunyta a szemét, és most az álom nem váratott sokáig magára. 32. Fejezet Másnap reggel arra ébredt, hogy hópelyhek csiklandozzák az orrát. Felemelte a fejét, és tüsszentett egyet. Annak erejével fel is állt, és megrázta magát. Aztán besétált a hercegnő palotájába, és megkereste a szemével. A hercegnő egy asztal előtt ült, és nagyokat ásítva éppen a haját fésülte. Guiany a széke mellé ült, és Ő is elkezdte tisztogatni magát. - Hát tem eg hol jártál? Ti-Kva fél kézzel megsimogatta Guiany fejét, aztán visszatért a hajához. Egy ideig még fésülte, aztán felállt. Megigazította a ruháját, és kisétált az udvarra. A hercegnőknek álltalában szolgálók csinálják a hajukat, és a ruhájukat is, de ez a hercegnő szerette maga elvégezni az ilyesfajta dolgokat. A farkas követte az udvarra a hercegnőt, s magába szívta a telet. Olyan friss volt kint az idő, mintha tegnap este egy teljesen új világ született volna. Ki tudja... Talán így van. Ti-Kva mögé egy sor szolgálólány, és katona sorakozott, hiszen a királyi család tagjait mindig kísérték. Mivel a királynő palotája felé igyekezett, a farkas arra következtetett, hogy a hercegnő nővérével akar beszélni. Besétált a palotába, a farkas pedig követte. A királynő bent volt, és a trónusán ült, látszólag gondolkozott valamin. Mikor meglátta a húgát, rá mosolygott. - Nővérem, mondd csak, rá érnél egy kicsit? - Persze, ülj csak le. A hercegnő leült egy székre, Guiany pedig mellé helyezkedett el. - Mit szeretnél kérdezni? Ti-Kva kissé feszült volt, és egy sóhajjal próbálta elvezetni a fölös energiákat. - Hát, van itt egy dolog amit nem igazán értek. Azt tudom, hogy Bidam, és Yushin a te bal, és jobb kezed. És most a bal kéz csúnyán megütötte a jobbat... De ennek mi haszna van? Bidam állítja, hogy Yushin-nak itt a helye, meg hogy nem szabadna elküldened... De közben látszik rajta, hogy az a célja, hogy Yushin eltűnjön a színről. Ennek... Ennek mi értelme van? Dokman királynő csak ült, és maga elé meredt. Végül húgára nézett, és megfogta a kezét. - A politika már csak ilyen. Körül vagyunk véve emberekkel, de nem tudhatjuk, melyiknek mi a szándéka. Éppen ezért, azt a látszatot kell keltenem, hogy az összes, hozzám közel álló emberben teljesen megbízom. De ez nem így van. Pontosan tudom, hogy Bidam-nak htsó szándékai vannak. Az emberek ilyenek, ez ellen nem lehet mit tenni. Én két elv alapján uralkodok. Az egyik az, hogy bízz meg mindenkiben. A másik az, hogy senkiben, de senkiben ne bízz meg. A kettő ellentmondásos, de ilyenkor jön létre a felszínes nézet. Felszínesen szemlélem az embereket: így Ők elhiszik, hogy vakon bízom bennük, és nem is feltételezik, hogy nem így van. Pedig nem így van. Pontosan tudom, kinek mi az igazi szándéka. - És Bidam-nak mi? A királynő elmosolyodott, aztán elengedte húga kezét. - Bidam... Nos Ő, külön eset. Bár tudom, hogy mi a szándéka, akkor is bízom benne. Bidam hatalmat akar... Minden, és mindenki felett. - Hatalmat...? Hogy érted? - Ő király akar lenni. Guiany hegyezte a fülét, és egyből leesett neki a dolog. Ha elküldi Yushin-t, akkor az egyensúly felborul... - És Bidam király lehet. Ti-Kva hercegnő fejében ugyan azok a gondolatok játszódtak le, mint a farkaséban, de az utolsó szavakat hangosan mondta ki. - Mostmár érted? És kérlek, te se bízz meg senkiben. A palotában még a falnak is füle van, így nagyon vigyázz, miket beszélsz attól függetlenül, hogy hercegnő vagy, érted? - Értem. És köszönöm. A testvérek egymásra mosolyogtak, aztán a hercegnő távozott. Tehát ez Bidam titkos terve! A terv, ami megtörhetetlen... A farkas bele borzongott a dologba, és mégjobban kirázta a hideg, mikor meglátta, hogy a hercegnő a Védőrség tanácsháza felé tart. Miért megy oda? Nemsokára kiderül majd. Ti-Kva bement az ajtón, és bent egy csapat férfi állt föl egyszerre. A Védőrség parancsnoka látszólag meglepett volt, és a hercegnőt fürkészte, de Ti-Kva végignézett a tömegen. Guiany felismert több embert is. Ott volt Hajong, Bojong, Sejong, és Solvon úr is. Még volt ott egy férfi, akinek bal szeme alatt vágás volt, de Őt nem ismerte fel a farkas. - Magunkra hagynátok a parancsnokkal egy kicsit? A bent lévő emberek bólintottak, és egyessével kisétáltak. A hercegnő eközben leült az asztalhoz, a parancsnok pedig követte a példáját. Guiany felugrott az egyik székre, és onnan figyelte az eseményeket. - Nos, miért jöttél, hercegnő? - Nem Te mondtad, hogy veled bármikor beszélhetek? Bidam elmosolyodott, aztán bólintott. - De igen. És miről szeretnél beszélgetni? - Mit gondolsz a nővéremről? A parancsnok összevonta a szemöldökét, és a hercegnő arcát fürkészte, de az kemény volt, mint a kő. - Ez meg milyen kérdés? - Azt kérdeztem, mit gondolsz róla? Szerinted Ő milyen ember? - Nos... Őfelsége nagyon különös nő. Mindenkivel el tudja hitetni, hogy bízik bennük, de igazából ez nem így van. Pontosan tudja, kinek mi a szándéka... Guiany a hercegnőre nézett, aki zavartan nyelt egyet. Bidam ezt meg honnan tudja?! Dokman királynő pontosan ezeket mondta a hercegnőnek...! - És szerinted, azt is tudja, neked mi? Bidam megvakarta az állát, és nevetett. - Hogy nekem? Honnan veszed, hogy van bármi hátsó szándékom? - Hát nem azért eszeltál ki ilyen felbonthatatlan tervet, hogy Yushin-t eltüntesd a színről, és te lehess a király? Felelj őszintén: nem ez volt a szándékod? Bidam arcáról lehervadt a mosoly, és a hercegnőről az asztalra nézett. Guiany érezte, mennyire zavart, de nemsokára ez alól is talál majd valami kibúvót. - Nem. Semmi, de semmi hátsó szándékom nincsen, hercegnő. Kérlek bocsáss meg nekem, ha valami olyat tettem, ami erre enged következtetni... A hercegnő az asztalra csapott, és áthajol fölötte. - Ezt ne nekem mondd, Bidam! Ne nekem ,hanem a nővéremnek, Dokmannak, Shilla urának! Vele nézz szembe, ne velem! Azzal fepattant, és távozott. Guiany nem követte, hanem ott maradt a helyén. Bidam maga elé bámult, és a farkas érezte, hogy most olyan, mint egy bomba... Bármelyik pillanatban robbanhat... Így inkább lassan eloldalgott, majd a hercegnő után vágtatott. 33. Fejezet Az udvaron megállt, s füleit hegyezve szétnézett. Vajon hová tűnhetett a hercegnő? Guiany folyamatosan az udvart pásztázta szemeivel, s végül megpillantotta a falnak lapuló lányt. Miért bújkál? Csak nem Bidam elől...? Dehogy, ennek még a gondolata is nevetéseg volt. Hogy a hercegnő féljen Bidam-tól...! Guiany vakkantott egyet, mire Ti-Kva észrevette, majd mutatóujját szájához emelte. - Sss! Gyere ide farkas, de csak csöndben! A farkas behúzta fülét farkát, és a fal mellé osont. Felnézett a ki-, kitekintgető hercegnőre, s mintha az megértette volna a gondolatban üzenteket, halkan válaszolt. - Bidam-ot nézem... Hogy mikor jön már. Nézem... Mikor... Már... Miért kell, hogy jöjjön? Aztán Ti-Kva ezt is megértette, de az is lehet, hogy a saját gondolatait akarta lefoglalni, de válaszolt. - Azért várom, mert ezzel a beszélgetéssel az volt a célom, hogy beszéljen a nővéremmel... De mi van, ha nem így tesz? Ahh, csak jönne már...! S miest ezt kimondta, mint egy varázsszóra, Bidam jelent meg az udvaron, s elindult a palota felé. A hercegnő arcán diadalmas mosoly terült szét, de azonnal el is tűnt, mikor a férfi megváltoztatta az irányát. - Ezt nem hiszem el...! Most miért nem a palotába megy?! Aztán nem várt tovább, előlépett, Guiany pedig követte, mint álltalában. Bidam nem látta meg, csak mikor a kíséretével háta mögött a hercegnő elsétállt mellette. Az arca megfeszült, és látszott rajta, hogy most legszívesebben tényleg felrobbanna. Ti-Kva elhaladt mellette, majd a palotába sietett. Guiany viszont... Nos hát, Ő most nem akart vele menni. Inkább a következő ösvényen lefordult, és bevetette magát az erdőbe. Úgy gondolta, most jól esne neki egy kiadós rohanás. El is kezdett futni, s nagyokat ugrott a hóban. Megkerült három fenyőfát, bele gázolt a patakba, aztán elvetette magát a hófehér hóban. Lehunyta a szemét, s ma másodjára is magába szívta a telet. "Szervusz, idegen!" A hang annyira megrémisztette, hogy egy pillanat alatt elfelejtett mindent, ami az előbb történt, és talpra ugrott. A hang nagyon közeli volt számára, mégis úgy érezte, hogy már régen nem hallotta. Megfordult, és a látottaktól a lélegzete is elakadt. Egy ezüst, és arany szőrű farkas szuka állt előtte. A szeme sötétlila volt, olyan, mint az orgona, s okos fejével Guiany-t pásztázta. "Mi az, nem láttál még farkast?" Aztán csilingelő hangján felkacagott, de csak magában, hiszen a farkasok nem tudnak hangot kiadva nevetni. "De, láttam már. Szervusz." Guiany hangja kissé idegenül csengett a saját fülében, mert már rágóta nem beszélt... Tulajdonképpen mióta is? Igen, utoljára azon a napon beszélt még reggel, mikor találkozott a három emberrel, akik örökre megváltoztatták addigi átlagos életét. "Mi a neved?" A szuka olyan közvetlen volt, mintha már évek óta ismernék egymást. Guiany szerint nem lehetett több három évesnél, még saját maga öt éves volt. "Guiany. Guiany a nevem. Hát neked?" Az arany színű farkas közelebb lépett, és megszaglászta Guiany-t. "Én Kayana vagyok." Guiany-t annyira lenyűgözte a szuka színe, szeme, és mozgása, hogy teljesen elbambult. "És merre laksz? Van falkád?" "Nincsen... Még." Tette hozzá a hím farkas rögtön. Már csak az hiányzik, hogy ennek a szukának azt a benyomást keltse, hogy nem jó semmire...! "Hát akkor hol élsz?" Elindultak a palota felé, és Guiany nem volt benne biztos, hogy bevallja újdonsült barátjának, hogy emberekkel él... Ez a dolog egy vad farkasnak eléggé ijesztő lehetet! De akkor sem hazudhat neki... Ott az élő példa: Bidam. Egyszer hazudott a hercegnőnek, és ilyen lett... Hát Guiany minden akart lenni, csak olyan nem. "A palotában élek." Kayana megállt, és Guiany-ra nézett. "A palotában? Te a palotában élsz? Úgy érted, abban a palotában, ahol az emberek... Az emberek élnek?" "Igen." Aztán tovább indult, Kayana pedig utána ugrott. Aztán meglátták a palota hatalmas tetejét, s a palotát... Az udvaron katonák rótták végtelen, véget nem érő köreiket, szolgálók szaladtak az urak, hercegnők után... Minden ugyan olyan volt, mint eddig. Csak egy valami nem. Guiany eddig észre sem vette, de nagyon hiányzott neki egy falytája beli, és most itt van... Itt áll mellette egy gyönyörű farkas, aki talán soha, de soha nem válik el tőle... 34. Fejezet "És a palotában vannak ember barátaid?" Kayana olyan vidámnak látszott, mintha még kölyök lenne, akinek semmi gondja sincsen. Miért érdekli, hogy Guiany-nak vannak-e ember barátai? Ez nehéz kérdés, hiszen a farkas nem tudta, barátja hogy fog reagálni a válaszra. De egy valamit most megfogadott: nem fog Kayana-nak hazudni. "Nos... Vannak." A szuka nem állt meg, és Guiany nem látott rajta se félelmet, se meglepettséget. "Az jó." Jó? Tehát a szukát nem zavarja, ha Guiany emberek között él? Dehát ez nagyszerű! Örömében ugrott egyet, mire körülötte röpködött a hó. "Szeretnéd, hogy bemutassalak nekik?" Kayana bólintott egyet válaszul, Guiany pedig elindult Ti-Kva palotája felé, mert azt remélte, hogy ott van. Mikor azonban belépett a jól ismert szobába, sehol sem látta. A levegőbe szimatolt, majd mikor lestélát a lépcsőn, a hegyek felé nézett. Ott lesz, igen. Biztosan gyakorol. "Gyere, ott van fönt, a hegyen." Majd elkezdtek vágtatni a hegyre, nagyokat szökelltek a hóban... És roppant jól szórakoztak. Kayana egyik lábával bele lépett a jeges patakba, mire iszonyatosan próbálta lerázni magáról a szúrós, hideg vizet. Guiany jókat nevetett rajta, amiért a szuka játékos szándékkal nyakon harapta. Mind a ketten elestek, a hó befedte őket, és legurultak a domboldalró. Guiany úgy érezte magát, mintha ismét kölyök lenne. Mikor felálltak a domb lábánál, és lerázták magukról a havat, Kayana ismét megindult, hogy felérjen a domb tetejére, és Guiany is utána vetette magát. Még párszor elestek, majd gurultak, a patakban is megfordultak, de végül felértek a hegy tetejére. És tényleg ott volt: Ti-Kva hercegnő éppen egy nyilat feszített, majd elengedte, és pontosan a piros kör közepébe ért célba. Megigazította szemébe lógó fekete haját, s közben észrevette Guiany-t. - Nahát, farkas! Hová lettél? Megyek a palotába, és egyszercsak azt veszem észre, hogy nem vagy mellett... Ekkor azonban elhallgatott, mert meglátta Kayana-t. Ugyan olyan hatással volt rá a látvány, mnit Guiany-ra. Megállt a keze, s elejtette a nyilat. Bidam valahol hátrébb állt, de egyből ott termett, hogy megnézze, miért ejtette el a nyilat Ti-Kva. - Mi a ba... De a hercergnő csöndre intette, majd Kayana felé mutatott. - Sss! Nézd...! Bidam követte szemével a hercegnő kezét, majd Ő is meglátta a szukát. Kayana csak állt, majd közelebb húzódott Guiany-hoz. "Ők a barátaid?" "Igen. Egyálltalán nem kell félned tőlük." Kayana teljesen megváltozott barátja szavaira, s lépett egyet előre. A hercegnő lehajolt, és nyugtatóan beszélt a farkashoz. Guiany mellé sétált, és leült. A szuka közben oda ért Ti-Kva kezéhez, s megszaglászta. "Ő rózsa illatú... Kellemes." Megnyugodva lépett egyet balra, s megdzagolta Bidam ruhájának szegélyét. Abban a pillanatban ugrott egyet. "Ő pedig... Ő hideg, fagyos!" Guiany mellé lépett, és bele szuszogott a fülébe. "Tudom. De tőle sem kell félned, nem bánt minket. Az Ő rossz indulata más felé fog kibontakozni, ez biztos." Kayana ismét megnyugodott, s Ti-Kva hercegnő pedig felállt. Bidam-ra nézett, majd elnevette magát. - Hát, Te aztán rossz hatással vagy az állatokra! Bidam elmosolyodott, s jobban megnézte magának a szukát. Aranyló szőrét, orgona lila szemeit, és véköny, de izmos testét. A hercegnő eközben magára hagyta a két farkast, s vissza tért a nyílhoz. csak feszített, aztán lőtt, feszített, lőtt... Egészen addig, míg el nem fáradt. Aztán leült Bidam ellé egy sziklára, s a papírokra esett a tekintete, amit a másik ember nézegetett. - Monnd csak, te tudsz mást is csinálni, mint egész nap papírokat olvasgatni? Bidam nem nézett föl a papír stócból, s úgy válaszolt. - Persze. Rengeteg mindent csinálok még... De ezeket sajnos muszáj megcsiálni. A hercegnő elmosolyodott, sóhajtott egyet, majd az égre nézett. Guiany, és Kayana odébb feküdtek. A farkasnak még csak most tűnt föl, hgoy a hercegnő, és Bidam nem ellenségeskednek egymással... Dehát mi történt? Kibékültek? Igen, ez lesz a valószínű. - Úgy látszik, a farkasunknak barátnője van. Erre Bidam is felnézett a papírokból, és a két farkas felé fordult. - Igen... Úgy néz ki. Guiany felfigyelt a beszélgetésükre, és felemlte a fejét. Nem, Kayana-t nem mondhatta a párjának... De bízott benne, hogy a barátja kedveli Őt annyira, hogy többé ne hagyja el. 35. Fejezet A két farkas az udvaron sétálgatott, a hercegnő szobájának teraszán ült, és a kedvenc könyvét olvasgatta, Bidam a Védőrségnél volt, Dokman királynő pedig aggódott. Aggódott Yushin miatt, mert egy pókháló kellős közepébe csöppent. A királynő ugyanis elküldte Pakche-be, hogy kémkedjen... De Bojong a Védőrségtől észrevette, és most kémkedéssel vádolják... Mindenki a fejét követeli. Guiany átérezte, amit a királynő. Ráadásul, mikor Yushin oda volt Pakche-ben, észre vett egy nevet, ami a "Fekete" volt. Egy kém volt a Dhea - Erődben, de mikor elmentek, hogy felkutassák, nem találták meg, így a hadvazér mégnagyobb bajba került. Az élete egy hajszálon függött, de Őt nem érdekelte. Az egyetlen dolog, ami miatt agódott az az volt, hogy hogyha beveszik a Dhea - Erődöt, azzal megszűnik a védelem, és Pakche beveheti az ellenséges, második országot: Shillát. "Min gondolkodsz?" Kayana egy fa alatt ült, Guiany pedig mellette feküdt, és egy botot rágcsált a hóban. "Ó, semmi érdekes... Csak olyan szövedékes most minden... Lassan a saját nevem is elfelejtem." A szuka halkan felnevetett, majd a hercegnő mellé ballagott. Ti-Kva éppen akkor csukta be a könyvet, és aggódva megmarkolta a korlátot. - Ez így nem mehet tovább...! Azonnal beszélnem kell Bidam-mal. Azzal fel is állt, és elindult a parancsnoki szoba felé. Guiany, és Kayana követték, de majdnem kocogniuk kellett, mert a hercegnő óriási léptekkel falta az udvart. Nemsokára befordult az ajtón, és lehuppant egy székre. Nagyot sóhajtott, és a kezeibe temetve arcát - hercegnőhöz illetlenül - az asztalra könyökölt. Bidam fáradtan elmosolyodott, aztán megsimogatta Guiany fejét. A farkas eltűrte a fejére áramló hideget, aztán megrázta magát. - Mi ez a nagy sóhaj, hercegnő? - Hhh... Ne is kérdezd...! Egész Shilla egy volt, árulónak nyilvánított parancsnok szavától függ, a nővérem romokban... És még azt kérded, hogy mi a bajom? Majd észre vette a könyvet, amelynek fekete borítása Bidam előtt feküdt. - Hát ez meg mi? Elvette a könyvecskét, és fellapozta. Neveket olvasott belőle, aztán fújt egyet, végül letette az asztalra. - Ez a könyv a Dhea - Erődben szolgáló emberek nevét tartalmazza. És azért van itt, hogy megnézzem, ... - Benne van-e a Fekete ember... Mi másért? A hercegnő befejezte alattvalójának szavait, aztán gondolkozni kezdett. Guiany megborzongott, mikor látta kiömlő gondolatait. Olyan sebesen, gyorsan folytak ki fejéből a gondok, és gondolatok, mintha egy megáradt folyó lenne. Aztán megállt. - Te Bidam... Mi van akkor, ha a "Fekete" nem is egy név, és Yushin tévedett... Nem egy név, hanem egy jelző... Mondjuk feke szem, vagy haj... Vagy bánom is én, csak vége lenne már ennek az egésznek...! Bidam keserűen mosolygott, aztán felsóhajtott. - Igen, ez valóban jó lenne. De nem hiszem, hogy egy jelző lenne. Talán csak egy... Ti-Kva hercegnő felugrott, és összecsapta a tenyerét. - Megvan! Már értem! Gyorsan a kezébe kapta a könyvet, Bidam pedig mellette termett. Türelmetlenül fellapozta a könyvet, majd az ujját végighúzta egy csíkon, végül megállt. - Ők. Látod? Ennek a kettőnek benne van a Fekete a nevében. Mivel Yushin nem látta az egész írásjelet, csak egy részét, ezért a Fekete csak egy része a névnek. Ő... Az Északi-kapunál, Goling. Ő a kém...! Azonnal küldd oda Bojong-ot! Szabaduljanak meg tőle... Letette a könyvet, majd kirohant a szobából. Bidam utána eredt, de félúton elválltak. Míg a hercegnő nővéréhez, Dokman királynőhöz igyekezett, Bidam Bojong-ot küldte el. A hercegnő berohant a palotába, leült egy székre, és mindent elmondott a királynőnek. Az tágra nyílt szemekkel figyelt, végül elborzadva az asztalra nézett. Bojong eközben egy ló hátán vágtatott az éjjel ködében a Dhea - Erőd felé, de már késő volt. Pár katona kíséretében megálltak egy domb tetején, ahonnan belátni az erődöt, de borzasztó látvány tárult eléjük. Az egész erőd lángokban hevert... Nemsokára megérkezett a hír, hogy az erőd elesett, és minden nemes a trónterem tanácsházában gyülekezett. A királynő a trónon ült, és onnan tekintett le az emberekre. De vajon hol van most a hercegnő? - Kérek mindenkit, hogy figyeljen. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Shilla... Shilla romokban... - Emiatt nem kell aggódnod, Felség. A hercegnő sétált be a terembe, balján ott volt Bidam. - Lehet, hogy Shilla jelen pillanatban romokban hever, de ott van még Yushin tábornok eddig veretlen, hatalmas hadserege. A királynő összevont szemöldökkel figyelt, végül feltette az utolsó, megmaradt kérdését. - És szerinted ki fogja vezetni a sereget? Hiszen Yushin nem lehet... Akkor mégis kicsoda, kicsoda lehet erre a megfelelő ember, húgom? A hercegnő, és Bidam összemosolyogtak, majd Ti-Kva kezdett beszélni. - A megfelelő ember nem más, mint... - Mint Solvon. Fejezte be Bidam a mondatot. A teremben megfagyott a levegő, hiszen mindenki tudta, hogy Solvon úr ugyan kiváló harcos, de Mi-Shil pecsétőrző hűséges embere volt, és könnyen direkt a királynő ellen cselekedhet... Aztán az úr sétált be, és letőrdelt a királynő előtt. - Felség, én vezetem majd a hadat... És ha nem nyerük, akkor Én soha, soha többé nem térek ide vissza. 36. Fejezet A királynő elfordult, és felsóhajtott. Mivel nem volt más választása, rá volt hagyatva a lehetőségekre. Muszáj elfogadnia ezt a lehetőséget... Mert más nincsen. Most nincsen. Végül bólintott, de nem nézett Solvonra. - Rendben. Akkor a dolog meg van beszélve. A sereg Solvon úr vezetésével harcba vonul... De nem tudta normálisan befejezni a mondatot, mert a fejéhez kapott, aztán össze esett. Guiany rettenetesen megrémült, mikor ugyan azt érezte, mint a királynő. Megszédült, majd émelygést érzett a gyomrában, végül eszméletét vesztette. Még szerencse, hogy a farkas nem ájult el. A tömegen hörgés futott végig, Kayana pedig oda ugrott Guiany mellé, hogy megtartsa. "Minden rendben, Guiany?" "Igen... Jól vagyok. De a királynő!" Aztán mindketten Dokman-hoz futottak. Az a trónus karját markolászta, húga és Bidam ott voltak mellette. Mivel Ő a királynő volt, a nemesek nem mehettek oda hozzá. A hercegnő a rokona volt, Bidam pedig a bizalmasa, aki közel állt hozzá. - Nővérem, jól vagy? Valaki hívjon egy orvost! Az emberek azonnal cselekedtek. Valaki elment orvosért, addog Bidam és a hercegnő talpra segítették a királynőt. Átkísérték a szobájába, aztán Bidam távozott, mert valami nagyon fontosat kellett elintéznie, de a hercegnő ott maradt Dokman királynővel, mikor az orvos megvizsgálta. - Mi a baj? Mi történt, amiért össze esett? - Őfelségén annyi volt a nyomás mostanság, hogy túl terhelte a lelkét. Nem beteg, csak túl volt terhelve. Ajánlom, hogy végezzen valami olyat, amiben örömét leli, hogy azon levezethesse a feszültséget. Aztán meghajolt, és távozott. Ti-Kva megszorította nővére hideg kezét, aztán aggódva rá nézett. - Jól vagy, Dokman? A királyynő fáradtan elmosolyodott, aztán bólintott, és viszonozta a kéz szorítást. - Igen, nem kell aggódnod. Minden rendben, csak tényleg sok volt már... A gondokból. A hercegnő megkönnyebbülten sóhajtott egyet, aztán ásított. - Ti-Kva, most lemehetsz. Én rendben leszek, most a politika is el van intézve... Hála nektek Bidammal. Kérlek, hogy most pihenj te is. Én is így fogok tenni. Azzal elengedte a húga kezét, az felállt, még egyszer nővérére mosolygott, aztán kiment. Egy pillanatra neki dőlt az egyik oszlopnak, mire Guiany-t is elárasztotta a fáradtásg, és jólesően felkúszott a gerincén az álom mámora. A hercegnő aztán elindult a szobája felé, s az oda vezető úton nagyokat rúgott a hóba. - Tudod mit, farkas? Holnap kilovagolok Tien-Sannal. Már olyan régen lovagoltam... Bidam majd elkísér. És holnap nem fogok gondolni semmire. Leadok mindent, és boldog leszek! Nagyon bólintott, és elvigyorodott. Bent a szobájában leült az ágya szélére, majd háromszor ásított egymás után. Aztán hárta dőlt, és egyre feljebb kúszott a selyemmel bevont ágyon. Végül már teljesen feküdt, lehunyta a szemét, és Guiany elekzdett magában számolni. Egy, kettő, három... És a hercegnő már aludt is. Végre volt egy kis ideje magára. Kayana-val az oldalán kiloholt az udvarra, majd bevetették magukat az erdőbe. Futottak egy kicsit, ástak a hóban, majd rátallátak egy sziklára, amiről szinte egész Shillát belátni. Tisztán látszott a Palota hatalmas épülete, az erdők, még a leégett Dhea - Erőd is. Guiany lefeküdt, Kayana pedig mellé helyezkedett el, majd fejét megpihentette társa hátán. Guiany úgy érezte, most nagyon kikívánkozik belőle egy kérdés... Nem is várt tovább. Megbökte a szuka oldalát, majd feltette a kérdését. "Monnd csak, Kayana... Velem... Velem maradnál?" A szuka felemelte fejét a farkas hátáról, majd megnyalta társa pofáját. "Ez csak természetes." Hangzott megnyugtató válasza. 37. Fejezet Még egy darabig a sziklán feküdtek, végül Kayana úgy határozott, hogy ideje vissza indulniuk. Guiany felállt, majd nagyot nyújtózott. Párjával elindultak lefelé a szikláról, s bár néha-néha megcsúsztak, azért sikerült épen leérniük. Mivel a szuka csatlakozott Guiany-hoz, mostmár mindenhová vele ment. Így tett akkor is, mikor a farkas a hercegnő szobájába sétált. Ti-Kva már nem aludt, hanem az asztalnál ülve egy könyvet olvasott. Mikor meghallotta a két farkast, felnézett a könyvből. - Nahát, sziasztok! Aztán egyenként megsimogatta a két farkas fejét. Guiany élvezte, ahogy keze végig kúszik a hátán, s megvakargatja a füle tövét. Lefeküdt a szék mellé, majd fejét két első mancsára hajtotta. Kayana követte a példáját, s Ő is lefeküdt. Mivel egész nap talpon volt, már rettenetesen fáradtnak érezte magát. Miest lecsukta lila szemeit, egyből elborította az álom. Guiany érezte, ahogy párja álomba merül, és nincsen semmi gondja. De a farkas nem aludt el. Két oka is volt ennek: az egyik az, hogy nem volt álmos, a másik pedig az, hogy nagyon foglalkoztatta valami. Bár csak egy farkas volt, érdekelte, hogy mi lesz a csata végkimenete. Őszintén remélte, hogy a seregnek sikerül megfékezni az ellenséges Pakche-t, és vissza is szorítják őket a sajét országukba. De mi lesz akkor, ha mégsem? Ha... Ha nem tudják ezt véghez vinni, és őket is legyőzik? Akkor egész Shilla-nak befellegzett... De nem. Erre még gondolni sem szabadott. A nap kint lassan leemnt, s narancsságából lila átmenetet képezve, az egész eget bemázolta. A türkizkék, és szürke ég most gyönyörűen színes volt. Guiany gondolatai szabadon cikáztak a levegőben, majd lépteket hallott, és a folyamat megszakadt. Felnézett, de már csak azt látta, ahogy Bidam leül a hercegnővel szembeni székre. A hercegnő lerakta az asztalra a könyvet, majd aggódva a parancsnokra nézett. - Tudsz már valamit a harc állásáról? Bidam megrázta a fejét, majd mély levegőt vett. - Nem. Semmit. De nem is érdemes őket ilyenkor zargatni... - És miért nem? - A harc olyan, mint egy seb. Magától begyógyul... - Vagy nem. Van olyan seb, ami magától is begyógyul, de létezik olyan is, amit ha nem tisztítanak ki, akkor elfertőződik, és az halálos is lehet. Honnan tudod, hogy a sereg nem szorul segítségre? A fiú elmosolyodott, s egy pillanatra kinézett az ajtón. - Ha segítség kéne neki, akkor Solvon már régen üzent volna. - És mi van akkor, ha... Ha segítség kell nekik, de Solvon túl büszke, mintsem segítséget kérjen? - Nem, azt nem hinném. Solvon úr nagyon büszke ember, de hidd el nekem hercegnő, neki többet ér a hazája, Shilla, mint a büszkesége. És nem csak Ő van így vele: Én is, a királynő is, a katonák is... Talán még Te is. Minden vaalmire való embernek többet ér a Hazája, mint a büszkesége... Mint saját maga. A hercegnő Bidam-ra bambul, végül lassan bólintott. - Igen... Ez így van. Szóval azt mondod, ha valami baj lenne, akkor mindenképpen kapunk róla hírt? - Azt. Egészen biztos, hogy valamilyen úton megtudjuk. - De ha meg is tudjuk... Milyen sereget fogunk a helyükre küldeni? Bidam felnevett, mire a hercegnő értetlenül nézett rá. - Hercegnő, nem gondolod, hogy az örökös kérdéseid miatt egyszer még bajba fogsz kerülni? Ti-Kva felsóhajtott, majd beharapta alsó ajkát. - De... Azt gondolom. Dehát mit tehetnék...? Muszály valakitől megkérdeznem. Ha tudnád, mennyi mindent tudnák még kérdezni...! Jut is eszembe... Holnap elmegyek lovagolni. Nem kísérnél el? Nekem is, és Neked is jól esne szerintem egy kis szabadság... Nem tudom, Te hogy vagy vele, de ha hercegnő vagyok, ha nem, akkor is, lassan az agyamra megy ez a sok politika... Bidam elmosolyodott, s úgy válaszolt. - De, Én is így vagyok ezzel... Csak nem mutatom ki. És szívesen veled megyek holnap. Majd a fiú tekintete a könyvre esett, s felvette, majd elolvasta a címét. - "Az ember, az állat, és a cselekedet". Miről szól? - Egy parasztlányról, akit egy kismadár elvezet egy másik kislányhoz. A lány megsebesült, mikor leesett a lováról, így a másik segít neki. Teljesen ellátja, a lány meggyógyul, aztán tartják a kapcsolatot, s nagyon jó barátok lesznek... De kiderül, hogy a régebben sebesült lány maga a király lánya. Mikor az apja megtudja, hogy holmi parasztokkal barátkozik, eltiltja a lánytól, pedig Ő lett a legjobb barátja. Nem bírják ki egymás nélkül, és elszöknek. Majdnem meghalnak, de végül megmentik egymás életét, ez a király fülébe jut, és rájön, hogy a barátságuk örök, és tényleg igazi. Megengedi nekik, hogy barátkozzanak, és a parasztlány családjának nagyon nagy rangot ad, így Ők is a palotában élhetnek. Így végül minden jóra fordult... Bidam összevont szemekkel hallgatta a történet rövid összefoglalóját, majd mosolygott. - És honnan tudod így a lényegét? A hercegnő elnevette magát, majd nyújtózott egyet. - Onnan, hogy már rengetegszer elolvastam. A kedvenc könyvem. - Értem... Nos, akkor én megyek is. Ti-Kva bólintott, majd kezével intett egyet. Aztán lenézett Guiany-ra, és megsimogatta a fejét. - Hát, azt hiszem engem pedig várnak már az álmok... Azzal felállt, majd az ágya felé vette az útját. Kint a nap egészen lement, s korom sötét volt mindenhol. 38. Fejezet A másnap reggel gyorsabban eljött, mint Guiany hitte volna. Az idő hideg volt, de nem annyira, mint az előző három-négy napban. A farkas azt is tudta, hogy ha ma esik valami, az nem hó lesz. Igen, már lassancskán kiléptek a Decemberből, és jött a Január. A hercegnő már kora hajnalban talpon volt, és megüzente a szolgálónak, hogy készítse elő a lovát és egy másik lovat is, s hozzon neki két kardot is. Minek neki kard? Csak nem harcolni akar? Nos, ez nemsokára ki fog majd derülni. A nap még éppen hogy felkelt, mikor a hercegnő, és Bidam nyeregbe szálltak. Ti-Kva ismét csak olyan könnyedén termett a nyeregben, mint ahogy ezt már megszokhattuk tőle. Miután elindultak, a hercegnő átnyújtotta a mellette lovagolónak az egyik kardot. - Ez a tiéd. Bidam elvette, majd a hercegnőre nézett. - Minek nekünk kard? Aztán hatalmas mosoly terült szét az arcán. - Csak nem azt akarod mondani, hogy harcolni akarsz? - És ha igen? Ne hidd azt, hogy jobb vagy, mint Én. - Hát... Sajnálom, ha Te máshogy hiszed, de ez az igazság... A hercegnő elmosolyodott, és lehunyt szemekkel magába szívta a reggeli ködös levegőt. - Rendben. Majd meglátjuk. Majdnem három órát nyeregben töltöttek, bejárták az egész hegyet, még olyan helyeken is voltak, ahol Guiany nagyon régen, vagy még eggyáltalán nem fordult meg. Érezte, hogy valami felé közelednek, ami a farkashoz nagyon közel áll. Aztán meglátta... Azt a helyet, ahol felnőtt. Az öreg tölgyfát, amely alatt testvéreivel játszott, a mohával benőtt földből félig kiálló sziklát, melyen apja feküdt egykoron... És ott volt az a kis patak is, amely a szikla mellett folyt el, félig rácsorgott, majd vízesésként hullott alá, így kivályva egy kis üreget, ahol halakat, és kisebb vízi élőlényeket is láttak már. A farkas figyelme hirtelen a hercegnőre terelődött. Meg se állította a lovát, csak leugrott a hátáról, miközben az lomhán lépkedett. - Ez az... Pontosan jó... - Mégis mihez? Kérdezte Bidam, miközben lecsúszott a saját, hófehér lováról, és megfogta a legelészéshez látott Tien-San szárát is. - Hogy mihez? Ahhoz, hogy legyőzzelek téged, és azt a nagyra becsült kardofrogató-tudományodat! Bidam felnevetett, majd kikötötte a lovakat. - Nos, akkor sok sikert, hercegnő. Majd diadalmasan meghajolt, a hercegnő pedig előkapta a kardját. Guiany és Kayana lefeküdtek a tölgyfa alá, és onnan figyelték az eseményeket. Bidam is elővette a kardot, és arcára kiült az elégedett mosoly. - Mijen régen nem fogtam már kardot...! - Azért foglak most legyőzni, figyeld csak meg! Azzal a hercegnő előre vetette magát, és megkezdődött a harc... Guiany szinte bele szédült, így inkább becsukta a szemét. Megpróbálta újra maga elé idézni a testvéreit, a szüleit... A nyári erdő szépségét, és előkereste lelke legmélyéről azt a boldogságot, amit akkor érzett, mikor a szülei haza értek a vadászatból, s a testvéreivel együtt rávetették magukat az éppen akkori elejtett állatra. Álltalában sosem éheztek, és mivel a közelben ők voltak az egyetlen farkas család, ezért veszély sem fenyegette őket. Milyen boldog kölyökkora volt...! És mit meg nem adna azért, hogy csak egy napra újra oda kerülhessen...! De aztán kiverte a gondolatot a fejéből. Ő már nem kölyök, azok az idők pedig elmúltak. Megtanulta: egy korszak lezérta nem a véget, hanem mindig valami új kezdetét jelenti. Miután elkerült a családjától, más utak után nézett. És ha őszinte akart lenni magával, nagyon élvezte, mikor senki sem mondta meg neki, mit csináljon. Azt, és akkor tett, amikor és amit csak akart. Aztán egyik nap az erdőben sétálgatott, és találkozott azzal a három emberrel, akik az életét teljesen megváltoztatták. Ott, és akkor tudta, biztos volt benne, hogy velük kell mennie. Mert ez az Ő sorsa: segíteni másokon, feladni értük mindent ha kell... De végül nem így történt. A személyükben nem segítségre szoruló emberekre, hanem igazi, és különleges barátokra tett szert. Azon kívül, még ha nem is akar bele avatkozni, személyes tanúja egy olyan hatalmi folyamatnak, amelyet talán, sőt biztos, hogy a jövőkor gyermekei majd a történelem-könyvekben olvashatnak. És őszintén bízott is benne, hogy a dolog jó béget fog érni, és bár tudta, hogy Bidam valamely irányba nagyon el fog veszni, bízott benne, hogy ez az irány csupán a Védőrség, és az ott betöltött szerepe iránti lesz. Hogy a királynő, esetleg a hercegnő felé legyen rossz, az egyenlőre elképzelhetetlen volt. A farkas szíve mélyén merte hinni, hogy a fiút nem gonosz emberként fogják megörökíteni a könyvek, hanem egy olyan elmaradhatatlan személyként, aki sokkal hozzá járul SeonDeok királynő győzelméhez, és Shilla hódításához, felemelkedéséhez. Hogy Ő gonosz legyen...! Guiany kinyitotta egyik szemét, és Bidam-ra nézett. Olyan volt, mint aki újra gyerek. Felszabadult, és boldog volt. Az, hogy gonosz legyen, nem látszott ésszerűnek. De akár mennyire is hitte a farkas, hogy érzékei csak megtéveszik, ott volt az a fagy, és hideg, amely folyamatosan ömlött ki belőle... Guiany most az egyszer azt kívánt, bárcsak nem lennének ilyen különleges képességei...! Bárcsak ne értene semmit az emberekből, bárcsak ne tudná, hogy mit éreznek, mit gondolnak, és hogy mit fognak tenni... Szép, nyugodt álmok. De aztán hirtelen felkapta a fejét, és hevesen megrázta. Kayana értetlenkedve nézett rá, de ez most nem érdekelte. NEM! Nem fog ezzel foglalkozni! A sors ilyen ajándékkal áldotta meg, és Ő élni fog ezzel. Nem ismert más farkast, aki így értette volna az embereket, így biztos volt benne, hogy különleges. Tehát nem fog azon rágódni, hogy bárcsak ne így lenne... Hanem igenis örülni fog annak, amit kapott. Végül teljesen megnyugodva tette le ismét fejét. 39. Fejezet Guiany-t már az álom kerülgette, mikor hangos csörömpölésre lett figyelmes, s felkapta ezüst szürke fejét. A hercegnő a földön feküdt, és hangosan nevetett, Bidam pedig a kardjára támaszkodva próbálta lábra küzdeni magát annak ellenére, hogy Őt is rázta a nevetés. "Mi történt?" Kérdezte a farkas a maga mellett ülő, bundáját tisztogató párját. "Nem tudom. Csak annyit láttam, hogy mindketten ugyan azt a mozdulatot végezték, aztán a kardok a levegőben, végül a földön kötöttek ki." Guiany elmosolyodott, s ásított egyet. A két ló mellettük, egy fához kikötve legelészett, s a csörömpölésre Tien-San is felkapta a fejét. A farkas megpróbált vele váltani néhány szót, de a koromfekete ló csak ránézett, aztán fölényesen tovább harapdálta a gyér füvet. Guiany elhatározta, hogy jobban szemügyre veszi, milyen most az a hely, ahol kölyökként felnőtt. Felkelt a földről, majd nyújtózott egyet, hogy életet leheljen elgémberedett tagjaiba. Megrázta magát, majd a távolba nézett. "Nem akarod megnézni a helyet, ahol felnőttem?" Kayana egyből abba hagyta a tisztálkodást, és felállt. "De. Örömmel." Azzal a két farkas elindult, hogy Guiany újra része lehessen ennek a csodálatos helynek. A barna föld körként terült el a kis tisztás közepén. A barnasága oka az volt, hogy a farkas testvéreivel mindig ott játszott. De azok az idők már régen voltak, így biztos volt benne, hogy manapság is élnek, vagy járnak errefelé állatok. A hercegnő és Bidam is itt kardoztak az előbb, de most leültek a tölgy alá, és ott beszélgettek. A farkas a szikla oldalához lépett, és lehajolt a vízhez. Még mindig olyan tiszta volt, mint ahogy emlékezett rá. Kayana is lehajolt, és ivott egy kicsit. Guiany addig felugrott a kő sziklára, és megállt a legvégén. Lehunyta a szemeit, és jólesően magába szívta a hideg levegőt. Kayana mellé állt, és orrát párja oldalának nyomta. "Igazán gyönyörű helyen laktál, Guiany." A farkast jóleső melegség töltötte el. Milyen csodálatos az a tudat, hogy itt élt egykoron! Itt nevelkedett, ezen a helyen látta meg a napvilágot, és most, így öt hosszú év elteltével ide térhet vissza újdonsült barátaival, és saját párjával. Hiába, az élet bizony szép. A farkas már régen megtanulta, hogy értékelni kell az élet apró szépségeit. Bár életünk tele van nehézségekkel, de mindenkinek adatik egy ajándék az életében. Guiany tudta, hogy az Ő ajándéka különös képessége, melynek segítségével feltárhatja az élet minden örömét. Ha nem lakott volna itt, nem lett volna meg ez a képessége, akkor nem találkozott volna az emberekkel, nem jutott volna el a palotába, nem lettek volna új barátai, és nem ismerte volna meg Kayana-t. A farkas orrára egy esőcsepp hullott, majd mégegy a feje búbjára, aztán a háráta, a fölére, a farkára... És az ég megnyílt. Az eső szakadni kezdett, de Guiany csak kinyitotta a szemét, és körbenézett. A hercegnő és kísérője felugrottak, majd nevetve, gyakorlott mozdulatokkal felnyergelték a lovakat, és nyeregbe szálltak. Vajon mi történik kettejük között? Guiany elmosolyodott, és biztos volt benne, hogy ez idővel ki fog derülni. - Farkaaas! A hercegnő Guiany-t hívta, mire az állat leugrott a szikláról, és párjával a nyomában utánuk eredt. Tien-San nyugtalanul ficánkolt a lány alatt, mire az nyugtatólag megpaskolta víztől átázott nyakát. - Nyugalom, mindjárt indulunk! Miest Guiany és Kayana a két ló mellett állt, a lovak vágtában el is indultak. A két farkas utánuk ugrott, s velük együtt vágtattak. A szél, és az eső Guiany arcába csapott, de különös módon Ő élvezte a dolgot. Közel fél órás vágta után mepillantották a palota hatalmas tetejét. Mind a hatan csurom vizesek voltak, de a hercegnő folyamatosan mosolygott, láthatólag nagyon jól érezte magát. A kapuban leszálltak a lovakról, s egy katona elvezette a két állatot. Az eső lassan kezdett elállni, de még mindig csepergett egy kicsit. Mindent elárasztott a friss eső illata, és a farkas úgy érezte egy pillanatra: itt a tavasz. A hercegnő és Bidam még váltottak pár szót, aztán mind a ketten elindultak a sajét dolgukra. Guiany és Kayana a hercegnő nyomába szegődtek, s követték a szobájába. Ti-Kva először is megszárította a haját, aztán átöltözött, és egy fehér, halvány rózsaszín ruhát vett fel. Aztán leült, de egy szolga már kopogtatott is az ajtón. - Hercegnő! Hercegnő, Őfelsége rendkívüli gyűlést hívott össze! Ti-Kva szeme összerándult, aztán felpattant. Mire a tanácsterem folyosóján végig sétált, már mindenki bent volt. Guiany és Kayana ide nem mentek utána, hanem az ajtó mögül figyeltek. Dokman királynő már a trónusán ült, az arca rémültséget tükrözött. - Sajnos Solvon seregeit legyőzték. A teremben megfagyott a levegő, és hörgés futottt végig az embereket, a hercegnő pedig rémülten nővérére nézett. - A katonák azt mondják, hogy a sereg élén egy vörös sisakos ember áll, és hogy olyan gyorsak, mintha a lovaik repülnének. 40. Fejezet A hercegnő összevont szemekkel nézett maga elé. Hogy olyan gyorsak, mintha repülnének? Az meg hogy lehet? Guiany minden kirepülő gondolatát hallotta, s még azt is, mikor halkan felsóhajtott. Mikor vége lett a gyűlésnek, nem ment vissza a szobájába, hanem egy darabig még sétálgatott az udvaron. Az ajkát harapdálva rótta a köröket, közben gondolkozott. Hogyan lehetséges az, hogy egy ló, emberrel a hátán olyan gyorsan vágtasson, mintha repülne...? Nem, ez teljes képtelenség. Valami ésszerű, és reális megoldás biztosan létezik... Valahol. Csak meg kell találni. Összevonta a szemeit, és kezét a szájához emelte. Olyan mód el volt mélyülve a gondolataiban, hogy semmit sem vett észre. Csak sétált, és sétált... Még az sem tűnt föl neki, hogy mindjárt besötétedik. Nagyszerű! Most jöttem vissza lovaglásból, erre mi fogad? Politika! A szemeit forgatva sóhajtott egyet, majd hirtelen megdermedt. Lassan felemte a fejét, s egy hirtelen támadt fuvallat bele kapott fekete hajába. Aztán széles vigyor terült szé szabályos arcán, és a homlokára csapott. Guiany tudta: a hercegnő rájött a megoldásra. - Hát persze! Hogy is nem jutott eszembe! Aztán fogta magát, és berohant a trónterembe. Guiany és Kayana mint mindig, most is ott loholt a nyomában. A teremben a szolgálókon kívül csak a királynő tartózkodott, s Ti-Kva kissé lelassított, mielőtt leült volna a nővére mellé. Dokman arca hófehér volt, a szeme pedig vörös, így nyílvánvaló volt, hogy bizony sírt. A hercegnő az arcára nézett, és megmarkolta nővére jéghideg kezét. - Felség, miért sírsz? - Én... Én nem sírok. A hercegnő kedvesen elmosolyodott, majd még szorosabban megfogta a testvére kezét. - Nem, mi? Én látom ám, hogy valami miatt szomorú vagy... A húgod, a véred vagyok, nekem igazán elmondhatod, mi nyomja a lelked. Dokman felnézett, majd lehunyta a szemét. Guiany tudta, hogy most erőt gyűjt arra, hogy mindent elmondjon a húgának... - Én... Nem is tudom, mi lesz akkor velünk, ha a Pakce - i sereg az össze katonánkat megöli... Gondolj csak bele, Ti-Kva! Nemsokára eljutnak hozzánk, és akkor Shillának örökre vége van... Aztán ismét kifaakdt belőle a sírás, de a hercegnő arcán továbbra is ott volt a mosoly. Őfelsége úgy sírt, mint egy gyerek. Olyan őszinte, és elkeseredett volt a bánata, hogy Guiany ugrott egyet. A hercegnő magához vonta, és átölelte nővérét. Hagyta, hadd sírja ki magát. Ha ezzel le tudja vezetni a feszültségét, hát tegye. Igazán megérdemli, hogy végre valaki vállán ki sírhassa magát... Mikor elfogytak Dokman könnyei, ismét visszaállt a rend a szobába. Egymással szemben ült a két testvér, és a hercegnő továbbra is mosolygott. - Miért vagy ilyen vidám? Dokman tényleg nem tudta elképzelni, hogy húga mitől mosolyog folyton. - Nővérem, Én... Én rájöttem a megoldásra. Azért van ilyen természetfeletti gyorsasága a Pakche - i seregnek, mert a seregük ketté van osztva... Két ikercsoport van. Így amíg az egyik megtámadja a seregeinket, a másik csak vár, s mikor a támadó csapat visszavonul, a másik jön elő, így az egész olyan, mintha varázslat történt volna, és a lovak tényleg repülnének. Őfelsége csak ült, és ült... Végül elmosolyodott, és újra megölelte a húgát. - Köszönöm... Köszönöm Neked! A királynő aztán papírt, és egy ecsetet ragadott, majd írni kezdett. Yushin tábornagynak - aki időközben ismét a sereg élére állt - írt levelet, és megüzente nekik, hogyan győzhetnék le az ellenséges sereget. A hercegnőt melegséggel töltötte el, mikor látta: nővére mosolyogva írja a levelet, aztán egy követtel egyből elküldi a tábornagynak... 41. Fejezet Mikor a hercegnő kiért az udvarra, ismét esett az eső, de már réges régen lement a nap. Jólesően magába szívta az eső kellemes, friss illatát, majd a szobája felé indult. Guiany átmasírozott minden pocsolyán, de Kayana óvatosan inkább kikerülte őket. Másnap reggel Ti-Kva hercegnő éppen a szobájában álló kerek, aprócska asztalnál olvasta kedvenc könyvét, mikor Bidam viharzott be az ajtón, s megállt, majd fejet hajtott a hercegnő előtt, aztán leült. Ti-Kva mosolyogva letette a könyvet, majd a fiúra nézett. - Most meg mi a probléma? Bidam annyira feszült volt, hogy Guiany érezte, ismét robbanhat... - Ne is kérdezd...! A nemesek... Ráadásul azok, akikről azt hittem, hogy megbízhatok bennük... - Mit csináltak azok a nemesek? A hercegnő még kissé kába volt, hiszen tegnap este olvasgatott még, és eléggé későn feküdt le, most pedig még csak kora reggel volt. - Levelet írtak a nevemben a Ming - Birodalomnak, miszerint... De inkább olvasd el magad. Azzal átnyújtott egy tekercset a hercegnőnek, aki zavartan elvette, kinyitotta, és hangosan olvasni kezdte. - "Én Bidam, támogatom az ellenálló gondolatot, miszerint női uralkodó nem uralkodhat országon. A kínai császár segítségét kérném, hogy a királynőt letaszíthassuk a trónról. Segítségét, és válaszát köszöni: A Miniszterelnök, Bidam." A mindat végét elharapta, és suttogva ejtette a szavakat. - Te jó ég... Tényleg ezt írták volna...? Bidam arca meg-megrándult, keze ökölbe szorult, és nyíltan kimutatta, mennyire ideges. - Ezt... Szívem szerint az összesnek leüttetném a fejét! A hercegnő most nem mosolygott, hanem ismét gondolkozni kezdett. Összevonta szabályos szemeit, s beharapta alsó ajkát. - Hmm... Lássuk csak. Szóval, a nemeseid levelet írtak a Ming - Birodalom császárának, amiben arra kérik a nevedben, hogy segítsen a királynőt letaszítani a trónról. Eddig értem. De felmerül két kérdés: Ki lesz akkor az uralkodó? És mi oka volt a levélnek, ha a nemesek a Te nevedben írták? Ellened akarták fordítani...? - Igen... Ez lesz a valószínű. A levél azt akarja kifejezni, hogy Őfelségét rá kell kényszeríteni, hogy lemondjon, és akkor Én legyek a király... Úgy akar beállítani, mintha trónfosztó lennék... A hercegnő halkan felnevetett, mire Bidam a szemöldöke alól ránézett. - Most miért nevetsz? - Mit szólnál hozzá, ha írnánk a császárnak egy levelet a nemesek nevében, hogy... - Hercegnő, kérlek! Ti-Kva arcáról lehervadt a mosoly, és megrázta a fejét, hogy felfrissüljön. - Persze... Bocsánat. Szóval, ez a céljuk. És mi lenne akkor, ha még mielőtt mástól tudná meg a nővérem, elmondanád neki, és tisztáznánk a dolgot? Bidam megrázta a fejét, és a plafonra bámult. - Kizárt. Még azelőtt kiadná az elfogató parancsot, mielőtt befejezhetném a mondatot... - És ha sakkba szorítanád a nemeseket, akik a levelet írták? - Mire gondolsz? - Hát, nem is tudom... Valami olyan lépést kell tenni, ami pont az ellenkezője annak, ami az Ő céljuk volt. Például. Bidam egy kicsit elgondolkozott, aztán ismét megrázta a fejét, és a hercegnőre nézett. - Ez akér jó megoldás is lehetne, csak nincsen rá idő... A levél megléte bármelyik pillanatban a királynő fülébe juthat, és akkor itt a baj... Ti-Kva az asztalra csapott, és felsóhajtott. - Te jó ég, dehát Bidam! Ismered Őfelségét: sosem cselekszik törvénytelenül. Nem fog elítélni csak azért, mert összeesküvést szőttek ellened, és a te nevedben küldtek egy levelet Dokman ellen a kínai császárnak. Hidd el Nekem. De jelenleg annyi dolga van, hogy most nem tanácsos... Majd ha enyhül a háború. Aztán elmosolyodott. Guiany megunta az ücsörgést, és elindult kifelé. Mikor Bidam mellé ért, a férfi lehajolt, és megsimogatta a fejét. A farkas már felkészült a hidegre, de valami nagyon furcsa dolgot vett észre. Nem... Most nem jött, nem ömlött hideg a fiúból! Sőtt... Most Ő is inkább olyan langyos volt... Talán az érzékei mégis becsapták...? Felnézett Bidam-ra. Tényleg nem nézett ki gonosznak... Milyen jó érzés volt bele gondolni, hogy talán mégsem a rossz az Ő sorsa. Talán a hercegnővel marad, és továbbra is megmarad olyannak, amilyen most... Talán nem változik tovább. Talán. Milyen jó lenne! Guiany ebben a tudatban indult meg az udvar felé. Kint egy követ vágtatott el egy pej lovon, pont az orra előtt. A ló olyan halálos iramban galoppozott, hogy az úton szürke porfelhők maradtak utána. Aztán az ember leugrott az állat hátáról, és berohant egy terembe. A farkas nem is késlekedett, egyből utána eredt. Megállt a terem ajtajában, s megpróbállta elkapni a kiszűrődő hangokat. - Felség! Felség, Yushin seregei legyőzték Pakche-t! Shilla legyőzte a sereget! A farkast elkapta az az átható, semmivel sem összehasonlítható öröm és megkönnyebbülés, ami a királynőt, és a teremben tartózkodó embereket hatalmába vette. Az örömtől elkábultan indult vissza a hercegnő szobájába. 42. Fejezet Nemsokára az egész palota megtudta, hogy a sereg győzött, és mindenki boldog volt. Az egész helyre jellemző lett az öröm, a boldogság, és a gondtalanság. A napok csak teltek és múltak, s egyik nap megérkezett a Tavasz. Tapintható volt a frissesség, mikor a Március betoppant Shilla királyságába. A hó már amúgy is olvadt Január óta, de most az idő is melegebb volt... A királynő egyik nap váratlanul magához hívta a húgát. A hercegnő nem értette, miért hivatja, így hát felállt, és az állandó kíséretével elindult a palota felé. Besétált az ajtón, majd leült, és nővére arcára nézett, aki folyamatosan mosolygott. A hercegnő nem tudta megállni, így Ő is elmosolyodott. - Miaz, miért mosolyogsz ennyire? Őfelsége megfogta a lány kezét, majd mélyen a szemébe nézett. - Nos, tudom, mennyit tettél Shilláért, és azt is tudom, hogy ez nagyon megviselt téged. Azt is tudom, hogy Munno - Járás kormányzójának van egy lánya... A hercegnő nem tudta, nővére mire akar ezzel célozni, de a szeme egyre kerekebb lett. - ... aki nagyon jó barátnőd volt régen. Tem-San a neve, ha jól emlékszem. Nos, még ma elküldtem egy követet az apjának egy levéllel, amiben megkérem, hogy engedje el Shillába, hozzánk a lányát. A hercegnő csak nézett, és nézett. Aztán lassan, egészen lassan hatalmas mosoly, majd vigyor terült szét az arcán. Aztán magához ölelte a nővérét, aki elnevette magát. - Köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm! Olyan szorosan ölelte Dokmant, hogy muszály volt kibontakoznia az ölelésből. Hangosan nevetett, majd a nevetése vissza szelídült egy mosollyá. - És mikor érkezik? - Hát, ha még ma megkapja az apja a levelet, és el is engedi, akkor legfeljebb három nap. - Annyira boldog vagyok! El sem tudod képzelni...! Milyen régen nem láttam már! És mennyire jó barátnőm volt! Kilenc éves koromban láttam utoljára... Mennyi mindent tudunk majd csinálni...! De monnd csak... Nem kell majd segítenem neked a politikában? A királynő elmosolyodott, majd megnyugtatólag megrázta a fejét. - Nem. Az egész Tavasz, és Nyár is a tiétek. Azt csináltok, amit csak akartok. Persze azért örülnék, ha életbe maradnátok... Ti-Kva felnevetett, majd egy szolgáló lépett be a szobába. - Felség, megérkezett az orvosa. A hercegnő arcára ráfagyott a mosoly, és nővérére nézett, összevont szemekkel az asztalt bámulta. - Minek jár hozzád orvos? - Csak mert nehezen tudok elaludni. Láthatólag a hercegnő megkönnyebbült, s elbúcsúzott a nővérétől, aztán kisétált a szobából, Guiany és Kayana pedig követte. Kint ismét visszatért arcára a boldogság, s gyerekként kacsázott végig az udvaron. Egy pillanatra megállt azon a kis teraszon, ami alatt egy tó volt, s a királynő is gyakran járt oda gondolkodni. Lehunyta a szemét, és magába szívta a tavaszt. - Minek örülsz ennyire? Bidam a semmiből került elő, s a hercegnő megpördült a hangjára. Mikor meglátta, ismét csak vigyorgott, és úgy kezdett bele. - Nem fogod elhinni... Mert olyan csodálatos... Sőt, még jobb! Egyszerűen fenomenális! A régi barátnőm, Ten-San, aki Munno - Járás kormányzójának lánya, pár nap múlva ide jön, mert a nővérem meghívta! Még mindig nem hiszem el... Milyen jó lesz majd! Elmehetünk lovagolni, meg bemutatom a barátaimnak is, és a farkasokkal is megismerkedhet... Aztán nagyot sóhajtott, és vissza fordult a vízhez. - Ez jól hangzik... De akkor miért félsz? Bidam mellé állt, és ránézett. - Honnan vezsed, hogy félek? Mitől félnék? - Látszik rajtad... A hercegnő az égre nézett, majd a levegőbe csapott. - Olyan jó, hogy ide jön, és találkozunk megint... De mi lesz akkor, ha megváltozott? Ha már egyáltalán nem az a lány, akit Én megismertem? Bidam hátrakulcsolta a kezeit, és elmosolyodott, majd a vízre nézett. - Nos, minden bizonnyal már másmilyen, mint volt. De egy igazi barát midig ugyan olyan marad azzal akit szeret, mint azelőtt. 43. Fejezet - És abban is biztos vagyok, hogy megint megtaláljátok majd a közös hangot - ha tényleg jó barátnők vagytok. A hercegnő Bidam-ra nézett, és összevont szemekkel mosolygott. - Persze, hogy jó barátnők vagyunk! És köszönöm a tanácsokat. Ebben a pillanatban Guiany trappolt végig a fa borítású kis teraszon, utána pedig Kayana sétálgatótt rajta keresztül. Szegény szuka! Nem tudja, mi az igazi móka, és fogalma sincsen róla, mikből marad ki...! Bár Guiany már felnőtt, és érett farkas volt, saját, elhatározott gondolatokkal, azért nagyon szeretett játszani, és úgy érezte, hogy az a kölyök farkas, aki a testvérei fülét rágcsálta, örökre benne maradt. És ennek nagyon örült. "Az egész palotát felevered, Guiany! Ráadásul a kicsik is felébrednek..." Azzal Kayana a hasára nézett. "A kicsik nem ébrednek föl, a palota viszont ébren van!" Azzal a farkas nagyot vakkantott, majd ugrott is egyet. A hercegnő mosolyogva nézte az állatot, aztán az időközben tisztálkodáshoz látott szuka mellé térdelt, és végig simította az egész farkast. Mikor a hasához ért, Kayana kissé megdermedt, de eszébe jutott, hogy a hercegnő nem akarja bántani alig két hetes, apró, de már érezhető kicsinyeit. A hercegnő szeme egyre tágabbra nyílt, és tapogatózni kezdett a farkas hasánál. Aztán Bidam felé fordult, és maga mellé hívta. - Bidam, gyere ide egy kicsit, kérlek! Azzal a fiú is lehajolt, és oda tette a kezét, ahol az előbb a hercegnő tapogatott. Kayana legszívesebben arrébb állt volna már, de nem tette, hanem inkább eltűrte a kezeket. Mivel a hideg Bidam körül teljesen megszűnt, ezért csak az érintéseket kellett tűrnie. - Gondolod hogy... Ti-Kva egyre izgatottabb lett, és vigyorogni kezdett. - ... Hogy kölykei lesznek? Bidam végül efelállt, és a hercegnő is követte a példáját. - Nos... Abból, amit érezni lehet, valószínű. A hercegnő örömében tapsikolni kezdett, és megölelte a melléjük sétáló Guyani-t. - Nahát, szóval a mi farkasunk apa lesz! Ennél jobban nem is indulhatna a Tavasz! Gondolj csak bele...: Shilla virágzik, a legjobb barátnőmet is láthatom nemsokára, ráadásul a farkasoknak kölykei leszenk... Hogy összejött minden! Bidam egész végig mosolygott, és bólogatott. Nem azért tett így, mert untatta a dolog, hanem egyszerűen a hercegnő mindent elmondott már, így neki csak helyeselnie kellett. Na meg persze szerette hallani a hangját. A palota udvarának közepén megálltak, és még váltottak pár szót, aztán elindultak a saját dolgukra. A hercegnő szobája felé indult, ahol felkapta a könyvét, és kiült a teraszra olvasgatni. Guiany és Kayana lefeküdtek a verandára, és csak hallgatták a madarakat. 44. Fejezet A farkas már szinte álomba merült, mikor a semmiből egy ló lépkedett el előtte, s megállt. Guiany feje felemlkedett, és álmosan a lovon ülő fiatal emberre nézett. Megleődött, mert Chun-Cu, a herceg volt az. A hercegnő letette a könyvet, és a fiúra mosolygott. A herceg mögé ekkor egy csapat katona csatlakozott, kezükben mindenféle íjakkal, kardokkal, és dárdákkal. A farkas megborzongott, hiszen egyik testvérét ilyen csapatok ölték meg, így tudta, az úrfi hová készül. - Csak nem vadászni készülsz? - De igen. Később találkozunk még, hercegnő! Azzal búcsút intett, és a kísérettel együtt elvágtatott. A hercegnő Guiany-ra nézett, majd elmosolyodott. - Milyen jól megtanult lovagolni, nem? Aztán fölvette a könyvet, és tovább olvasta. Néha jókat nevetett, máskor szomorkás volt az arca, miközen a könyvet lapozgatta, s a szél belekapott a hajába. Vajon milyen sors vár rá? Hercegnő marad, vagy férjhez megy, esetleg királynő válik belőle? Nem... Ahhoz a mostani királynőnek meg kellene hogy haljon, de akkor is Chun-Cu lenne helyette a király... Egyszóval ez szinte kizárt. És még ha királynő is lesz, ki lesz mellette a király? Talán Bidam? Nem... Ez kissé viccesen hangzott. A farks vissza tette a fejét, majd lehunyta a szemét, és magába szívta a tavaszt. A nap most nemsokkal járt a horizont felett, így Guiany tudta, hogy nemsokára besötétedik. Aztán hirtelen megint felkapta a fejét. Éles fájdalom hasított a bal oldalába, s ezzel együtt szívébe költözött a balsejtelem is. Valami történt... Valami nagyon rossz. De vajon kivel? A farkas megpróbálta kiverni fejéből az ilyesmi gondolatokat, de nem ment. Alvással is próbálkozott, de az sem sikerült... Így inkább felállt, és az udvaron kezdett körözgetni. A kérdések forrásként törtek föl belőle, de egyikre sem tudta a választ. Vajon mi történt? És kivel? Merre és hol? És miért érezte a fájdalmát? Eddig nem történt ilyen... Csak hallotta mások gondolatait, és értette az embereket... Aztán hirtelen megdermedt. Olyasmi fájdalom volt ez, mint mikor Bidam eltaláta azzal a karddal... Csak nem leszúrtek valakit? Nem... Nem feltétlenül kell leszúrni, elég, ha megsebesül... Vagy valami hasonló tárgytól kap sebesülést. Addig addig sétálgatott az udvaron, míg egészen besötétedett. A hercegnő nyűjtozott egyet, majd besétállt a szobába. Már éppen bent volt, mikor Guiany-ból kitört egy ugatás. Aztán mégegy... És elkezdett ugatni. Olyan sűrűn, és hangosan, ahogy csak tudott. Nem tudta, miért teszi ezt. Egyszerűen csak mert ezt kellett csinálnia. A hercegnő leszaladt a lépcsőn, és megpróbálta elkapni a farkast, de az nem adta magát. csak futotta a köröket, és egyfolytában ugatott. - Farkas! Elég legyen már! Azonnal hagyd ezt abba! Nem hallod? Csönd! Ti-Kva égbe emelt kezekkel próbállt még nagyonn benyomást kelteni, de nem sikerült neki. Guiany egy pillanatra befejezte, de aztán folytatta. Egyszercsak Bidam tűnt föl, és a hercegnő mellé sietett. - Hát ezt meg mi lelte? - Nem tudom... Teljesen megkergült! Próbáltam elkapni, de nem sikerült... Ne is próbálld. Aztán a farkas abba hagyta. Mostmár nem kell ugatnia. Katonák tűntek föl a szembeni erdőből, és átcsörtettek a bozóton. Szinte rohantak, és középen egy lovat vezettek, melynek véresek voltak a lábai, és ami a legrosszabb: egy élettelen alakot vitt a hátán. Mikor Guiany felismerte hogy ki az, megdermedt. Chun-Cu úrfi volt, baloldalán egy tongó, piros seb... - Te jó ég! Mi történt?! Ti-Kva hercegnő odarohant az egyik katonához, és faggatni kezdte. - A herceget megsebesítette egy szarvas, mi pedig teljesen eltévedünk... Még szerencse, hogy ez a farkas ugatott, mert a hangjára ide találtunk. Azzal elrohant a többi katona után, a hercegnő és Bidam pedig utánuk... Rohant az egész palota. Csak Guiany maradt ott. Csak állt, és a tömeg után nézett. Hát ezért volt. Azért érzett fájdalmat, meert a hercegét érezte, azért volt balsejtelme, mert a herceg sebesült meg, és azért kellett ugatnia tudatán kívül is, mert a katonaknak csak az Ő hangja segített. Miután a gondolatsor lefolyt a szemei előtt, megrázta a fejét, és hátrálni kezdett. Mégis... Mégis milyen lény Ő? Miért birtokol ilyen képességeket? Mi a sorsa? Meg kell halnia másokért? El kell viselnie a... A fájdalmukat? Guiany szinte megrémült saját magától. Bevetette magát az erdőbe, és csak futott. Abban a pillanatban nem érdekelte semmi. Semmi. Csak rohant, ahogy a tüdeje bírta. Nem gondolt semmire. Futott, vágtatott, rohant. Hogy mi elől, azt maga sem tudta. Talán a sors elől? Lehet. De az elől soha, senki sem menekülhet. Vagy megtanul elfogadni, vagy meghal... Neki ez a sors jutott. Segíteni másokat, elviselni a fájdalmukat, folyamatosan a szívén viselni a sorsukat, együtt élni az ellenséggel... Aztán a farkas megállt, és felnézett az égre. A szeme könnyes volt, és úgy érezte, mintha porból lenne. Gyenge, sérthető porból, melyet elfúj a szél. Az égen ott ragyogott a kerek telihold, s Guiany leült. Feje fölött tiszta, nyitott kört aklottak a fenyőfák, s ez így volt jó. Így volt megírva. És Ő csak leült, majd vonítani kezdett. Lehunyta a szemeit, hagyta, hadd follyanak a könnyei, és csak vonított... Mindent kiadott magából. Mindent, ami csak a szívét nyomta, elsírt a Holdnak, az vígasztalóan magasodott fölé, majd egy fekete madár repült el előtte. Minden olyan varázslatos volt... Aztán Guiany letette a fejét, és elaludt. 45. Fejezet Másnap reggel nem volt más választása, vissza kellett mennie a palotába. Muszály volt. Hisen, ez a sorsa. Ott van a hercegnő, és neki szüksége van rá. Egy pillanatra megállt. Mi van, ha mégsem? Ha a hercegnőnek mégsincsen szüksége egy farkasra? Ha neki már ott van Bidam? Rá támaszkodhat, Ő megérti... És egyébként is: knek van szüksége egy farkasra? A farkasok vadállatok. Semmi szükségük emberekre...! "Guiany... Miért mondasz ilyeneket?" A farkas mögött ott állt a párja, Kayana. Guiany egy pillanatra elszégyellte magát, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jutott, de aztán ismét szorongás vette küröl. "Mert ez az igazság." "Aha. Szóval azt gondolod, hogy senkinek sincsen szüksége rád? És Én? Velem mi lesz? A kölykeink? A hercegnőnek is szüksége van rád! Ott van még Őfelsége is... Gondolj rájuk! Ha ilyen különleges vagy, hát élj vele. És különben is... És így szeretlek, ahogy vagy." A farkas párjára nézett, majd mellé sétállt, és megnyalta az arcát. "Komolyan... Komolyan mondod?" Guiany hangja remegett, és úgy érezte, menten össze esik. "Igen. Komolyan így gondolom. A legnagyobb mértékben." Guiany-t hirtelen melegség töltötte el. Hát mégsem igaz. Az embereknek szükségük van Rá. Rá. Egyszerű kis szó, de még sosem gondolt bele, igazából mit jelent. Hogy Ő létezik és él, az minden bizonnyal egy magasabb rangú életnek köszönhető. Valószínű, hogy onnan kapta a képességét. Hát persze. Akkor miért is nem él vele? A szívébe most jót érzett... Hogy is hívják ezt az érzést? Igen. Boldogság. Ismét csak egy rövidke stó, de annál nagyobb értéket képvisel a jelentése. Kayana oldalán megindult a palota felé, s nemsokára oda is értek. Viszont az egészet körül lengte egy olyan különös dolog... Mintha ködben lett volna. Igen, minden bizonnyal az úrfi sebesülése miatt. A két farkas besétált a hercegnő szobájába, ahol szintén jelen volt a "köd". Ti-Kva bent ült, Bidam vele szemben. A megszokott kép. Mikor a hercegnő meglátta a farkast, megvárta amíg közelebb ér, majd egyszerűen leült a földre, és megához szorította. Sugárzott róla a szomorúség, és az elkeseredettség. - Jaj farkas... Én nem tudom, mit tegyek... Úgy érzem, hogy az egész életem romokban van... Olyan jó, hogy visszajöttél. Ne... Ne csináld ezt többet, jó? A hercegnő megdöbbentően elesettnek látszott, olyan volt, mint egy gyerek. Bidam mellé lépett, és vígasztalóan a vállára tette a kezét. A hercegnő szemében győltek a könnyek, de nem engedte, hogy kiszabaduljanak. Végül felállt, és bánatosan vissza ült a székre. Guiany megdöbbenten nézett rá. Csak ült, és bámult. Azok a szavak, amiket a hercegnő az előbb hozzá intézett, mélyen megérintették. Hát ennyire szeretné? Ennyire...? És tényleg, igazán szüksége van rá? Ti-Kva lassan az asztalra borult, és sírni kezdett. De nem hangosa, csak a szeméből folytak eddig visszatartott könnyei. Bidam átnyúlt az asztal felett, és óvatosan megszorította a lány jéghideg kezét, aztán rámosolygott. - Hercegnő, mi lenne, ha most lefeküdnél, és megpróbálnál aludni? Ha kipihened magad, akorr mindent tisztábban fogsz majd látni... Azzal felállt, és segített a hercegnőnek is felállni, majd az ágyához kísérte. Az lefeküdt, lehunyta a szemét, majd elsuttogott egy "köszönöm"-öt, s szinte abban a pillanatban el is aludt. Bidam sóhajtott egyet, majd kisétállt az udvarra, Guiany pedig követte, míg Kayana lefeküdt a hercegnő ágya mellé. A fiú leült egy székre, a farkas pedig mellé foglalt helyet. Bidam az égre nézett, s rándult egyet az arca. Aztán a farkasra esett tekintete, s fáradtan elmosolyodott. Lenyúlt, és simogatni kezdte a fejét. - Tudod farkas... Nem tudom, mennyiszer fogok még tőled bocsánatot kérni. Mikor először találkoztunk, még mindketten máshogy láttuk egymást nem? Ha Bidam tudná, mennyire igaza volt! 46. Fejezet Még egy darabig csendben ültek, majd Bidam felállt, és és elment. Guiany lehunyta a szemeit, és szabadjára engedte a gondolatait. Végig futtatta az élete filmjét szemei előtt, majd elmosolyodott. Mennyire megváltozott minden! Egészen estig gondolkozott, mikor is a hercegnő tűnt fel az ajtóban. Guiany felállt, és ránézett. Nem látszott fáradtnak, mégis kissé kába volt. Kayana még aludt, az álom teljesen magával ragadta. A hercegnő megtámaszkodott egy oszlopban, s egyik kezével végig simította az arcát, aztán ásított egyet. Szegény, tényleg úgy nézett ki, mint aki romokban hever. A bőre hófehér volt, a szemei alatt karikák húzódtak... És különös. Guiany szerint így is ugyan olyan gyönyörű maradt. Miután a hercegnő elég erősnek érezte magát, elindult a kíséretével a palota felé. Mielőtt benet volna, megpróbállta rendezni a gondolatait. Összeszedte magát, aztán elindult. Besétált az ajtón, meghajolt a nővére előtt, s leült. Megpróállt nem a szemébe nézni, mert ha megtette volna, biztos volt benne, hogy kiszöktek volna a könnyei... Viszont muszály lesz rá néznie... Mert tudnia kell. - Mi van a herceggel? Maga elé bámult, mikor kirobbant belőle a kérdés. Mindenki ránézett, és megfagyott a levegő. Hirtelen minden olyan fagyos lett bent. Mikor a hercegnő észre vette a változást, felnézett, és szemét körbefuttatta a tömegen. Nővére megdöbbenten vette észre, milyen fáradt a lány. A keze után nyúlt, és megpróbállt a szemébe nézni. - Te jó ég...! Milyen hideg a kezed! És miért vagy ilyen fáradt? Mi történt veled? Ti-Kva nem nézett a nővérére, csak visszahúzta a kezét, és az asztal alá rejtette. - Mi van a herceggel...? Mi...Van... Mi van vele? Olyan tétován ejtette a szavakat, hogy az szinte már ijesztő volt. A teremben Bidam is ott volt, és aggódva fürkészte a hercegnő arcát, amely egyre fehérebb lett... - Mi van veled, Ti-Kva? Aztán nem hallott többet semmit. - Én... Jól... Vagyok... Guiany meginogott, mikor megérezte, hogy a hercegnő szédül... Aztán a lány lefordult a székről, és rongybabaként terült szét a padlózaton. Guiany egyből mellé ugrott, őt követte Dokman királynő, majd Bidam... Mindenki aggódva magasodott fölé, de Ő nem látott semmit. A farkas abban a pillanatban átérezte, a lány most milyen nyugodt. Most az volt. Nem látott, és nem is hallott semmit. Talán nem is akart, és ez nem is baj... Aztán hívtak egy orvost, és a lányt átvitték a szobájába... Őfelsége és Bidam mindvégig vele voltak, de bármilyen kegyetlenül is hangzik: a hercegnőnek nem volt most rájuk szüksége. persze nem azért, mert nem szerette őket, egyszerűen csak felesleges volt... A lány majdnem két napig csak aludt, és aludt... Még egy követet is elküldtek Munno - Járás-ba, hogy a másik hercegnő még sajnos nem jöhet, mert a barátnője nincsen jól... És hogy majd küldenek egy követet, ha jöhet. Bidam és Őfelsége naponta meglátogatták, de a lány csak aludt aludt, és aludt. És ez nem is baj. Mikor majd felébred, akkor legalább friss lesz. A herceg viszont soha többé nem ébred fel. Mert Ő meghalt. A szarvas megölte... Így Shilla herceg nélkül maradt, s az egyedüli örökös így most a hercegnő maradt. Lehetséges, hogy mégis királynő lesz belőle egy napon? Hmm... Talán. Aztán egyik nap, mikor éppen Bidam ült az ágya mellett, megmozdult a feje. Majd lassan kinyitotta a szemét, és ásított egyet. A bőre színe egészen vissza tért, és a szeme alatt sem voltak már karikák. Olyan volt, mint régen. - Mégis mióta alszom? Lassan felült az ágyba, és nyújtózott egyet. Bidam nagyon örült, hogy végre felébredt, és rá mosolygott. - Már csaknem három napja. 47. Fejezet A hercegnő ásított mégegyet, majd összevonta a szemeit. - Három napja... Egyfolytában csak alszom? Hű... Aztán Bidam-ra nézett, és az arca egyszerre komoly lett. - Felelj őszintén. Mi van a herceggel? - Nem hiszem, hogy ez most megfelelő időpont... A hercegnő felemte a kezét, majd lehunyta a szemét, és nyugodt hangon újra megkérdezte, amit akart. - Mi van a herceggel? Bidam a palfonra meredt, de a végén csak kinyögte a szavakat. - A herceg már nincsen köztünk. Ti-Kva szemei csukva maradtak, és a farkas már felkészült rá, hogy megint sírni fog, de nem így történt. Sőt, nem is akart sírni. A sírás még csak nem is kerülgette. Csak feküdt és feküdt, és ismét nem gondolt semmire. Vagyis gondolt, mert hagyta a gondolatokat, hadd futkározzanak a fejében. Aztán Bidam felállt, majd megszólalt. - Akkor én megyek is... - Rendben. És köszönöm, hogy itt voltál. Később én is kimegyek majd... A fiú bólintott, aztán kiment. A hercegnő még feküdt egy darabig csukott szemekkel, aztán felkelt, a fehér hálóinget egy lila ruhára cserélte, a haját is rendbe szedte, és a két farkassal az oldalán a trónterembe sietett. Arra számított, hogy sok embert talál bent, de ennek ellenére nem volt bent, csak a királynő. Mikor meglátta a húgát, egyből felpattant, és csak akkor ült vissza, mikor a hercegnő is így tett. A keze után nyúlt, és megszorította. - Húgom, hogy érzed magad? Jobban vagy? A hercegnő csak mosolygott, de nem nézett fel. - Igen. Mostmár semmi bajom. Ez az alvás igazán jót tett... A királynő arca ebben a pillanatban eltorzult, és szívéhez kapott. Ti-Kva mellé ugrott, és megtartotta a vállánál. - Felség, mi a baj? Jól vagy? Felség! Azonnal hívok egy orvost... Már elindult, de nővére megfogta a kezét, és vissza tartotta. - Jól vagyok... A hercegnő arca összerándult, mert nem igazán akarta elhinni, amit Őfelsége mondott. Aztán mégis leült, de a szeme folyamatosan Dokman-on volt. A királynő még egy kicsit furcsa volt, és Guiany is érezte, hogy a tudata kissé ingadozó... De ezt nem kell félre érteni, a királynő nem megőrült, hanem egyszerűen rosszul volt, és emiatt nem tudott gondolkodni. A rosszulléte azonban egyre jobban alábbhagyott, a vér is visszatért az arcába, s végül húgára tudott nézni, sőt, már egy mosoly is megjelent az ábrázatán. Aztán a farkas látta, amint a hercegnő barátnőjének képe csusszant be a fejébe, és egyből jobb kedvre derült. - Akkor ezek szerint küldhetem is a levelet Munno - Járás-ba? A hercegnő arcán erre hatalmas mosoly terült szét, és hevesen bólintott egyet. Majd hozzátette. - De csak akkor, ha te is jól vagy. És kérlek... Azzal ismét megszorította a királynő kezét. - ... Ha bármi baj lenne, akkor monnd el nekem. A húgod vagyok. Az egyetlen... Az egyetlen élő rokonod. És lehet, hogy Te vagy az idősebb, de akkor is elmondhatsz nekem bármit. Remélem... A királynő vissza szorította a kezét, majd a húgára mosolygott. - Hát persze, hogy tudom. A hercegnő halványan elmosolyodott, majd Őfelsége magához hívott egy követet. Elővett egy piros - fekete szövetborítékban lévő levelet, és a kezébe nyomta. - Még ma vidd el ezt a levelet Munno - Járás kormányzójának, és vigyél magaddal egy személyhordót, meg katonákat. Ha a lányt elengedik, akkor már jöhettek is vissza. A követ bólintott, majd elsietett. Ti-Kva egyfolytában mosolygott, s beharapta alsó ajkát. 48. Fejezet Már éppen lement a nap, mikor a hercegnő Bidam társaságában az udvaron sétálgatott. Guiany és Kayana egy közelben lévő fa alatt feküdtek. Mígy Kayana a bundáját takarította, Guiany egy botot rágcsált. Szukák... Mindig csak a külsejükkel vannak elfoglalva...! Gondolta a farkas, s örült neki, hogy ezt párja nem hallja. Mostanában egyre jobban kezdett örülni ennek a különös, élet asta ajándéknak. Megtanult vele élni, felfedezte, hogy számos személy életének fontos része, és ott volt a párja... Ő volt az, akiért az egészet megérte csinálni. Akiért hajlandó volt kitartani. És nem is csak a szuka volt az, hiszen mostmár a kölykök is fontosan voltak. És bármennyire szerette is a hercegnőt, tudta, hogy egyszer eljön az az idő, mikor el kell Őt hagynia. Egyre nagyobb lesz, és már nem kell rá vigyázni... Mikor először találkozott vele, még egy tizenhét éves kamaszlány volt, azonban mostmár igazi nő vált belőle. Már csaknem huszonkét éves volt, de furcsa módon ugyan úgy nézett ki... Csak az látszott rajta, hogy okosabb. Sokkal okosabb. Guiany éppen ezért nem aggódott. Tudta, ha egyszer Ő lesz majd a királynő, akkor sem lesz semmi baj. Mert a hercegnő kinőtte saját magát, sőt, talán még a korát is... Olyanokat tudott néha mondani, amit talán csak a későbbi kor embereinek kellene... De ez így volt jó. Hiszen ilyen a sors: semmi sem történik oktalanul. Az Ő célja talán ez; egy követnek lenni, aki felkészíti a kort a jövőre... A farkas gondolatai ismét szabadon száguldoztak, s szinte nem is járt a földön. A lovak patájának kopogása ébresztette föl. Aztán a hercegnő elsikoltotta magát, így Guiany felpattant, és eliramodott megnézni, mi történt. Egy pillanatra megállt, és visszanézett Kayana-ra. "Nem jössz?" A szuka éppen a mancsait tisztogatta, s megrázta a fejét. "Nem." Guiany feje vissza fordult a cél felé, s azt követte áramvonalas teste. A vágta közben útjába került egy kisebb farönk, s átugrotta. Az ugrás közben lehunyta a szemét, és újra ott volt... Ott vágtatott Bidam lovának nyomában, szájában egy marék gyógyfű... Majd kirázta a hideg. Mit meg nem adna azért, hogy újra érezhesse azt, amikor átugrotta azt a hatalmas farönköt...! Oda ért Bidam ellé, aki egy legyezőt tartott hátrakulcsolt kezében, s mosolyogva nézte a hercegnőt. A farkas követte tekintetét, és meglátta a lányt... Vagyis a két lányt. A hercegnő szorosan magához ölelt egy másik, hasonló magasságú, és korú embert, akinek ugyan olyan fekete, hosszú haja volt, mint neki, a hercegnőnek. Minden bizonnyal Ő az, Ti-Kva rég nem látott barátnője. Hogy is hívják? Igen, talán Tem-San... A két lány kézenfogva, és folyamatosan nevetve sétállt vissza oda, ahol Bidam állt. A fiú fejet hajtott, majd a szeme az egyik lányról a másikra ugrált. - Bidam, Ő itt a legjobb barátnőm. Tem-San, Ő pedig itt Bidam. A miniszterelnökünk. A lány hunyorított egy kicsit, mert a szemébe sütött a nap, s így Guiany jobban meg tudta nézni az arcát. Különös, zöld szemei voltak, amit jobban kiemelt almazöld ruhája is. Az arca kerek, és életlen volt, nem úgy, mint a barátnőjéé. Guiany éppen párjára gondolt az életlen arc bevillant képének hatására, mikor Kayana meg is jelent. Tem-San meglátta, és halálsápadt arccal markolt bele Ti-Kva ruhájába. - Uramég... Egy farkas! A hercegnő elnevette magát, Bidam pedig csak mosolygott. Ti-Kva olyan hangosan nevetett, mint még soha. A nevetés nem akart alábbhagyni, s mostmár a hasát fogta. - Ne nevess már! Meg fog támadni...! Csinálj valamit! Ti-Kva nagy harcok árán lenyelte a nevetést, és komoly arcára most csak egy mosoly kúszott fel. Lehajolt, és magához hívta a szukát, majd Guiany-t is. - Istenem... Te kész öngyilkos vagy! - Nem kell tőlük félned. Ők nem bántanak semmit, és senkit. Már öt teljes éve velünk van ez itt... Mutatott Guiany-ra. - ... De Ő csak egy fél éve. Ő itt a hím, ő pedig a szuka. Biztosan van neve, de mi nem tudjuk mi, és elnevezni pedig nem akarjuk... Így csak farkasnak hívjuk. Gyere, simogasd meg Őket nyugodtan! Szavamat adom rá, hogy nem fognak felfalni... A hercegnő szavai megnyugtatólag hatottak barátnőjére, s lehajolt, hogy megsimogassa a két állatot. Először rémült volt, de aztán az arca egyre derűsebb lett... - Nahát...! Tényleg nagyon kedvesek... De mi ez itt? A hercegnő Kayana hasára tévedt, s a szuka halkan csattantott egyet a fogaival, de Guiany rászólt, hogy ne tegyen semmit hirtelen mozdulatot. 49. Fejezet Ti-Kva ismét elmosolyodott, és lassan elhúzta barátnője kezét a szuka hasáról. - Ezzel csak óvatosan... Itt érzékeny lehet, ugyanis a kislány vemhes. Már csak hetei lehetnek hátra... A másik hercegnő szája tátva maradt, majd a barátnőjére nézett. - Komolyan mondod? Tényleg? Lesznek kisfarkasok? Ti-Kva bólintott, s felállt, a hercegnő pedig követte. - Tényleg lesznek. Bidam csak állt, és mosolygott. Guiany mindent hallott, amit csak a fiú gondolt. Milyen jó, hogy végre itt van ez a hercegnő... Végre Ti-Kva tud valakivel normálisan is beszélni. Olyannal, aki hasonló, mint Ő. Tehát nem volt szomorú. Miért is lett volna? A herceg halála óta semmi rossz dolog nem történt... És ez így kiváló volt. A hercegnő Bidam felé fordult, és rámosolygott. - Nyugodtan elmehetsz, ha szeretnél. Mi most megleszünk egy darabig... Azzal barátnőjével összenevettek, s Bidam is elmosolyodott. - Rendben. Amúgy is van egy kis dolgom... Azzal az útjuk szétvált, s Guiany a két hercegnő nyomába eredt. - Először is, elmegyünk Őfelségéhez, és tudatjuk vele, hogy épségben ideértél. - Rendben, de aztán elvonulunk, és mesélsz... Mindent tudni akarok! Mi történt veled ennyi idő alatt? És hogy-hogy Őfelsége a nővéred? Mondj el mindent! Egész úton csak beszélgettek, de végül elértek a palotáig. Besétálltak a trónterembe, s leültek. Dokman a két lányra mosolygott, majd megszólalt. - Csakhogy ideértél, Tem-San! Remélem jól utaztál... A lány folyamatosan bólogatott, s mosolygott. Mikor a felség befejezte amit akart, a két lány Ti-Kva szobájába sietett. Nevetve leültek az ágyra, és a hercegnő mesélni kezdett. Mindent elmondott a barátnőjének, hogy hogyan került ide Dokman, aztán hogy meghalt a pecsétőrző, az édesapjuk, és most hogy királynő lett, azt is. Elmondta, hogy hogyan ismerkedett meg Bidam-mal, s barátnője egyik ámulatból a máskba esett. Aztán Tem-San is elmesélte mi történt vele. Aztán a napok hetekké, a hetek pedig hónapokká folytak össze. Az idő csak telt, néha háború, máskor boldogság volt. De a hercegnőnek ott volt a barátnője, Őfelsége, és persze Bidam is, akiknek mindent ,és mindig elmondhatott. Guiany, és Kayana idő közben három apró kölyökkel gyarapodott: két hímmel, és egy szukával. Az elsőszülött hím neve Temao lett, a másodiké Kolmel, és a legkisebbé, a kis szukáé pedig Saimai. Az egész farkascsalád boldog volt. Guiany az első napokban folyamatosan Kayana-n, és a három apróságon tarottta a szemét, és volt, mikor a két hercegnő órákig ott maradt velük, és vagy csak nézték, vagy simogatták is Őket. A farkas tudta, hogy nem kell félnie, mert a lányok sohasem bántanák a kicsiket. Minden olyam mesés, és csodás volt... Pont olyan, mint egy varázslat. A farkas úgy is érezte: mostanában minden tökéletes. A hercegnőnek sem volt semmi gondja, sem Bidam-nak, sem az udvarnak... Egyedül Őfelsége aggódott nagyon. Volt ugyanis egy titka, amit rajta kívül senki nem tudott, vagyis csak úgy hitte, hogy senki sem tudja. Ugyanis Guiany tudta. A királynő ugyan abban a betegségben szenvedett, mint az apja, ami elvitte Őt... Dokman királynőnek gondja volt a szívével. Gyakran, s mostanában még gyakrabban törtek fájdalmas rohamok, de ezek álltalában egyre hamarabb lecsengtek. Azonban Őfelsége tudta: egy ilyen roham bármelyik alkalommal magával viheti... Éppen ezért, egyik nap ecsetet, és papírt fogott, majd maga mellé rakta a királyi pecsétet is. Guiany akkor ott ült mellette, mert tudta, hogy most nagyon nagy erőre van szüksége... És hogy miért? Mert a királynő a végrendeletét írta. Úgy fogalmazta a szavakat, hogy minden tisztán érthető legyen, hogy még véletlenül se lehessen átfogalmazni. Guiany látta, mit ír. Vagyis nem az írást látta, mert olvasni azért nem tudott, csak a királynő éterbe kirepülő gondolatait látta. És amit a papírra írt... Nos, azt a farkas még álmában sem gondolta volna. 50. Fejezet Tavasz utolsó reggele volt, s a két hercegnő éppen egy virágkoszorúval ért vissza az erdőből ( persze a kíséret elmaradhatatlan volt ), mikor a farkas szívébe jeges kéz markolt... És azonnal tudta. Biztos volt benne, mi történt. A hercegnő is megállt, utána barátnője. - Mi a baj? Most miért álltál meg? Ti-Kva egy pillanatra megszédült, majd a barátnőjébe kapaszkodott. - Valami történt... Aztán a szeme tágra nyíltak, és elejetette a koszorút. Megrázta a fejét, és amilyen gyorsan csak tudott, a palotába rohant. Tem-San utána vetette magát, nyomában Guiany rohant. Aztán rohant mindenki... De csak páran jutottak be a szobába. Oda, abba a szobába, ahol Őfelsége feküdt... Arca hófehér volt, s egy zöld borítékba csomagolt levelet szorongatott. Mellette egy orvos állt, amellett pedig Yushin, és Allchon. Senkit sem engedtek az ágyhoz. A hercegnőt vissza tarottta Yushin karja, akinek arca kemény volt. Ti-Kva belemarkolt, s szinte sziszegett. - Engedj oda. A férfi megrázta a fejét, mire a hercegnő szeméből kicsordult egy könny, s összesorított fogakkal először csak suttogott, majs szinte kiabált. - Azt mondtam, engedj oda! Yushin nem tudott mit tenni, muszály volt elengednie a lányt. Tem-San odébb állt, Bidam mellett, és a félelem az arcára fagyott. Ti-Kva az ágyra borult, s szorosan megfogta Dokman kezét, majd a könnyei patakként kezdtek folyni. A szemébe nézett, de a királynő tekintete olyan üveges volt, mintha nem is járna már a földön... De még itt volt. A szíve betegen, gyengén, de még dobogott. - Dokman... Miért, miért nem mondtad el? Miért nem mondtad el nekem, hogy ennyire beteg vagy? Monnd meg... Miért nem...? Miért? Az utolsó szónál a testvérére borult, aki csak suttogni tudott. - Bo... Bocsáss meg nekem, Ti-Kva... De most... Fogd... Fogd meg ezt a... Levelet... A hercegnő arca lassan a zöld borítékra esett, majd elvette, közben a könnyei alább hagytak egy kicsit. - Ami benne... Ami benne áll, az igaz... És a ti... Tiétek... A lány újra könnyezni kezdett, s egyik kezével megfogta a levelet, majd szorosan magához ölelte a testvérét. Annak szíve már alig vert, s egyre távolabb került az élettől... Aztán megtörtént. lehunyta a szemét, utolsó erejével még gyengén megszorította a húgát, majd elment. Őfelége eltávozott. Örökre megnyugodott, s csak az emléke maradt. A teste ugyan még ott volt, s keze lecsusszant Ti-Kva hátáról, de az esze és a lelke már nem... Azok már elmentek. S soha, de soha nem jönnek vissza. A hercegnő elengedte a nővérét, s nem tartotta vissza. Vissza eresztette élettelen testét az ágyra, majd csak ült... És ült... Jobb kezében ott volt a boríték, de nem akarta kinyitni. Legszívesebben elmenekült volna, és vissza se jött volna. Soha többet! Nem akart látni senkit, sem hallani... Semmit. Most csak egyedül akart lenni. Felállt, még egyszer a nővérére nézett, majd kiviharzott a szobából. Guiany még ott maradt, mert tudta, mit érez most a hercegnő. Fájdalmat... Hiszen annyi mindenki elvesztett mostanság...! A pecsétőrzőt, az apját, és most a nővérét is... Szegény lány! Mennyire egyedül lehet most... De erre volt szüksége. A szobában mélységes csönd volt, de különös módon olyan nyugalom, mint még sehol. Gondolatokban mindenki elbúcsúzott a királynőtől, s így tett a farkas is. "Visztlát, Őfelsége. És köszönk mindent. Köszönöm, hogy találkozhattunk, hogy veletek jöhettem, hogy megbíztál bennem, hogy hallgattál rám, és hogy szerettél... Hálás vagyok neked." Aztán nem érdekelte, ki mit gondol. Elvonította magát. Rengetegen rá néztek, de nem foglalkozott velük. Csak vonított, és vonított... Búcsúdalt énekelt a királynő tiszteletére. Az emberek egy darabig álltak, majd a vonítás dallamára érdekes módón énekelni kezdtek! Előszőr a hercegnő barátnője kezdett el egy jól ismert, koreai búcsúdalt, majd csatlakozott hozzá Bidam, végül szinte mindenki énekelt. Viccesen hangzik, de olyan megható volt... Hiszen Őfelsége annyi mindent adott az emberekne, a népének, és Shillának... Annyi szeretetet, tiszteletet, bátorságot, odaszánást, és elkötelezettséget, amit egyik uralkodó sem. És anna kellenére, hogy egy szolgálóval, a Taclamaca - Sivatagban nőtt fel, olyan okos volt, hogy még a pecsétőrzőt is legyőzte. Hát ez volt Ő. Dokman, egy erős, bátor, dicső ember. És még most is: az arcán olyan nyugalom, és biztonság volt, mintha otthon lenne. Dehát mit is lehetne mondani: hiszen otthon volt. 51. Fejezet Az emebrek aztán egyszerre, lassacskán az elkezdtek kiáramolni a szobából. Bidam egyből a hercegnő palotája felé indult, nyomában a barátnő, s Guiany sem maradhatott el. Beértek a szobába, s a farkas arra számított, hogy a lány sírni fog, de nem így volt. A szeme ugyan vörös volt, de nem sírt. Csak ült az asztalnál. Bidam leült vele szembe, a barátnője pedig mellé. A fiú tekintete a zöld levélre esett, amit Ti-Kva ott szorongatott a kezében, majd kedves hangon megszólalt. - Hercegnő... Nem akarod elolvasni? Hiszen a nővéred utolsó akarata az volt, hogy ez a tiéd... Vagyis "tiétek"-et mondott... A lány csak nézett, majd lassan eleresztette a papírt, kibontotta, és bele kezdett. Ahogy olvasta magában, a szeme egyre nagyobbra nyílt, és a levegőt is kapkodni kezdte. Aztán Bidam-ra nézett, és lassan átnyújtotta neki a lapot. - Istenem... Olvasd csak el... Szipogta, majd letörölte a könnyeit. Guiany mellé sétált, és fejét a lány keze alá nyomta. Ti-kva megsimogatta, majd hallgatni kezdte, mikor a vele szemben ülő Bidam olvasáshoz fogott. - "Én, Deokman királynő meghagyom a végrendeletemet. Utolsó, és egyben leghatalmasabb akaratom egyetlenegy dolog. Azt akarom, hogy halálom után a királynő csakis húgom, Ti-Kva hercegnő legyen, a király pedig... Itt a fiú nyelt egyet, majd összevont szemekkel a lapra meredt. - ... A király pedig Bidam. Ez az utolsó akaratom, és az egyetlen, amelyet hűséges embereim feltétel nélkül tartsanak be. Minden, ami a palotában van, az Ő kettejük tulajodona lesz ezentúl. Az urak, és minden ember Shillában feltétlen odaadással szolgálja Őket. Meghagyom továbbá, hogy a koronázási ceremóniát a temetésem utáni napon tartsák, pontban déli tizenkét órakor, amikor a nap a legmagasabban van, hogy az Ő uralmuk is a legszebb, leghosszabb kort érje el." Itt a szövegnek vége szakadt, és csak egy királynő aláírása, majd a piros - hullámos pecsét látszott. A hercegnő és Bidam egymásra meredtek, s szegény Tem-San teljesen ki volt szorítva a képből. Aztán Ti-Kva lassan elmosolyodott, és kinézett az ajtón. - Hűha...! Ez... Hihetetlen... Bidam bólintott, majd a farkasra nézett. Az oldalra fordította a fejét, és visszanézett rá, aztán elvakkantotta magát. Ezek után minden nagyon gyorsan történt. Rá három napra a királynőt örök nyugalomra helyezték, ezután egy nappal megkoronázták a két embert... Guiany a trónszék mellett ült, és hatalmas büszkeség fogta el. Jobb oldalán ott ült Ti-Kva királyné, a balján pedig ott volt Bidam, a király... Hát történhet ennél jobb dolog? Mindenki, egyhangúlag elfogadta azt, amit Dokman rájuk hagyott, és teljes volt a kép. Shillára ismét új fény vetült. Mikor egy ember megfújta a kürtöt, a királyi pár felállt, majd mindenki tapsolt, és újongott... Aztán három napig egész Shilla, és Sorabol csak ünnepelt... A kis farkasok is egyre nagyobbak lettek, Shilla is egyre csak virágzott... Aztán egyik nap eljött az idő. Gyönyörű, napos idő volt, és a királynő is tudta, hogy most van itt az idő... Ő is, a farkas is megtalálta a saját életét, s most egymás mellett sátálltak egy patak partján. Aztán mindketten egyszerre álltak meg, s a királyné lehajolt a farkashoz, és bele nézett türkizkék szemébe. - Köszönöm mindent, amit tőled kaptam, farkas. Olyan jó volt, hogy itt voltál nekem... De mostmár neked is, nekem is van más... Tudom, hogy a Te sorsod ez volt: Velem lenni, segíteni nekem, de gondolj csak bele drága farkas. Az élet csak egyetlen fejezetből állna? Nem. Most mindkettőnk életében lezárul valami, és kezdődik egy új fejezet. És csak az emberen múlik, hogyan írja saját élete könyvét, igaz? Kívánom neked, hogy a szukával, és a kölykeitekkel legyetek boldogak, és neveljétek fel Őket. Ki tudja: talán az, aki ellenőrzi az életünk könyvét, belejavít, és úgy hozza, hogy még egyszer találkozzunk... Nem lenne csodás? Aztán lehajolt hozzá, és magához szorította. Megpuszilta a farkas fejét, az pedig megnyalta az arcát. A királyné elmosolyodott, majd kiengedte karjai közül a farkast. Aztán felállt, mert a fák közül feltűnt Kayana, és a három bohóckodó kölyök tűnt föl. Guiany még egyszer utoljára rá nézett, aztán megfordult, és elindult. Elindult egy élet felé, s a királyné is eképpen tett. Mindketten elindultak a saját életük felé. |
Hírek
- Április-Május2011-04-28 18:13:08
Mivel a mostani hónapból, vagyis áprilisból már alig van, ezért a mostani hónap, és a következő is a farkasok hónapja lesz. Vagyis a Farkas Szemmel 3-at fogom írni. :)
- Új!2011-04-28 12:50:09
Végre... xD Annyi ideje keresek már egy másik honlapkészítőt, de sehol nem találtam olyat, ami minden szempontomnak megfele, most azonban sikerült! Itt az új honlapunk, de a story-k ugyan olyanok! :) Csak a hely, és az arculat más! Jó szórakozást! :D
Szavazás